LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon helytelen lenne, ha ennek a törvénynek a tárgyalása továbbra is személyeskedéssé fajulna, hogy azt egyes kormánypárti képviselő urak – Bogárdi úr és Vona képviselő úr is – tették, amikor egyértelműen szövetkezetivezető-ellenes hangulatot igyekeznek kelteni. E vezetők védelmében csak annyit, hogy nem tudok arról, hogy közülük többet vontak volna bűnvádi eljárás alá, mint a bármely más területen dolgozó vezetők közül.
A törvény tárgyalásával kapcsolatban a legszívesebben azt javasolnám, hogy Szabó János miniszter úr bejelentése alapján függesszük föl ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, hiszen ő is megfogalmazta, de a törvényjavaslat indokolásában is szerepel, hogy ez a módosítás nem jelent megoldást a kialakult feszültségekre. Más megoldást kell keresni. Egy rendkívül fontos lépést megtett a Parlament, amikor a szövetkezeti üzletrészforgalom túlzott adóztatását megszüntette. Olyan mértékű, túlzott adóztatást vezetett be ez a Parlament, amely lehetetlenné tette ezt a forgalmat. Ez az első és nagyon fontos döntés meszületett; s ha valóban támogatást kapunk, kapnak a tagok az üzletrészek megvásárlásához – ahogy itt elhangzott –, s ha az a szemlélet általánosabbá válik, amit itt Vona képviselőtársam is és más kormánypárti képviselők is elmondtak, hogy nem ellenzik azt, hogy ennek a vagyonnak a működtetői legyenek lehetőség szerint a tulajdonosok, akkor sokkal többre jutnánk.
Nem jutunk többre, ha a bizonytalansággal kapcsolatban bombázzuk egymást. Az előttem felszólaló Horváth képviselő úr azt kérdezte, vajon miért beszélünk bizonytalanságról, és szerinte igenis szükség volt ennyi törvénymódosításra. Egy kis számtant engedjenek meg ebben a témában.
A szövetkezetek működéséről törvényben rendelkezett ez a Parlament 91-ben három esetben, 92-ben öt esetben és 93-ban egy esetben, tehát összesen kilenc esetben, és jelenleg is két törvényjavaslat szerepel a napirenden. Három, három és fél év alatt 11 törvény, amelynek mindegyikét jó előre beígérték – mi ez már önmagában is, ha nem egy alapvető bizonytalansági tényező? Ha hozzászámoljuk a kárpótlásról szóló hat törvényt ezen időszak alatt, valamint a földről szóló hét törvényt 90-től számítva – földtörvény nélkül, csak az elfogadott törvényekről beszélek –, akkor több mint 20 olyan törvényjavaslat szerepelt a Parlament előtt és került elfogadásra, amely közvetlenül érintette a szövetkezeteket.
Az indokolás tehát arról szól, hogy az üzletrésztulajdonok körül kialakult helyzet miatt kellett a törvényt megváltoztatni, mert erre nem nyújt megoldást.
Mi lenne vajon a megoldás? A szocialisták szerint a túlzott adóztatás megszüntetése; reális lehetőséget teremteni ahhoz, hogy az aktív tagok – akiknek ez az üzletrész és ez a szövetkezet a munkahelyét je- lenti – megvásárolhassák ezeket az üzletrészeket; lehetőséget jelentene a mezőgazdaság jövedelemtermelő képességének javítása, amelyben szintén jelentős lépést tett meg a Parlament – a korábbi állandó támogatáscsökkentés helyett most teljesen más koncepció érvényesül; jogbiztonság, új szövetkezeti modell kiépítése; s ami talán a legfontosabb, az új gazdálkodóknak, új tulajdonosoknak ígéretek helyett elérhető hiteleket, elérhető termelési biztonságot, piaci biztonságot és reális lehetőséget az eszközök megszerzésére, hogy ne csak úgy juthassanak hozzájuk, ha kiviszik a szövetkezetből.
A törvényjavaslat vitájában a szocialisták már általában elmondták a véleményüket a fő vonulatokról. Nem támogatjuk az elfogadását, de az általános vitában kénytelen vagyok még több olyan pontra felhívni a figyelmüket, ami szerintem súlyos kárt okoz a szövetkezeti törvény módosítása kapcsán, és egyáltalán, ismét működésképtelen törvényt eredményez.
A szövetkezeti közgyűlésre vonatkozó rendelkezések közül: ha határozatképtelen számban jelennek meg a tagok, a mai gyakorlat szerint ugyanarra a napra későbbi időpontra összehívott közgyűlés a törvény alapján dönthet a meghirdetett napirendekről. A beterjesztett javaslat ezt megváltoztatná, röviden úgy, hogy ha 15 napon belül, de nem azonos napra hívják össze ezt a közgyűlést, csak akkor határozhat az ügyekről. Megítélésem szerint ez így teljesen működésképtelen. Elfogadhatónak tartok egy olyan megoldást, ami garantálja a tagok beleszólási jogosítványait, de sem a megjelenésre, sem a döntőképességre, sem a határidők betartására beterjesztett törvényjavaslat semmivel nem jobb, mint a korábbi, és nem fog működni.
Nagy gondot jelent az egy tag–egy szavazat elvének elvetése, a szétváláskori vagyonmegosztással kapcsolatos döntések, a vagyonarányos szavazat törvénybe iktatása. Azt gondolom, ez nem engedhető meg. És igenis ellenkezik a nemzetközi szövetkezeti elvekkel és ellenkezik a szövetkezeti eszme alapjaival.
Számunkra végső soron esetleg elfogadható lenne egy olyan megoldás, nem törvényi előírással, csak törvényi lehetőség megteremtésével, hogy ha a tagok döntő többsége úgy dönt, akkor az alapszabályban megállapítottak szerint bizonyos esetekben eltérhessenek az egy tag–egy szavazat elvétől, de ilyen megoldás, ami a jelenlegi javaslatban szerepel, nem fogadható el.
A szétválással kapcsolatban: egyetértünk a szétváláshoz szükséges szavazati arány csökkentésével, de nem értünk egyet olyan javaslatokkal, amelyek szerint ilyen alapvető kérdés, a szövetkezet működését alapvetően érintő kérdés nem a tagok többségének véleménye alapján oldható meg.
Teljesen elfogadhatatlan a törvényjavaslat azon része, amelyik úgy szól, hogy a szövetkezetek szétválásáról három napon belül a hitelintézeteket értesíteni kell. Ha ezt a törvényhelyet a Parlament elfogadja, ez azt jelenti, hogy ezeknek a szövetkezeteknek a döntő többsége azonnal hitelképtelenné válik. Ilyen tulajdoni viszonyok között, ilyen termelési viszonyok között és ilyen szervezeti bizonytalanság mellett épelméjű bank nem fog szövetkezetnek hitelezni.
Hasonló léptékű gondot és csapdát jelent – jó lenne, ha egyes kormánypárti képviselők figyelnének erre –, hogy a szétválás után a jogutódok egyetemlegesen feleljenek a nem ismert kötelezettségekért. Ez egy olyan csapda, ami önmagában is alkalmas arra, hogy megakadályozza a szövetkezetek további szétválását.
Szeretnék arról beszélni, hogy ismét külön szabályozás van a mezőgazdasági szövetkezetekről. Megítélésem szerint ezen a címen a törvényjavaslat XI. fejezete teljesen alkalmatlan az elfogadásra, alkotmányellenes. Az "egy falu–egy nóta" kapcsán, tehát a falvanként történő szétválás megkönnyítése kapcsán szeretném fölvetni, hogy a településekhez igazodó szétválás megkönnyítése is súlyos veszélyhelyzetet jelent, súlyos csapdalehetőségeket rejt magában. Jó lenne a törvényjavaslatban gondolniuk az előterjesztőknek arra, hogy mi történik, ha a központ, a túlfejlesztett, az eddig támogatott központi község kíván kiválni, a működő eszközök javát elvinni, és ott maradnának a munkahely nélküli, szervezet nélküli, eszköz nélküli kistelepülések. Semmilyen garancia nincs erre a törvényben, és ha így fogadja el a Parlament, akkor számtalan esetben előfordulhat, hogy a rátermettek, a hozzáértők, a kedvezőbb helyzetben lévők kijátszhatják a többieket, és akkor megint arról lesz szó, hogy a szövetkezeti vezetők hogyan jártak el. Holott egyszerűen csak olyan törvényt hoztunk, amely nincs kellően átgondolva, és ami nem a megfelelő célokat szolgálja.
A törvényjavaslat eddigi tárgyalásából mindenképpen úgy tűnik, hogy egy haszon keletkezett, mégpedig az, hogy a kormánypárti képviselők legalább szóban elismerték annak jogosságát, hogy azok, akik ezt a vagyont működtetik, a szövetkezet aktív tagjai, az eddiginél sokkal nagyobb lehetőséget kell, hogy kapjanak.
A kormánypárti képviselő urak felszólalásával kapcsolatban szeretném elmondani, örülök, hogy végre egyszer arról az oldalról is valamilyen szempontból sikerágazatnak nevezték ezt az ágazatot.
(15.30)
Nem értem, hogy miért beszélnek a távozásuk előtti, még utolsó törvényhozási aktusról. Ha olyan jó volt a program, akkor mindenképpen számíthatnak a sikeres választási szereplésre.
Zsiros képviselő úr nincs itt; részletesen nem térek ki a felszólalására, de azért engedjék meg: nála hangzott el először – és mások is megismételték –, hogy a működtetők tönkreteszik ezt a vagyont. Szerettem volna, ha a kormánypárti képviselők számot adnak arról, hogy hogyan értékelődött át az a vagyon, ami nem a szövetkezeti vezetők kezében van. Ha – mondjuk – egy hozzávetőleges számítást készítettek volna, hogy vajon a földtulajdon és az eszközök szétválasztása tulajdonosi szempontból, szervezeti szempontból, működtetési szempontból önmagában több mint 30%-kal leértékelte ezt a vagyont; vagy például az állami vagyon privatizálása kapcsán elszámoltak volna, hogy vajon az állami vagyon hány százalékát éri annak, ami – mondjuk – a becsült értéke vagy a kikiáltási értéke; vajon milyen vagyonváltozás következett be az állami gazdaságokban, vagy vajon milyen vagyonnövekedés következett be a mezőgazdasági magángazdaságban az elmúlt négy esztendő alatt, mindenképpen látni fogjuk, hogy nincs olyan nagy különbség, és teljesen máshol kellene keresni az alapvető okokat.
Még egy dologra szeretnék visszatérni. Elhangzott itt ismételten, hogy a szövetkezeti tagok közösben történő működése milyen károkat okoz a mezőgazdaságnak, hogy miért fizetik be a tb-t, az szja-t és az egyéb adókat a tagok, amikor nem kötelező, ha magángazdákká válnának, akkor erre nem lenne szükség, és elhangzott, hogy hány milliárdot vonunk ki megyénként ilyen címen a mezőgazdaságból.
Szeretném elmondani, hogy én beszéltem erről a mi szövetkezetünk tagjaival, azokkal, akik engem megválasztottak, és ilyeneket kérdeznek, hogy: mondja, főnök, vajon akkor munkanélküli-segélyre jogosult leszek, vagy: hogyan számít be ez az időszak a nyugdíjalapomba, vagy: megkapom-e a táppénzt, ha beteg leszek. Jó lenne, hogyha a részletes vitában erre is visszatérnének.
Az agrárértelmiség rájött arra, hogy versenyhelyzet van, hogy versenyszellemű, piacgazdasági alapon álló mezőgazdaság jön létre, és hogy ezek működésképtelenek. Mi pontosan ettől félünk, hogy egy-egy csoport rájön arra, hogy hogyan kell ebből a vagyonból hasznot csinálni, és azért védjük és azokat védjük, akiknek nincs módjuk erre: a szövetkezeti nyugdíjasokat, a szövetkezeti aktív tagokat, mert ők meg arra jöttek rá – úgy, ahogy Vargáné elmondta az előbb –, hogy még mindig nagyobb biztonságot jelent nekik a havi fizetés a szövetkezetekben, mint hogyha a 30 aranykoronájukkal kiválnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
