MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ)
MOLNÁR PÉTER, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslatot véleményem szerint nem lehet különválasztani és külön tárgyalni az állami kulturális mecenatúra általános kérdéseitől. A FIDESZ, mint liberális párt szerint az állam, illetve az Országgyűlés, a Kormány, az önkormányzatok stb. részéről a legfontosabb a kulturális vállalkozások és intézmények kedvezményezett jogi, gazdálkodási feltételrendszerének a kialakítása, tehát a magánszféra működési feltételeinek, kedvezményeinek a biztosítása ezen a területen. A Kormány viszont sajnos a mai napig adós a kulturális szféra számára létfontosságú átfogó nonprofit szabályozás előterjesztésével, az ebben érintett tárcák - az Igazságügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium - és persze elsősorban az illetékes tárca, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium is késlekedik, évek óta késlekedik a nonprofit gazdálkodás szabályainak előterjesztésével, illetve a nonprofit gazdálkodás jogi formáinak az előterjesztésével, ami tulajdonképpen továbbra is nem másról tanúskodik, mint a Kormány, illetve a tárca koncepciótlanságáról vagy nem kellően átgondolt elképzeléseiről ezen a területen.
A Kormány - ezt ki kell mondani e törvényjavaslat kapcsán - a magánszféra számára a kulturális területen a mai napig nem teremtett olyan kedvező feltételrendszert, amellyel segíteni, ösztönözni lehetne pont a pénzszűkét mutató körülmények között az ilyen kulturális vállalkozások életrevalóságát, életben maradását.
(12.40)
És hozzá kell tegyem, hogy ezért és így a közvetlenebb, a közvetlen állami részvétel a kulturális mecenatúrában felemás megoldás, felemás részvétel, méghozzá a fontosabb rész, az állam szerepének, a magánszféra számára kedvezőbb feltételrendszer biztosításának az elmaradása miatt a kevésbé fontos, a másodlagosként kívánatos, de szintén kívánatos rész is valahogy önmagában kevésbé tudja betölteni a funkcióját, és úgy tűnhet, minthogyha a Kormány a civil szféra támogatását és ösztönzését kevésbé tartaná fontosnak ezen a területen, mint az állami részvétel hangsúlyozását és megjelenítését.
Ezt én nagyon súlyos koncepcionális problémának, tévedésnek vagy végiggondolatlanságnak tartom. Ezért erre a nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslat vitájában is szeretném felhívni miniszter úr, s a Kormány és képviselőtársaim figyelmét.
Ugyanakkor a félreértések eloszlatása végett szeretném hangsúlyozni, hogy a FIDESZ mint liberális párt egyáltalában nincs az ellen, hogy az állam is közvetlenebbül is, tehát a feltételrendszer kialakításán túlmenően is részt vállaljon a kultúra és a művészetek állami, pénzügyi támogatásában.
Viszont ez a másodlagos a mi liberális nézőpontunkból, és természetesen kellő szervezeti, eljárási és nyilvánossági garanciákkal történhet csak. Itt következik a másik aggály, amit szeretnék hangsúlyozni ezzel a témakörrel kapcsolatban.
Itt én is kitérnék a még jogi szabályozás, a Kormány említett mulasztásai miatt még továbbra is jogi szabályozás híján működő, és ezért csak kvázi közalapítványok terén tapasztalható folyamat elemzésére. Ugyanis az is összefügg a nemzeti kulturális alap kérdésével. Hiszen a kvázi közalapítványok - kulturális közalapítványok - esetében is arról van szó, hogy az állam valamilyen pénzeszközöket újraelosztó mechanizmusok révén próbál átcsoportosítani a különböző, esetleg nyereségesebb kulturális vállalkozásokból a kevésbé nyereséges, és támogatásra rászoruló, vagy valamilyen értékelés szerint fontosabbnak, támogatandóbbnak ítélt vállalkozások számára.
Tehát azt figyelhetjük meg, s ezt sajnálattal kell megint csak megállapítanom, és erre is szeretném felhívni a figyelmet, hogy az említett kvázi közalapítványok terén egy olyan folyamatot látunk kibontakozni, ami nem a szervezeti, eljárási és nyilvánossági garanciák hangsúlyozását és érvényesítését mutatja, hanem ellenkezőleg.
A Mozgókép Alapítvány esetében a filmművészet állami támogatására fordított összegnek már csaknem a harmada a Mozgókép Alapítvány megkerülésével közvetlenül a minisztérium elosztási körébe tartozik.
Ez még akkor is igaz, hogyha a minisztérium nyilván ennek a pénznek az elosztására fölkér különböző kuratóriumokat, mégis elég furcsa, hogyha évek óta létezik egy olyan alapítvány, ami ezen a területen működik, és aminek a révén megvalósítható lenne az a viszonylag függetlenített állami kulturális mecenatúra, ami kívánatos formája lenne megítélésem szerint az állam ilyen közvetlenebb kulturális részvételének, akkor a minisztérium, illetve a Kormány, illetve a kormánykoalíció miért tesz egyre több pénzt, és lassan már - mondom - az erre a célra, a filmművészet támogatására fordított pénz majdnem harmadát ennek az alapítványnak a megkerülésével közvetlenül a minisztériumhoz.
Még azt is mondhatnám, hogy miért kell ezzel a minisztériumot és annak apparátusát terhelni, hogyha rendelkezésre állna a Mozgókép Alapítvány, és szeretném felhívni miniszter úr figyelmét külön is arra, hogy szerintem az 1993-as költségvetésről szóló törvény rendelkezései ellenére ezt a problémát talán valahogy kezelni lehetne. Ki kellene alakítani az együttműködés valamilyen formáját a Mozgókép Alapítvány, illetve a történelmi dokumentumfilmek és játékfilmek készítésének támogatására a költségvetésben szereplő 350 millió forint elosztása kapcsán. A Mozgókép Alapítvánnyal valamilyen módon a minisztérium intézményes együttműködést kellene létesítsen, a Mozgókép Alapítványt be kellene vonni bizonyos mértékig legalább ezeknek a pénzeknek az elosztásába.
Ez a FIDESZ határozott álláspontja és javaslata. Most már csak rövidebben a többi hasonló alapítványról.
A Könyv Alapítvány, ami egy másik példája az ilyen kvázi kulturális közalapítványoknak, kezdettől fogva a nyilvánosság korlátozott érvényesítésével működik. Én például amikor a Könyv Alapítvány először osztott pénzeket, akkor az újságban, csak az egyik napilapban fedeztem föl erről információkat, és ott is csak részinformációkat, és amikor a minisztérium egyik képviselőjéhez fordultam további információkért, aki kedvesen biztosított arról, hogy ezt megkapom, ő késedelemmel ugyan, de elküldte nekem annak az újságcikknek a fénymásolatát, amit magam is olvastam, és amihez képest szerettem volna éppenséggel kiegészítő információkat kapni.
A tendenciát végképp fölerősíti az a körülmény, ahogyan a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványt eléggé tisztázatlan körülmények között, és szinte a nyilvánosság teljes hiányával hozta létre a Művelődési és Közoktatási Minisztérium. Itt azt hiszem, nem is érdemes hosszabban kitérni olyan körülményekre, hogyha már vannak országgyűlési képviselők a felkért kuratóriumban, kuratóriumokban, akkor kicsit szembetűnő az, hogy kizárólag a kormánypárti országgyűlési képviselők vesznek részt ezekben a kuratóriumokban. Hozzáteszem, hogy én az országgyűlési képviselőséggel ezt, az ilyen feladatköröket inkább összeférhetetlennek tartanám, semmint hogy emellett kardoskodjam. De ha már a minisztérium fölkért képviselőket is, akkor talán az arányokra ilyen tekintetben érdemes lett volna ilyen alapítvány esetén ügyelni.
Tehát az látszik ezekből a példákból, hogy a döntéshozó testületek kiegyensúlyozott összetétele, az érintett szakmai szervezetek jelölési, delegálási jogai tekintetében egy egyértelmű negatív tendencia mutatkozik, és ez olyan szembetűnő nyilvánosságfogyatkozással párosul ezen a téren, ami azt hiszem, nem érdeke a tárcának, a Kormánynak és a kormánypártoknak sem. Hiszen ha itt jó kezdeményezésekről van szó, ahogyan azt a minisztérium és a Kormány nyilván állítja és védi ezeket a kezdeményezéseket, akkor a minisztérium és a Kormány érdeke az, hogy kellő napfényre hozza ezeket a dolgokat, és a széles nyilvánossággal ismertesse meg az ilyen pozitív, kultúrát, művészeteket, művelődést támogató kezdeményezéseknek, alapítványoknak a létrehozását.
Ez a másik olyan kérdéskör, tehát a nyilvánosság, az eljárási garanciák és a szervezeti rend, a testületek összetételének a demokratizmusa és megfelelő kiegyensúlyozottsága, amire szeretném felhívni a nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslat kapcsán miniszter úr figyelmét, illetve képviselőtársaim figyelmét.
Felszólalásom második részében a nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslathoz annyit szeretnék elmondani, hogy annak örülök, hogy a módosító javaslatokkal némileg kidolgozottabbá vált ez a törvényjavaslat, de sajnos, mivel a benyújtott tervezet az egyéb alapokhoz - az OTKA-hoz és a FEFA-hoz - képest például teljesen kidolgozatlannak mutatkozott, és minden szabályt szinte miniszteri rendelkezésre hagyott volna, ezért a jobbító javaslatok részbeni elfogadása sem tudta - sajnos - olyan szintre hozni ezt a törvényjavaslatot, illetve olyan szemléletűvé tenni, ami a FIDESZ alapvető fenntartásait feloldotta volna. Ezért sajnálattal meg kell állapítsam, hogy ezek a fenntartások jelentős részben továbbra is fennállnak.
Három témakörben jelölném meg röviden ezeket az aggályokat: az alap forrásai, céljai és szervezete, valamint működése tekintetében.
(12.50)
A források tekintetében azt szeretném kiemelni itt, a plenáris ülésen csak röviden, hogy a FIDESZ nem támogatja a kulturális termékek járulékoltatását. Ezeket a termékeket ebben a költségvetési évben már áruforgalmi adó is terheli. Nem tartjuk kívánatosnak azt, hogy a kulturális áruk, szolgáltatások esetében a kulturális járulék mégoly alacsony összege is további terhet jelentsen.
Ezt az álláspontunkat a törvényjavaslat mellékletéhez beadott átfogó módosító javaslattal szerettük volna elfogadtatni. Sajnos, az mutatkozott meg, hogy szemben velünk, a Kormány támogatja azt, és kívánatosnak tartja, hogy a kulturális termékek az áfa rájuk vonatkozó mértékén kívül még kulturális járulékot is fizetni legyenek kötelesek. Ezzel szemben mi csak a nagyobb nyereséget szerezni tudó, és azért minden nehézség ellenére is megállapíthatóan kevesebb kulturális értéket hordozó termékek körére korlátoztuk volna a járulékoltatást. Így az erőszakos, a pornográf kiadványokra, a szerencsejátékok üzemeltetésére és hasonló dolgokra. És ezt a fajta járulékoltatást is csak átmenetileg tartjuk kívánatosnak, addig, amíg az említett, átfogó koncepciónak megfelelően a kultúrabarát adórendszer és egyéb kedvezményező jogi, gazdálkodási feltételrendszer következtében ilyen pótlólagos források megteremtésére, ilyenfajta újraelosztó rendszer üzemeltetésére esetleg a jövőben már nem is lesz szükség.
A második a célokkal kapcsolatos fenntartásom, amit továbbra is fenntartanék, az az, hogy a módosító javaslataimmal egyértelműen azt kívántam elősegíteni, hogy ebben az újraelosztási mechanizmusban az állampolgári művelődés, az állampolgári kulturális, művészeti kezdeményezések legyenek azok a célok, amelyekre a törvényjavaslat mint támogatandó célokra koncentrál.
Ezt a javaslatot sem fogadta el a minisztérium, illetve a kormánypártok, és ezért szerintem a túlságosan széles körben meghatározott célok között elaprózódhat az amúgy sem túl sok támogatás, és másrészről pedig a civil szféra támogatása nem hangsúlyozódik eléggé. Ráadásul forrásokat még el is von a törvényjavaslat logikája szerint a civil szféra támogatásától az alap, hogy azután esetleg más célra ossza el, mint amire a civil szféra fordítaná. Szerintem a célok olyan megjelölése, ahol nem látható világosan sem a befizetők, sem pedig az állampolgárok számára, hogy az adott újraelosztás célja - mondjuk - a világkiállítás vagy a könyvkiadás támogatása, az nem elfogadható rendszer.
A harmadik fenntartásom a szervezeti rendet és az eljárásmódot, a működést érinti. Itt már több képviselőtársam kitért arra a problémára, hogy a döntéshozó bizottságokban és kuratóriumokban erőteljesebben kellene megjelenjen az érintett szakmai szervezetek jelölési, delegálási joga. Bár értékelem azt, hogy a minisztérium azért részben ebben a dologban kompromisszumkészséget tanúsított, de szerintem túlságosan kis mértékben. Megoldható lett volna és lenne az, hogy a különböző választott, demokratikusan összeállított testületekre is nagyobb felelősség nehezedjen. Itt a minisztérium részéről számos érv hangzott el azzal kapcsolatban, hogy az államháztartási törvény szerint minden felelősség a minisztert terheli, és ezért nem telepíthető több döntési jogosultság a különböző döntéshozó testületekhez. Azt hiszem, hogy ez is az átfogó koncepciót illető kérdés. A nonprofit gazdálkodás szabályozásának megfelelően, ami akár az államháztartási törvényben is megjelenhet bizonyos vonatkozásban, elképzelhető lenne olyan szisztéma érvényesítése, ahol az ilyen adott testületek felelőssége is valamilyen módon hangsúlyozódna, és ezért nem merülne föl az az aggály, hogy ha ezek a testületek több döntési jogosítványt kapnak, akkor a miniszteri felelősség nincs ellensúlyozva kellő döntési jogosultsággal.
Itt tehát megint csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy egy átfogó koncepció keretében kellene az ilyen kérdést is, mint a nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslat kérdését, rendezni. Mivel ezt az átfogó koncepciót, sajnos, továbbra sem látjuk a tárca és a Kormány részéről, és ennek következményeit megjelenni látjuk a törvényjavaslatban, ezért a FIDESZ, sajnos, az elfogadott módosítások ellenére sem tudja ezt a törvényjavaslatot támogatni, és továbbra is várja azt, hogy a Kormány, illetve a tárca átfogó koncepciót dolgozzon ki a kultúrpolitika területén. Olyan koncepciót, amely a hangsúlyt a magánszféra kedvező feltételrendszerének a kialakítására teszi, és a közvetlen állami részvételt pedig közvetettebbé, illetve demokratikusabbá és nyilvánosabbá teszi. A magánszféra kedvező feltételrendszerének kialakításával kapcsolatban befejezésül még annyit jegyeznék meg, hogy miniszter úr meghallgatásakor hangzott el a bizottságban, hogy a művelődési tárca véleménye újabban az, hogy a nonprofit szabályozás most hatályos szabályai megfelelők lehetnek. És miután az illetékes tárcák évek óta ígérgetik a kulturális bizottságban és egyéb fórumokon, hogy beterjesztik az új, átfogó nonprofit szabályozást, amely a kulturális szférát is nagyon erősen érintené, ehhez képest szerintem súlyos hiba volna az, hogyha ezek után a művelődési tárca most mégis megelégedne azzal, hogy a hatályos hiányos szabályokat tartaná elegendőnek ezen a területen. Ez nem így van. Ahogy mondtam, szerintem a kultúrpolitikában most a legfontosabb a magánszféra kedvező feltételrendszerének kialakítása lenne, és emellett kellene szintén nagyon jelentős kérdésként, de csak emellett és ehhez képest másodlagosként kellene érvényesíteni az állami mecenatúrában a nyilvánosságot és a megfelelő demokratizmusát a döntéshozatalnak. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
