GALI ÁKOS, DR. (KDNP)

Teljes szövegű keresés

GALI ÁKOS, DR. (KDNP)
GALI ÁKOS, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója részéről én is szeretném üdvözölni ezt a megállapodást. Részünkről Csépe Béla frakcióvezető írta alá. Az a helyzet ami miatt ez a megállapodás létrejött, ami miatt erre sort kellett keríteni, eléggé érdekes, ha visszavetítjük 1991 elejére, amikor az alaptörvényt meghoztuk. Hiszen akkor még volt időnk. Akkor a Kormány novemberben benyújtott egy törvényjavaslatot, mi azt január végén el kezdtük tárgyalni, és néhány hét után el is fogadtuk.
Ma, a parlamenti ciklus végén erre már nincs időnk, tehát bizonyos redukciókat kell elvégezni a beterjesztett, meglehetősen nagyszámú javaslatok között, és egy szűkebb módosító csomaggal kell foglalkoznunk.
Azt kell mondanom, hogy a Kóródi Mária által megkezdett gondolattal folytatom, egyrészt a munkanélküliség létező problémájával kapcsolatban, másrészt pedig a kezelés módjával kapcsolatban. Azt, hogy Magyarországon munkanélküliség van, elég régóta tudjuk; hogy ez meglehetősen jelentős mértékű és meglehetősen sokkszerűen tört rá a magyar társadalomra, azt is tudjuk. Ma, ha megnézzük a statisztikai adatokat, azt látjuk, hogy 600000 fölötti a regisztrált munkanélküli, a munkanélküliségi ráta meghaladja 12%-ot. De ehhez hozzátehetjük azt is, hogy körülbelül egy év óta nagyon lassú, de folyamatos csökkenési tendenciát lehet kimutatni. Ezt ne hallgassuk el, hiszen mostanában nem sok okunk van örömre a gazdasági helyzet miatt. Ezt mindenképpen jegyezzük meg, főként úgy, hogy ezzel párhuzamosan a foglalkoztatáspolitikára fordított kormányzati pénzeszközök nőnek. Ezek a múlt évben meghaladták az 50 milliárd Ft-ot.
Tehát azt kell mondanom – nemcsak kormánypárti képviselőként a mundér védelmében, hanem tényszerűen –, hogy nem ez az a terület, ahol a Kormánynak különösebben szégyenkeznie kell. Úgy gondolom, hogy Kóródi Mária felszólalása – kritikai felhangja ellenére – igazolja, hogy ebben eléggé lelkiismeretesen járt el a kormányzat.
Végül is azt kell mondanom, hogy a redukált törvényjavaslatnak mind a négy elemével a Kereszténydemokrata Néppárt részéről egyetértünk. Végre valamit csökkenteni tudunk, és a munkaadói járulékot foglalkoztatáspolitikai célokra fordítanánk.
A közhasznú foglalkoztatást, illetőleg ennek központi támogatását is nagyon jónak tartjuk, bár meg kell mondanom őszintén, hogy mindenkit óvnék bizonyos illúzióktól. Önmagában a közhasznú foglalkoztatás Magyarországon soha sem lesz átütő siker, de azt meg nem tudom mondani, hogy miért. Azt hiszem, a törvényi szabályozás teremtse meg a lehetőséget arra, elsősorban az önkormányzatoknak, hogy élhessenek ezzel az eszközzel, de túlzottan nagy várakozást ehhez ne fűzzünk. Mindenesetre a törvényben érdemes ennek hangsúlyosabb szerepet adni.
A másik két indítvány, amit elfogadásra javasol a hatpárti megegyezés, úgyszintén megfelel számunkra. Programunkban mi is hangsúlyos szerepet szánunk a munkanélküliség kezelésének, nemcsak a választásokra tekintettel, ezt meg kell mondanom őszintén, nem kívánok kampányfélórába kezdeni, de már 1992-ben a gödöllői programunkban is megvoltak ennek az alapelemei. Mi tehát támogatjuk többek között például a Munka Törvénykönyvének módosítását is a miniszter úr által kifejtett okokból.
Egyetlenegy dolgot hadd mondjak meg még befejezésül, hiszen nem kívánom megismételni azt, amit a miniszter úr és Kóródi Mária a javaslatok érdekében elmondott. Tegnap a magyar Országgyűlés meggyőző többséggel elfogadott egy olyan határozatot, amelyben felhatalmazta a Kormányt arra, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelmünket, illetve a tagsági kérelmet adja be. Tudjuk azonban, hogy ennek első, megelőző lépcsőjeként korábban társulási szerződést kötöttünk az akkor még Európai Közösségnek nevezett országcsoporttal. Ennek a társulási szerződésnek van egy címe, amely kifejezetten a munkaerő szabad áramlásával foglalkozik.
A tegnapi vitában elhangzott az – bocsánatot kérek, nem tudom egészen pontosan, melyik párt képviselője részéről –, hogy ez milyen lehetőségeket ad majd a magyar munkavállalóknak a közösségen belüli foglalkoztatás szempontjából. Nem akarom magamra vállalni az illúzióromboló szerepét, de ismét csak nagyon óvatos magatartásra intenék ezzel kapcsolatban. Aki ismeri ennek a társulási szerződésnek a szövegét, az tudja, hogy ebben a fejezetben ilyen kitételek szerepelnek például a foglalkoztatáspolitikával és a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatban, hogy "…amennyiben a közösségen belüli foglalkoztatási helyzet megengedi". Rengeteg ilyen feltételes megfogalmazás van.
Tehát amikor mi rendkívül helyesen a magyar lakosság számára az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat egy nagyon nagy pozitívumnak, előrelépésnek állítjuk be, akkor ne úgy jelenítsük meg ezt például a foglalkoztatáspolitika oldaláról, mintha az Európához való csatlakozásunk oldaná meg a foglalkoztatási problémát. A magyar jövőt, a magyar foglalkoztatáspolitikát döntően itt, a határokon belül kell megoldani. Arra nem szabad számítani, hogy az Európához való csatlakozás mintegy tollvonással, egyszerűen egyik napról a másikra megoldja ezeket a foglalkoztatási problémákat. Annál is inkább, mert tudjuk, hogy az Európai Közösségen belül is jelentős a foglalkoztatottság problémája, magas a munkanélküliségi szint. És azt is tudjuk – amit szintén meg kell mondani nyilvánosan a magyar lakosságnak –, hogy a piacgazdaságok jellemzője mindig egy bizonyos szintű munkanélküliség, a gazdaság prosperitásától vagy a recessziótól függetlenül. Tehát nem egy testidegen jelenség, a teljes foglalkoztatottságnak egyszer s mindenkorra vége piacgazdasági körülmények között.
Tehát bátran magamra vállalom, hogy e tekintetben bizonyos illúziókat leromboljak. De ezzel együtt egyrészt az Európai Unióhoz való csatlakozást támogatom, mint ahogy tegnap frakciónk vezérszónoka kifejtette. Másrészt e törvényjavaslat redukált változatát mint a Kereszténydemokrata Párt szándékaival, programjával teljes mértékben egybehangzót, a frakció nevében támogatásról tudom biztosítani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem