ZSIROS GÉZA, DR. (EKgP)

Teljes szövegű keresés

ZSIROS GÉZA, DR. (EKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (EKgP) Elnök Úr, akkor folytatom a mondandómat. Ha jó értelmezem, miután Lakos László képviselőtársam most benyújtotta, tehát az ő csatlakozó módosító indítványai megtárgyalásának nincs akadálya. Ugyanezt Vargáné Piros Ildikó is teljesíteni fogja még a mai napon. Tehát nem arról van szó, hogy már korábban benyújtott módosító indítványokra hivatkozott, amelyeket egyébként kivétel néklül, minden csatlakozó módosító indítványt az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága már megtárgyalt.
Ebből eredően, elnök úr, bejelentem, és kérem az információt továbbítani, nevezetesen olyanformán, hogy az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságát holnap ebédidőben összehívom, és ebből eredően a napirendnek megfelelő szavazásnak részünkről nem lesz akadálya. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem