NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:
NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első két évben a magyar Parlament minden bejegyzett egyháznak, minden olyan közösségnek, amely kérte, adott központi költségvetési támogatást. 1993-ban négy egyház nem kapott, mint emlékszünk erre. Idén, 1994-ben úgy gondoltuk, hogy a tavalyi döntés nem volt megfelelőképpen előkészítve, s ily módon a meghozatallal kapcsolatban ezért merülhettek fel problémák.
Úgy véltük, egy új rendszert kell bevezetni, amely lehetővé teszi azt, hogy egyértelműbb kritériumok szerint történjen meg az egyházak központi költségvetési támogatása.
Két lépcsőben alakítottuk ki az álláspontunkat, az első lépcsőben a feltételekről vitáztunk. A viták a következőt eredményezték:
Mindazon egyházi közösségek, amelyek 1991. december 31-ét követően kerültek bejegyzésre, nem kapnak az 1994-es költségvetési pénzelosztásból. E mögött az álláspont mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy az Országgyűlésnek, a bizottságnak rálátása legyen annak az egyházi közösségnek a működésére.
Megjegyzem, hogy ez a szempont felvetődött a kisebbségi pénzek elosztásánál is, bár ott egy más határnap került a bizottság által megállapításra, de azok a nemzetiségi közösségek és szervezetek, amelyek egy határnap után alakultak, már ott sem fognak költségvetési támogatást kapni.
A másik szempont az volt, hogy vizsgáljuk meg, mennyire intenzíven működik az az egyházi közösség, és ehhez próbáljunk bizonyos dimenziót rendelni, ami mentén mérhető, hogy az az adott egyházi közösség mennyire működik.
Két különböző szempont vetődött fel. Az egyik, hogy próbáljuk valamiféleképpen megvizsgálni a hitéleti tevékenység intenzitását. Nagyon nehéz dolog – mondanom se kell – egy egyházi közösség hitéleti tevékenységének intenzitását megvizsgálni, de volt egy szempont, ami némileg segítségünkre sietett ebben a kérdésben: ez az úgynevezett hitoktatói csoportok szempontja, vagyis hogy tartanak-e hitoktatást azok az adott egyházi közösségek vagy sem.
Azon közösségeknél, ahol nincsen hitoktatás, ott sejthető, hogy a hitélettel kapcsolatban némi gond van. Nem feltétlenül, de sejthető. Ezért szükségesnek tartottunk egy másik szempontot is igénybe venni, de kizárólag kiegészítő szempontként, az úgynevezett közszolgálatiságot. Hogy van-e egy adott fában élet, azt gyakran arról ismerhetjük fel, hogy van-e azon az adott fán gyümölcs. Egy egyház hitéletisége gyakran kiütközik abban, hogy tart-e fenn közszolgálati intézményt; szociális, egészségügyi, oktatási intézményekről, illetve tevékenységről van szó.
Nem arról van tehát szó, hogy az egyházak hitéleti támogatásának az lenne a feltétele, hogy folytatnak-e közszolgálati tevékenységet, hanem arról, hogy ez egy figyelembe veendő szempont a szempontrendszeren belül, és ez nyilvánvalóan jelzi annak az adott egyháznak a hitéleti intenzitását is – nyilván áttételesen.
Ily módon 1994-ben 10 egyházi és felekezeti közösségnek nem javasolja a bizottság, hogy támogatást kapjon, úgy véljük, hogy ez egy első lépés egy új támogatási rendszer kialakítása felé, amelyet a következő Parlamentnek meg kell oldania. Jelenleg nincs kialakítva semmilyen stratégiai elképzelés; úgy véljük, hogy ez a feltételrendszer egy fontos előrelépés abba az irányba, hogy az államnak az egyház-támogatási kötelezettségére nézve valamiféleképpen egy szempontrendszert ki tudjunk alakítani, mert többé-kevésbé minden parlamenti párt számára világos: az államnak nincsen olyan kötelezettsége, hogy alanyi jogon támogasson egyházi közösségeket, mindazokat, amelyek be vannak jegyezve. Valamit produkálnia kell annak az egyházi közösségnek, hogy állami támogatást kapjon.
Röviden, befejezésként: a tisztelt Ház számára a bizottság elnökeként szeretném javasolni, hogy azt az előterjesztést, amelyet letettünk a Ház asztalára, fogadja el, tudván, hogy nem egy tökéletes megoldásról van szó, és a jövőben az új egyház-finanszírozási rendszer kialakításával hál' istennek levehetjük vállunkról ezt a terhet, amelyet higgyék el – mint a bizottság elnöke mondom –, a bizottság egyik tagja sem viselt, azt hiszem, szívesen, sem eddig, sem most, ennek a konkrét döntésnek a kapcsán. Köszönöm a szót! (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem