NAGY TAMÁS (Agrárszövetség)
NAGY TAMÁS (Agrárszövetség)
NAGY TAMÁS (Agrárszövetség) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bogárdi Úr! Mindenekelőtt megértem az ön idegességét – május 8-án sokkal idegesebb lesz –, azért, mert pontos választ fog kapni arra, hogy ön – mint a mezőgazdaság egyik nagy átszervezője – milyen értékítéletet kap az érintettektől. Nagyon szerettem volna, hogyha a szövetkezetekkel kapcsolatos törvény vitája nem politikai kampánnyá fajult volna. Nem tudom, hogy ön miért kényszeredett erre a lépésre, de majd biztosan megindokolja.
Engedjék meg, hogy a törvénnyel kapcsolatban néhány dolgot bevezetőként megemlítsek. Hetek óta folyik a propaganda, a sikeralbum mutogatása mindarról a szépről és jóról, ami a hazában történt – és különösképpen a mezőgazdaságban. Én úgy gondolom, a tények és a számok meglehetősen makacs dolgok. Hogyha megnézem az 1993. december 31-i Szonda Ipsos-közvélemény-kutatást, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy az önök kormányzati munkája ebben a kérdéskörben nem céltudatosnak, hanem tehetetlennek minősült; nem minősült megfontoltnak, hanem kapkodónak és elhibázottnak.
Azért szomorú ez a szám az önök számára, mert a saját pártjaik tagjai, szimpatizánsaik is "szőrre" ugyanezt a véleményt mondják – érdemes lesz rajta elgondolkozni.
A másik fontos kérdés azoknak a számoszlopoknak a sora, ami azt bizonyítja, hogy milyen fantasztikus, imponáló előretörés történt 1993-ban a mezőgazdaságban, és ez is van 1990–94-ben. Én azt gondolom, hogy önöknek szembe kell nézni azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy azok a számok, amelyekhez viszonyítják az adatokat, egész egyszerűen nevetségesek. Mert lehet azt mondani, hogy növekedett a nemzetgazdasági beruházáson belül a mezőgazdaságba és az élelmiszeriparba fordított javaknak az összege, csak el kellene akkor felejteni, hogy 1990-ben ez 14-15% volt, ma pedig 1,3-1,5%.
Lehet azt mondani a délelőtti hozzászólásban, hogy a műtrágya-felhasználás is végtelenül emelkedett, csak azt szeretném tárgyszerűen megállapítani, hogy 1993-ban olyan szinten állt ez hazánkban, mint amilyen Mongóliában volt 1979-ben. Reméljük, nem akarjuk azt, hogy Magyarország mezőgazdaságát a mongol mezőgazdasághoz hasonlítsuk.
A következő kérdés, amely nagyon is szerves összefüggést mutat a szövetkezeti törvénnyel, hogy történt-e 1990-ben egy pontos helyzetértékelés, hogy merre haladnak a vezető versenyzők, történt-e egy olyan értékelés, hogy mi történt annak idején, mi az, amiből el kell felejteni valamit, és mi az, amit meg kell tartani. Én úgy gondolom, hogy ez a szakmai értékelés nem történt meg, és olyan törvények születtek 1990 és 1992 között, amelyeknek a hatása mára egyértelművé vált.
Szeretném elmondani, hogy akkor, amikor megkérdezték az érintetteket, hogy a kárpótlás milyen mértékben járult hozzá a mezőgazdaság összeomlásához – ezt a számot is talán érdemes megfigyelni –, akkor mindössze 4% mondta azt, hogy a megújulás miatt van ez az anarchikus állapot. 30% azt mondta, hogy kritikus helyzet van, mert szakmai hozzáértés (sic!) vezérli ezt a munkát, és 16% pedig azt mondta, hogy teljes és totális a válság. Megkérdezték tőlük azt is, hogy melyik ágazatot tartják a legfontosabbnak a nemzetgazdasági ágazatok között. 76% mondta, hogy a mezőgazdaságot, és amikor azt kérdezték, hogy a költségvetésből többet adnának-e azonnal, 83% mondta, hogy igen.
Arról is megkérdezték az állampolgárokat, hogy mit tegyenek a szövetkezetekkel. 34% azt mondta: hagyjuk úgy őket, ahogy vannak, fejlődjenek a maguk útján és akaratuknak megfelelően. 30% azt mondta, hogy legyen kötelező a gazdasági társasággá való alakulás, és mindössze 6% mondta azt, hogy jobb lenne, ha megszűnnének.
Szeretném megmondani, hogy az átalakulás után egy nagyon furcsa helyzet alakult ki. A helyzet a következő: a vagyon 70%-ban olyan szövetkezeti tagok tulajdonában van, aki nyugdíjas, illetve 20%-ban olyanok, akik kívülállóak, mindössze 30%-ukról mondható el, hogy egyfelől rendelkeznek vagyonnal, másfelől pedig ott is dolgoznak, a szövetkezetben. Tehát úgy gondolom, hogy egy olyan időszakban, amikor egyértelmű, hogy a magyar mezőgazdaságban nincs jövedelem – hiszen tavaly például 30 milliárdos volt a veszteség –, nagyon nehéz megnyugtatni az embereket azzal, hogy: kérem szépen, nincs osztalékotok, várjatok egy kicsit; és azt sem lehet természetesen mondani nekik, hogy a vagyonuk nem lesz felélve, mert ez egy igaztalan állítás lenne.
Azon kellene tehát elgondolkodni, hogy mi okozza azt a helyzetet, hogy a jövedelem egyaránt hiányzik a magántermelői szférában és szövetkezeti szférában. Meggyőződéssel állítom, hogy ha a szövetkezeti szférában és a magánszférában jövedelem lenne – tehát a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége meglenne –, akkor bizony a mezőgazdasági szövetkezetek stabilitása lényegesen nagyobb fokú lenne, mint jelen pillanatban.
Felvetődött az a kérdés is, hogy vagyonfelélés folyik. Az előbb elmondtam: igen, folyik – azt kell mondanom, egy olyan országban, ahol két év óta a szövetkezetek teljes jogbizonytalanságban vannak, nagyon nem is lehet mást csinálni. Itt hozzászólók tömkelege mondta el, hogy milyen a gazdasági helyzet, milyen pozíciókban vannak ezek a gazdaságok. Azt gondolom, ezen csodálkozni nem lehet.
Meg lehet kérdezni, hogy ha ezt a törvényt megváltoztatjuk, akkor egyáltalán milyen státusban éri ez a szövetkezeti vagyont, illetve az azokat működtető embereket? Először is, szeretném elmondani, hogy teljes jogbizonytalanság van, hiszen a szövetkezetek 40-45%-a mind a mai napig nincs bejegyezve a Cégbíróságon. Lehet erre természetesen azt mondani, hogy nagyon helyes, mert biztos hatalmas nagy disznóságok voltak. Én magam is egy szövetkezetben dolgozom, átéltünk minden revíziót, minden revízió azt mondta, hogy rendben lévőnek találta a dolgokat. A bejegyzés ennek dacára mind a mai napig nem történt meg.
Kedves Bogárdi úr, szeretném megjegyezni, hogy ez egy 2 milliárdos tiszta vagyonnal, hitel nélkül gazdálkodó szövetkezet, amely gyakorlatilag jogilag nem létezik immáron másfél éve, és nagyon szeretném azt is a figyelmébe ajánlani, hogy ez a tulajdon ugyanúgy magántulajdon, mint ha ön a telkén kapálgat saját földjén. A szövetkezeti tulajdon ebben az országban magántulajdon. Ha ebben kárt szenved bárki is, akkor magántulajdonában szenved kárt.
A következő kérdés: számtalan per folyik a vagyonkivitelekkel kapcsolatban. Őszintén megmondva, mint egy olyan szövetkezetben dolgozó ember, aki maga végigcsinálta ezt a procedúrát, nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet megvalósítani egy bizonytalan jogi státuson az újabb és újabb kiválásokat.
(15.40)
Azért mondom ezt figyelmeztetőleg, mert megoldást szeretnénk keresni, nem pedig az anarchiát szeretnénk tovább növelni.
Nagyon jól tudjuk, hogy vannak olyan parlamenti döntések, amelyek elmaradtak, bár a Legfelsőbb Bíróság elnöke kérte erre a Kormányt, kérte a Parlamentet, mind a mai napig adósok önök ezekkel a válaszokkal. Nem tudom, hogy ez miért van így. Nem tudom, hogy ez miért megnyugtató önöknek.
A vagyoni bizonytalanság kérdése.
Én nagyon szeretném megtudni öntől vagy bárkitől, hogy meg tudja-e valaki mondani ma, hogy egy szövetkezetben mennyi a vagyon. Annak idején volt olyan jogi helyzet, amikor kötelező volt a vagyonértékelés. Meg kell mondanom, hogy közel 60 napon belül kellett ezt lebonyolítani, milliárdos gazdaságokban volt, ahol meg tudták ezt csinálni, volt, ahol nem, de azt gondolom, hogy ma pontosan megmondani, hogy a vagyoni helyzet mennyi a szövetkezetben, ez egész egyszerűen képtelenség. Azért képtelenség, mert a könyvekben kimutatott érték egész egyszerűen nem konveniál a piaci értékkel.
Lehet erre azt mondani, hogy kérem, vannak olyan szégyentelenek, akik 20%-ért vagy 30%-ért akarják ezt a vagyont megvenni. Továbbmegyek: vannak olyanok, akik 4%-ért akarják megvenni, és vannak olyan szövetkezetek, ahol egyetlen fillért nem akarnak adni ezért a vagyonért. Nem hiszem, hogy ez egy megnyugtató állapot lenne, és azt sem hiszem, hogy a törvény ilyen formában való megváltoztatásával a helyzetet előrébb vinné, úgy gondolom, sokkal inkább hátráltatná.
Meg lehetne kérdezni azt is, hogy valójában ezek a szövetkezetek, amelyek ma hazánkban léteznek, és konkrétan a mezőgazdaságban, döntően szövetkezetnek minősülnek-e vagy sem. Megítélésem szerint ez egy abszolút szakmai kérdés. Lehet, hogy én egy nagyon meghökkentő választ adok: az én véleményem szerint ezek a szövetkezetek sokkal inkább társaságoknak minősülnek, mint szövetkezeteknek, az alábbiak miatt:
Ezekben a szövetkezetekben differenciált vagyon van. A differenciált vagyont birtokló emberek több mint 70%-a nem vesz részt aktívan a termelésben.
Harmadsorban úgy gondolom, hogy a tőkebehozatal ezekbe a szövetkezetekbe jelen pillanatban nem biztosított, és azt gondolom, hogy bizony ezekben a szövetkezetekben abszolúte hiányzik az a mozzanat, ami a nyugati típusú szövetkezetekben meglelhető, hogy az állam támogatja ezeket a szövetkezeteket. Ezeket a szövetkezeteket az állam nem támogatja, retorziók alá helyezi, politikai akciókat indít ellenük, és természetesen lehet a szövetkezeti vezetőket először, másodszor és harmadszor is megbélyegezni.
Tisztelettel a figyelmébe ajánlom önnek is és mindenkinek, hogy ebben a társadalomban nem nagyon találnak olyan vezetői réteget, amit az elmúlt négy évben ennyiszer választottak volna meg titkosan újra, és kaptak volna mandátumot. Tehát jó lenne csínján beszélni ezekben a kérdésekben.
Tehát akkor, amikor az egy tag–egy szavazatról beszélünk és az előbbi közgazdasági helyzetet elemezzük, bizony nekem az a véleményem, hogy szembe kéne nézni azzal, hogy a szövetkezetek jelentős része inkább tőkehasznosító társaság, és akkor kéne ezt az egy tag–egy szavazatot keményen emlegetni, amikor az állam maga is megteszi azt, hogy támogatja a szövetkezeti szektort.
Miért kéne támogatni ezt a szövetkezeti szektort?
Azért kéne támogatni, tisztelt, főleg kormánypárti képviselő urak, mert a szövetkezetek a világon mindenhol a kisemberek egzisztenciáját védelmezik. Akkor, amikor önök nyugat-európai szövetkezetekről beszélnek, elfelejtik ezt az apró, kis tényt, hogy ott bizony a szövetkezetek vagyona mintegy 50-60%-ban az állam által juttatott vagyonból jön létre, ezt követően lehet kapni nagyon olcsó és hosszú lejáratú hiteleket, és nagyon kis részét a vagyonnak adják maguk a termelők. Ez a példa Németországban, Franciaországban, Olaszországban s a világ számos helyén.
Tehát mindaddig, amíg ezeket a lépéseket önök nem biztosítják, azt gondolom, nagyon nehéz megvitatni ezt az egy tag–egy szavazat elvét.
A megoldásokról.
Én azt gondolom: a megoldásnak a legelső feltétele, hogy jövedelem legyen a mezőgazdaságban. Ez fontos úgy a szövetkezetek számára, mint a magántermelők számára, a kisvállalkozók, a farmergazdaságok számára.
Másodsorban: úgy gondolom, két nagyon fontos dolgot megtett a Parlament. Egyfelől befektetési kedvezményben részesíti azokat, akik szövetkezeti üzletrészt vásárolnak, másfelől pedig eltörölte az ingyenes üzletrészt. Az egy helyes lépés volt.
Ami abszolút helytelen, hogy elmaradt az a közgazdasági és pénzügyi csomag, annak a bejelentése, amiről a miniszter úr szólt bevezető előadásában, mert a kérdést valójában ez oldaná meg.
A kérdésre akkor tudunk megnyugtató választ adni, ha közép- és hosszú lejáratú hitelek rendelkezésére állnak azoknak, akik üzletrészt akarnak vásárolni. Ebben az esetben az eladó készpénzt kap, a vásárló pedig nyugodtan – anyagilag és jogi oldalról is nyugodtan – működtetheti ezt a vagyont, működtetheti a magyar mezőgazdaság egy jelentős részét.
Én nagyon szeretném látni, hogy ez a hitelcsomag, ez a pénzügyi konstrukció villámgyorsan megvalósul, mert azt hiszem, a sok-sok beszédet ezzel lehetne valamilyen módon rövidre fogni és eredményesen megoldani ezt az elénk tárulkozó problémát.
A törvényről, ami az általános vitához hozzátartozik, bizonyos értelemben csak ismétléseket lehet elmondani.
Először is úgy gondolom, ha ez a törvény megjelenik, a szövetkezetek az idők végeztéig nem fognak mást csinálni, csak egy felszámolási bizottságot fognak játszani. Bármelyik pillanatban megjelenhet 10%, néhány ember kopogtathat, és rátörheti a vezetésre az ajtót, és azt mondja: kérem, adjátok ide a vagyont, hívjatok össze közgyűlést, mert számunkra ez a legfontosabb dolog. A gazdasági életben ilyen bizonytalanságot fenntartani őrültség. Ezt nem szabad megcsinálni. Kérem, ezt ne fogadják el.
A másik nagyon fontos kérdés: a közgyűlések, tisztelt hölgyeim és uraim, pénzbe kerülnek. Van, ahol 50000 Ft-ba, van, ahol 0,5 millió Ft-ba. Olyan pénzeket kell erre felhasználnunk, ami nincs, olyan időben kell felhasználnunk ezeket a pénzeket és a nagyon drága időt, amikor a munkával kéne foglalkozni.
A harmadik kérdésről két képviselőtársam is szólt, én azt gondolom: a bankárok, a bankok, amelyek már döntően állami tulajdonban vannak, szívrohamot fognak kapni, ha elolvassák a 8. pontot, amely közli velük, hogy az átalakulást követő harmadik napon lehet tőlük információt kapni, hogy valami átalakulás történt. Egy ilyen gazdasági egységet senki az égvilágon nem fog finanszírozni.
A negyedik megszólalásom a 11. ponthoz kapcsolódik: gazdasági társaságba való alakulás során aki nem akar belépni, annak kínáljuk a készpénzmegváltás lehetőségét. Kérem, vegyék már észre: nincs készpénz, és ha ilyen passzusokat beiktatunk a törvénybe, akkor esetleg olyan helyeken, ahol a gazdasági társasággá való alakulás megnyugtató lenne, egész egyszerűen egy ilyen egyszerű ok miatt ez nem fog megtörténni. Kérem, ezt ne fogadják el.
Mint ahogy pedig a 116. §-sal kapcsolatban a települések esetében bizonyára nagyon helyes az, hogy mamutszövetkezetek szétváljanak, de tényleg gondoljuk végig: mi fog történni akkor, amikor a gazdag falu magára hagyja a szegény falvakat, vagy mi fog történni akkor, amikor néhány helyen pár kerületi lakos fog leválni a szövetkezetből, mondjuk a XII. kerületből, a XIII.-ból vagy a XV.-ből. A törvény magát ezt is lehetővé teszi.
Tisztelt Parlament, tisztelt képviselőtársaim! Nagyon nagy tisztelettel kérem önöket, fontolják meg és gondolják meg, hogy egy olyan törvényt, amelyet végrehajtott a magyar mezőgazdaságban dolgozó szövetkezetek döntő része, egy olyan törvényt, amelyet eddig 251 pontban kellett megmagyarázni, mert egy rossz törvény volt, egy olyan törvényt, amely 250 milliárd Ft vagyont osztott fel, és szemlátomást nem túl szerencsésen, egy olyan törvényt, amelyet megint félig akarunk megmagyarázni és megoldani, szabad-e pár tíz nappal a választások előtt politikai kampányra felhasználni. Kérem, ne tegyék.
Hangsúlyozom: a szétválás könnyítésének intézményével úgy, mint két évvel ezelőtt, én magam most is egyetértek, de ezen túl, kérem, ne lépjünk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
