MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálattal állapítom meg, hogy ez az egyik legtöbbet módosított törvényünk, és most újra előttünk hever az asztalon. Ennek részben indoka, hogy a munkanélküliség ilyen drasztikus mértékben növekedett az elmúlt négy év során, részben – azt gondolom – kicsit jobban lehetett volna arra törekedni, hogy a törvény ne ennyire kuszán, ne ennyire torzítottan, fordítottan működjék, hiszen semelyik jogforrásának nem tesz jót, ha félévenként módosítjuk, és félévenként másfajta kiegészítésekkel, másfajta koncepcióval fogadjuk el.
A törvény tárgyalása ugyanakkor alkalmat ad arra, hogy egy kicsit a munkanélküliség helyzetét is áttekintsük, hiszen azóta, mióta a foglalkoztatáspolitikai vitanap megvolt a tisztelt Házban, nem nagyon beszéltünk a munkanélküliségről, s azt gondolom, hogy az ország egyik legsúlyosabb problémája ugyanakkor mégiscsak ez.
Kormánypárti oldalról itt kicsit optimista felhangok hangzottak el a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentésének tendenciáit mutatva. Azt gondolom, hogy messze állunk még ettől és a munkanélküliség, a regisztrált munkanélküliek minimális csökkenése egyáltalán nem jogosít fel bennünket arra, hogy sikerhangulatba kerüljünk, hiszen egyrészt látni kell, hogy nagyon sokan kiesnek az ellátásból, másrészt pedig csökken a foglalkoztatottak száma. Itt tehát valahol valami hibádzik nyilvánvalóan, és itt komoly problémák vannak a háttérben, amit a regisztrált munkanélküliek száma már nem mutat világosan számunkra. Ugyanakkor amíg a munka termelékenysége nem nő, amíg a beruházások érezhetően nem kezdenek el növekedni, addig a regisztrált munkanélküliek csökkenését nem a gazdasági növekedés jelének kell venni, hanem ez valamilyen másfajta jelenséget mutat és másfajta problémákról árulkodik.
Az esetleges gazdasági növekedés beindulásával – amit egy-két éven belül reálisan valószínűleg nem jelezhetünk – az ifjúsági és a regionális munkanélküliség válsággócai nem fognak megoldódni. Ezek tehát olyan problémák, amelyeket még a gazdasági növekedés sem tud teljes egészében orvosolni; ezek olyan típusú válságjelenségek, amelyekkel hosszabb távon, kiemelten kell foglalkozni, hiszen olyan rétegek, olyan területek, olyan régiók sorsa múlik ezen, amelyek kiemelt fontosságúak az ország szempontjából.
A törvényjavaslat és a csökkentett törvényjavaslat legnagyobb pozitívuma a munkaadói járuléknak 7%-ról 5%-ra történő csökkentése. Hadd jegyezzem meg, hogy néhány hónappal ezelőtt – a statisztikák és a szolidaritási járadékterhek csökkenése láttán – én már ezt a csökkentést javasoltam. Akkor ez elől a kormánykoalíció és a Kormány is elzárkózott, amit utólag sajnálattal látok. Ezt már hamarabb meg lehetett volna lépni, mert ennek a feltételei szerintem már hónappal ezelőtt is megalapozottnak tűntek.
Mi el tudnánk képzelni egy nagyobb csökkentést is. Hiszen a magas járulékterhek alapvetően – nemcsak a szolidaritási járulékterhek, hanem az élőmunka más terhei is a feketefoglalkoztatásra és az munkanélküliség növekedésére hatnak, nem pedig a fehérfoglalkoztatásra és a munkahelyekre történő legális viszszatérésre és legális foglalkoztatásra.
Kérdés az, hogy a járadékmegállapítási százalékkulcsnak ebben a törvényben van-e helye. Ezt mi már egyszer – ha visszaemlékszünk rá – a költségvetési vita kapcsán egyszer már tárgyaltuk. Nekünk továbbra is az a véleményünk, hogy talán szerencsésebb lenne az adó- és járulékterhek felülvizsgálatánál – amikor megvizsgáljuk a következő évi bevételi és kiadási előirányzatokat – áttekinteni ezeket a bevételi forrásokat, és talán ott lenne szerencsésebb szabályozni a szolidaritási járulék mértékét is.
A bérgarancia-alap létrehozását megértem és indokoltnak is tartom – megvan a funkciója, ám óvnék attól, hogy újabb elkülönített állami pénzalapot hozzunk létre. Ha valaki egy költségvetési szakemberrel beszélget, akkor már ő felfedezi és hibának mondja, hogy már sok, rendkívül sok és összehangolatlanul működő elkülönített állami pénzalapunk van. Most egy újabb létrehozása – még akkor is, ha a funkciója nyilvánvalóan megvan – nem biztos, hogy szakmailag igazolható. Lehet, hogy ezt más formában szerencsésebb lenne megtenni, s nem biztos, hogy ez az eszköz így megfelelő lépést jelent.
Még egy fontos dologra hívnám fel a figyelmet: beszélünk itt a munkaadói járulék csökkentéséről, ám látni kell azt, hogy ez a költségvetési törvénnyel összhangban működik.
Ugyan önjáróvá tettük a szolidaritási alapot – ám kérdéses, hogy pozitív, helyes volt-e összességében önjáróvá tenni a jelenlegi körülmények között –, ám látni kell, hogy a költségvetési intézmények befizetései is így lettek megtervezve a költségvetési törvényben, tehát az 1994. évi költségvetésről szóló törvényben. Tehát ezt a költségvetési törvény módosítása nélkül nem lehet megtenni normális esetben, mert vagy akkor terveztük alul a költségvetési irányszámot – akkor most kellene bevallani, hogy nem terveztük reálisan, illetve azok a tervszámok, amelyek benne voltak, nem megalapozottak –, vagy pedig azt mondanánk, hogy most a 7% helyett 5%, tehát 2% a csökkentés, s ez a költségvetési intézményeket és így a költségvetést is pozitív módon érinti, mert kevesebb járulékterhet kellene a dolgozók után fizetni, s akkor 2%-kal lehetne a költségvetés kiadási oldalát redukálni, s ezáltal a költségvetési hiányt csökkenteni; vagy tenni esetleg egy olyan javaslatot, hogy aktív foglalkoztatáspolitikára szánni az így hirtelen felbukkanó – szerintem nem váratlanul felbukkanó – forrásokat.
Ez jelenleg összehangolatlan, valami nincs rendjén. Erre egyébként már korábban is többször felhívtuk a figyelmet, ilyen típusú összehangolatlanság már korábban is volt.
Összességében – itt kimondva azt, amit a FIDESZ-frakció nevében a jelenlegi tárgyaláson ki kell mondanom – elfogadjuk a törvénymódosítást erre a négy célra; megfontoljuk azt is, hogy lehetőség szerint módosító indítvánnyal ne éljünk – ezt még meg fogjuk vizsgálni –; és konstruktívan állunk a törvény megtárgyalásához, az ott felmerült javaslatok szükségszerűségével egyetértünk, a szabályozási megoldásait esetleg csiszolni fogjuk. Remélhetőleg ez lesz az utolsó foglalkoztatásitörvény-módosítás, a törvény egységesen fog tudni működni a jövőben is.
Ami pedig a munkanélküliség gondjait illeti – azt hiszem, zárásképpen elmondható –: a jelenlegi Parlament nem foglalkozott kellő mélységben és kellő figyelemmel a munkanélküliség problémájával. Remélem, hogy a következő parlament ennél több időt fog szentelni a munkanélküliségre és hathatósabban fogja tudni szolgálni a munkanélküliek érdekeit, a gazdasági fejlődés beindulásának szempontjait. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
