DR. BÉKESI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BÉKESI LÁSZLÓ
DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A kormány három javaslatot terjesztett a parlament elé, amelyek a társadalombiztosítással kapcsolatosak és sürgősen megoldásra várnak. Az első egy országgyűlési határozattervezet, amely a visszavont törvényjavaslat helyett a tb kintlevőségeinek tartós rendezésére kíván programot adni. A második, a most napirenden lévő Magyar Államvasutak tb-tartozásainak rendezéséről szóló törvényjavaslat, és végül a harmadik: a társadalombiztosítás 1995. évi költségvetését átmenetileg helyettesítő törvény. Ha az Országgyűlés egyetért vele, a három kormányjavaslatról együttesen szeretnék rövid indoklást adni.
A tb-alapok kintlevőségeinek egyszeri rendezéséről szóló T/142. számon benyújtott törvényjavaslatot annak általános vitája alapján a kormány visszavonta. A benyújtáskor is jeleztük a javaslat ellentmondásosságát, ezért annak módosító indítvánnyal történő jobbítására kértük képviselőtársainkat. Ez a szándék nem vezetett eredményre, hiszen minden megoldás valamilyen mértékben csökkentette volna a tőketartozásokat, ez pedig hosszú távon nem vezethet eredményre. A kormány ezért visszavonta eredeti javaslatát - ha ugyanis a fegyelmezett járulékfizetők jutalmazására nincs lehetőség, valóban igazságtalan és méltánytalan lenne a fegyelmezetlenek terheinek enyhítése. Ugyanakkor segíteni szeretnénk az önkormányzatoknak abban, hogy a korszerű informatikai és járulék-nyilvántartási, beszedési és ellenőrzési rendszer változtatása gyorsuljon fel úgy, hogy az önkormányzatok a lehető legracionálisabb megoldást választhassák.
A parlamenti vita során a kormány számára egyértelművé vált: az egyedüli járható út a társadalombiztosítási önkormányzatok olyan megerősítése, amely a járulékhátralékok behajtásának tartós feltételeit megteremti. Az országgyűlési határozat megerősíti az illetékes biztosítási pénztárakat abban, hogy amennyiben a járuléktartozások megállapodásos rendezésére nem kerülne sor, széles körben éljenek a végrehajtásra kapott felhatalmazásokkal, annak eredménytelensége esetén pedig a csődeljárásról szóló törvényben biztosított lehetőségekkel.
Biztos vagyok abban, képviselőtársaim közül többen jelezni fogják, hogy amit az országgyűlési határozat tartalmaz, azt eddig is megtehették az illetékes egészségbiztosítási pénztárak. Ez igaz. A jelenlegi határozat azonban figyelemfelhívás is, amely az állammal szembeni tartozások határozott beszedésére irányul. Ha e határozatnak nem lesz foganatja, úgy 1995 második félévében a méltányos elbírálás lehetősége megszűnik, és hatásos szankciókra fog a kormány javaslatot tenni.
A napokban értesültem arról, hogy Lengyelországban a mi gondjainkhoz hasonló gondokkal küzdenek. Meglehetősen szigorú intézkedésre szánták el magukat. Úgy látják, hogy a nem fizető munkaadók tevékenységének korlátozása az egyetlen lehetséges mód arra, hogy a tb-tartozásokat be lehessen hajtani. Többek között ez is azt igazolja, hogy ha valamivel, a behajtás hatékonyságának javításával lehet tartós eredményt elérni.
Úgy gondolom, az is új elem az országgyűlési határozatban biztosított lehetőségeken belül, hogy az egészségbiztosítási önkormányzat nyilvánosságra hozza azokat a feltételeket - mégpedig rövid határidőn belül -, amelyek alapján a megállapodások megszülethetnek. Ugyancsak nem elhanyagolható a kormánynak az a kezdeményezése, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a sikeres behajtási tevékenységet végzőket anyagilag ösztönözhesse. A javaslat szerint - amelyet a társadalombiztosítási alapok 1995. évi költségvetési törvényjavaslata megfogalmaz majd - 1995-ben a behajtott hátralékok 2 százalékát az egészségbiztosítási pénztár előre meghatározott szempontok szerint ösztönzésre fordíthatja. Ez 20 milliárd forint hátralékbehajtás esetén 400 millió forintos ösztönzési alapot képez.
Az önkormányzatok kezdeményezésére számos más módosítási javaslat született, amelyek többek között a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényben és egyéb jogszabályok módosításával lesz realizálható.
(16.30)
Az erre vonatkozó javaslatokat a kormány rövidesen önök elé tárja, mint ahogy ezzel egyidejűleg kerül benyújtásra a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak jövő évi költségvetése is.
Tisztelt Ház! A figyelem felhívásán túl az ország-gyűlési határozat egy olyan feladatot is megerősít és időzít, amelynek előkészítésével a kormányzati és a társadalombiztosítási szervek már több év óta foglalkoznak. Információink szerint az önkormányzati elnökségek már megállapodtak abban, hogy a világbanki program keretében meghatározott módon szülessen meg az egységes informatikai bázison működtethető járulékbeszedési, -behajtási és -ellenőrzési rendszer. Mindez megteremti a lehetőségét annak, hogy jövőre valamennyi folyószámla feldolgozásra kerüljön és létrejöjjön a járuléktartozások kiértesítésének, egyeztetésének feltétele. Nem célunk az önkormányzatok hatáskörének csorbítása, de azt be kell látni, hogy olyan kérdésekben, amelyek országos méretűek és jelentőségűek, nem maradhat kívülálló a kormány. Azzal, hogy idehoztuk önök elé a tb egységes informatikai rendszerének kérdését, csupán az a célunk, hogy az eredeti program fő irányai mentén felgyorsuljon a munka. Ehhez a kormány minden segítséget meg kíván adni.
Tájékoztatom önöket arról, hogy az erre a célra felvett világbanki hitel nem kis pénz, kétszázmillió dollár, amit még ebben az évezredben vissza kell fizetnünk.
Tisztelt Ház! Talán legjobb bizonyíték arra, hogy a kormány komolyan gondolja a járulékfizetés rendszere hatékonyságának javítását és azt, hogy ez az egyedül járható út, és nem a tőketartozás bármiféle csökkentése, a MÁV tb-tartozásának rendezésére benyújtott T/369. számú törvényjavaslat. Ez a javaslat ugyanis azt kéri önöktől, járuljanak hozzá, hogy a MÁV 1994. június 30-án fennálló tb-tartozását - összesen 16,2 milliárd forintot -az állam az 1994. évi költségvetés terhére a MÁV helyett kiegyenlítse. Azért mondom, hogy a legjobb bizonyíték, mert számunkra is jobb lett volna, ha a tőketartozás 36 százalékát megspórolhattuk volna. Ez a 36 százalék azonban a tb-nél hiányzott volna.
Ez a javaslat része annak a csomagnak, amellyel a kormány a gazdaságpolitikai programban megfogalmazott céloknak megfelelően a MÁV gazdasági helyzetének stabilizálását fokozatosan kívánja megoldani.
Tisztelt Országgyűlés! Végül ahhoz a törvényjavaslathoz kívánok néhány szót fűzni, amelyik a tb-alapok folyamatos működését szolgálja. Év végéig már kevés az idő, így lehetetlen, hogy a tb pénzügyi alapjainak jövő évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat és az annak megalapozását szolgáló '75. évi II. törvény megtárgyalásra kerüljenek. A törvényjavaslat a tb-ellátások és - szolgáltatások finanszírozásának pénzellátásához szükséges technikai intézkedéseket tartalmazza, ideértve a közalkalmazottak 13. havi illetményének januári kifizethetőségét, az önkormányzatok és igazgatási szerveik működési feltételei biztosítását, a köztisztviselők juttatásainak, valamint a folyamatban lévő beruházások és világbanki program év elején esedékes kifizetéseinek garantálását.
Mindezek alapján, tisztelt Ház, kérem, hogy mind az országgyűlési határozati javaslatot, mind a két törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek, és segítsék elő, hogy ezek január 1-je előtt megszülethessenek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem