VITÁNYI IVÁN (MSZP)
VITÁNYI IVÁN (MSZP)
VITÁNYI IVÁN (MSZP) Tisztelt Országgyűlés! Amikor a jelen Országgyűlés kulturális bizottsága megalakult, egyik első dolga volt, hogy napirendre tűzze egy nemzeti kulturális alap létesítését. Több ülésen foglalkoztunk vele. Valamennyien úgy láttuk, hogy az alapok és az alapítványok széles körű működése fontos, szinte elsőrendű eszköz lesz a kulturális élet szakmai mechanizmusának modernizálására, demokratizálására, az egyoldalú állami irányítás társadalmasítására; annak a koncepciónak a megvalósítására, hogy valóban a társadalom, a köz, a nemzet kezébe kerüljön a kultúra általános és mindennapi folyamatainak irányítása - lehetőleg és tendenciájában az egész társadaloméba, nem egyik vagy másik kitüntetett csoportjáéba.
Azóta csaknem három év telt el. Létrejött egy-két alapítvány, különböző szakmákban és különböző célokra, de kétséges, hogy közülük is többen mennyire felelnek meg a kitűzött ideálnak. Leginkább még a Rádió és Televízió közalapítványa felelt volna meg - ha létrejött volna.
És most itt van előttünk a javaslat a nemzeti kulturális alapra. Ennek azonban - itt egyetértek Rajk Lászlóval - csak a neve emlékeztet arra, amit a kulturális bizottságban eredetileg akartunk. Igaz, itt nem társadalmi alapítványról van szó, hanem a költségvetés rendszerébe, tehát formálisan is a minisztérium felügyelete alá tartozó alapról. Ezt is különbözőképpen lehet azonban csinálni.
Az alap létrehozásának akkor van értelme, ha elősegíti a kultúratámogatás rendszerének valódi demokratizálását. Ez a javaslat a fordítottját teszi: a társadalmi civil szférát úgy szélesíti, hogy rögtön megerősíti benne az állam vezető szerepét. Látszólag a társadalmasítás felé mozdul el, valójában azonban új keretet ad egy minisztériumi vezérletű centralizált újrafelosztásnak. Azt osztja ugyanis fel, amit egyszer már felosztottak, és ezzel mintegy rejtekutakon növeli az állami redisztribució szerepét. Jellegzetes, hogy az előttünk fekvő eredeti javaslatban egyetlen szó sem volt arról, hogy milyen összetételű testületek döntsenek a felosztásról - pedig emlékezhetünk, hogy más esetben, például éppen a médiatörvény előkészítésében, milyen minuciózusan törekedett minden fél arra, hogy a kuratórium minél jobban leképezze az egész társadalmat és az egész politikai életet. Arra is emlékezhetünk, hogy ebben többé-kevésbé már megegyezés született - mindenesetre nem ez volt az az ok, amiért a médiatörvény összeomlott.
Az előttünk fekvő javaslat mindezt megkerülte. Igaz, hogy a bizottsági vitában az ellenzék sürgetésére végül született erre vonatkozó módosító javaslat, de szigorúan olyan keretben, amely a minisztérium feltétlen vezető szerepét garantálja. Kitűnően beilleszkedik abba a politikába, amelynek jegyében a minisztérium a kulturális élet irányítását egy általa kiválasztott "alapítványokráciá"-nak adja át, a hitbizományosok egy szűk csoportjának, amely minden alapítványban ott van. A nemzeti kulturális alap így a minisztérium álneve, az állami közszolgálat kötöttségeinek mellőzésével, ám ellátva a társadalmasítás fügefalevelével.
Van azonban egy másik része is az alap létesítését igazoló indoklásnak, nevezetesen, hogy a költségvetés mellett más, úgynevezett pótlólagos forrásokat kíván biztosítani a kultúrának. Azt lehetne hinni, hogy most aztán mindazok, akik a kultúra sorsán aggódnak, örömtől repesve kiálthatnak föl: "Nagyszerű! Ez az, amire vártunk! Új, eddig kihasználatlan támogatás a kultúrának!" Itt azonban nem erről van szó, hanem arról, hogy amit a Kormány az egyik kezével ad, azt a másikkal visszaveszi, majd úgy adja ismét oda, mint hogyha adna valamit.
Kulturális járulékot ír elő, amit azok fizetnek, akik színházi előadást, hangversenyt, kiállítást, tanfolyamokat rendeznek, könyvet, folyóiratot, napilapot adnak ki, filmet mutatnak be. Nemcsak giccsadót, mert ha még csak giccsadó lenne, jó lenne - de azok adóztatnak meg vele, fogyasztó és nem fogyasztó, akik a jó kultúrát akarják terjeszteni: bevételüknek veszik el ilyen vagy olyan százalékát, hogy majd az alap újra kioszthassa. Új adóval sújtják a kultúrát. Azoktól veszik el, akik megtermelik, hogy egy központi elképzelés szolgálatába állítsák. Olyan ez, mintha az ember úgy táplálkozna, hogy egymás után leharapná a saját ujjait.
De még drasztikusabb hasonlatot is mondhattam volna. Ezzel a járulékelvonással nem érthetünk egyet. Az eredmény merő önáltatás: mintha a kultúra ezzel a 700 millió forinttal nyerne - előzetes számítás szerint ugyanis, mint hallottuk, erre számíthatunk. Valójában azonban csak kétszer könyvelik el ugyanazt: nő a hatalma a központi redisztribuciónak.
A bizottság munkája során megpróbáltunk kompromisszumot kötni, és legalább a legnagyobb gondokkal küzdő közművelődési intézményeket, könyvtárakat, művelődési házakat felmenteni a járulékadó sújtása alól - annál is inkább, mert őket az idén még az áfa is sújtja. Nem sikerült, az előterjesztők nem ismernek pardont: úgy látszik, lehetségesnek tartják, hogy a kultúra rovására mentsék meg a kultúrát. Ezért azokat a módosító javaslatokat, amelyeket frakciónk részéről Schiffer János adott le, visszavontuk.
Mindezen okok következtében nem tartjuk elfogadhatónak a nemzeti kulturális alap jelen előterjesztését. Kérjük az Országgyűlést, hogy ne fogadja el. A Magyar Szocialista Párt mindenesetre kénytelen ellene szavazni. (Taps a bal oldalról.)
