SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Török Képviselőtársam! Megértettem az ön gondját, és megértettem az INTER-KÜR Bt. anyagi problémáit is. A következőt szeretném mondani: teljes egészében egyetértünk azzal, hogy ez az embargó, amely a Közös Piac országai részéről a múlt évben érte Magyarországot, óriási trauma volt, és megítélésünk szerint nem véletlen, hogy ez pontosan húsvét előtt volt, amikor a húsvéti bárányok kiszállítása volt napirenden. Ennek ellenére a következőt tudom mondani:
Kétségtelenül egyetértünk azokkal a kérdésfelvetésekkel, amelyeket ön leírt, nevezetesen, hogy kár érte ezt a bt.-t, nevezetesen azzal, hogy vétlen volt ennek a kárnak a bekövetkeztében. A harmadik kérdésére azonban sajnos nem tudok kedvező választ adni, hogy tudniillik a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezik-e olyan pénzeszközökkel, amelyekből ezt a kárt valamilyen módon enyhíteni tudja.
Általánosságban elmondom, hogy az agrárpiaci rendtartási törvénnyel az Országgyűlésnek az volt a célja, hogy valamilyen szociális, illetve ha nem is szociális, de mégis egy védőhálót húzzon a termelők, a feldolgozók és az értékesítők alá azzal, hogy végérvényesen ne menjenek tönkre, ha valamilyen rendkívüli kár következne be, illetve a piaci körülmények között nem tudják megfelelőképpen értékesíteni a termékeiket. Az agrárpiaci rendtartási bizottság, illetve az Agrárpiaci Rendtartási Hivatal foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, de foglalkozott a Kormány is, és ön említette, hogy a költségvetés milyen összegekkel és milyen célra fordított bizonyos pénzeszközt ennek a kérdésnek a valamilyen módon való kezelésére, azonban ez speciálisan az ő gondjukat nem oldotta meg.
Elmondom, hogy az agrárpiaci rendtartási tárcaközi bizottság foglalkozott ezzel a kérdéssel, és azt mondta, illetve rendelte el, hogy a vágott bárányok továbbtartási költségeinek fedezetére 600 Ft-ot ad darabonként, ha a bárány exportra került később, mert onnan kimaradt. Azonkívül a jerkebárányok, amelyek kiszállítása meghiúsult, tenyésztésbe állítására 1500 Ft-ot adott darabonként, a támogatás teljes összege ténylegesen meghaladta a 300 millió Ft-ot. Továbbá az idehaza rekedt marha, sertés és juh harmadik exportpiacra jutását többlet-exporttámogatással segítettük milliárdos nagyságrendben.
Tudom, hogy ezek a szállítási, illetve a bárányok lefogyásával, csökkent értékű értékesítésével keletkezett károkat nem enyhítik, azonban az agrárpiaci rendtartás, és ezen keresztül az állami költségvetés, amely ehhez a pénzt biztosítja, sajnos, nem tudja teljes egészében átvállalni azoknak a kárát, akik a termelés, illetve a piac szereplői. Nyilvánvaló, hogy a piaci körülmények között az embernek szabadságában áll meggazdagodni, de, sajnos, bizonyos értelemben tönkremenni is. Tudom, hogy ez a szlogenszerű mondás nem elégíti ki a bt.-t, de az agrárpiaci rendtartási eszközökkel nem lehetett az ő konkrét kárát kezelni.
Ezért mi úgy gondoljuk, és ha csak tanáccsal tudunk szolgálni, ne vegyék zokon, hogy csak valamilyen fuvarozásbiztosítási megoldás és szerződés lehet az, amelyik a bt. tekintetében tulajdonképpen a jövőben kezelni tudja ezt a kérdést. Ennek a kérdésnek az agrárpiaci rendtartási eszközökkel való kezelése lefutott, ma már ezt így, sajnos, nem tudjuk kezelni. Köszönöm, és kérem, hogy vegye figyelembe a válaszomat. Köszönöm. (Szórványos taps a jobb oldalról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem