MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyar állampolgárok kulturális jogait az Alkotmány mellett nemzetközi szerződések is garantálják. A kulturális szolgáltatások és termékek ingyenességét azonban a gazdag jóléti államok sem tudják biztosítani. Sőt általában csak igen drágán lehet kulturális élményhez jutni.
Annak ellenére van ez így, hogy a művészetek, a történelmi örökség védelme és megőrzése, a művelődésügy különböző ágazatai nagyarányú költségvetési támogatásban részesülnek.
A korszerű társadalomban a kultúra anyagi forrásait jelentős mértékben a köz biztosítja, noha terheit az egyénnek is vállalnia kell. A köz támogatásának különböző formái ismertek. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium sokcsatornás finanszírozás kiépítésére törekszik. Nem mondhatunk le az alapvető költségvetési támogatásról, a civil társadalom fokozott mozgósításáról, a nemzeti kulturális alappal pedig nehéz helyzetünk enyhítésére szeretnénk pótlólagos forrást teremteni.
Furcsa ellentmondás, hogy miközben a kultúra támogatásra szorul, az emberek szórakozási és környezetdíszítő igénye jelentős hasznot hajtó vállalkozásokat is hozott létre. Tudnunk kell, gyakran nem csupán az hoz hasznot, amit giccsnek, ponyvának vagy pornónak minősíthetünk, de esetenként a méregdrága szép könyveket is nagy haszonnal lehet értékesíteni.
Jogászként azt is elmondhatom, hogy esztéta legyen a talpán, aki egyes világhírű regényírók vagy filmrendezők alkotása esetében meg tudja határozni, mekkora szerepe van sikerükben a szellemi izgalomnak vagy a testi szerelem érzékletes megjelenítésének. Azaz közel sem mindig egyértelmű, hogy műveik a magas művészet, vagy más, mondjuk, a pornó kategóriájába sorolható-e.
Ki mondja meg, hol a határ a művészi színház és a szórakoztatóipar között? Korunk jelentős hasznot hajtó üzlete a hang- és videokazetta-gyártás, -kölcsönzés és -forgalmazás. A szórakoztatóipar sajtossága, hogy módszereit, technikáját, s bizonyos értelemben mondanivalóját is az úgynevezett magas művészettől veszi át. Voltaképpen ennek gyakorlatát hasznosítja.
Hasonló viszonyt figyelhetünk meg használati tárgyaink formakultúrája és a vizuális művészetek között. Gondoljunk csak arra, hogy nem csupán a Hollóházi Porcelángyár hasznosítja Szász Endre művészi képességeit, de herendi díszítő festők is valódi mesterektől sajátítják el képességeiket. A határmezsgyék itt is meglehetősen szélesek. Ezeken pedig nem szívesen húzunk válaszfalakat. Ma nyilvánvaló, az üzleti hasznot hozó vállalkozásokból támogatni kell azt a kulturális értéket, ami a dolog természetéből adódóan ráfizetéses.
Elméletileg megoldás lehetne egy hatékony cenzúrabizottság fölállítása, amely eldöntené, milyen mértékben lehet és kell különböző kulturális termékeket és szolgáltatásokat megkülönböztetni a maguk értéke szerint, és ennek függvényében adóztatni.
(12.00)
Az a társadalom azonban, amely éppen most szabadult fel a politikai cenzúra diktatúrája alól, aligha vállalná a jogilag meghatározhatatlan ízlés- és feldolgozásbeli döntések, erre vonatkozó megállapítások végrehajtását.
Ezért olyan rendszert dolgoztunk ki, amelyben minden kulturális termék és szolgáltatás értékesítése után a vásárlónak, illetve a felhasználónak igen kis mértékű járulékot kell fizetnie, ami aztán teljes egészében visszafordítható a kultúra támogatására. Ez a dolog lényege. Méghozzá egységesen, noha különböző mértékben kerülne erre sor.
Nem tehetünk kivételt, ha végrehajtható törvényt akarunk alkotni. A kisebbik rossz, ha 1-2%-os hozzájárulást kérünk azoktól is, akiket egyúttal támogatunk is, noha fájdalmas dolog ettől nem mentesíteni a valóban jótékonysági célú rendezvények vagy nehéz helyzetű kis intézmények dicséretes vállalkozásait. A befolyó összeg újraelosztásával szeretnénk az értékőrzés és értékteremtés alkotó folyamatát támogatni.
Szakértőink hosszú viták eredményeként határozták meg a járulékoltatott termékek, szolgáltatások körét és mértékét. A járulék beszedését és az ellenőrzés feladatát - hosszú tanácskozás után mindenki erre a meggyőződésre jutott - csak az APEH tudja megoldani.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium nem kíván a rendkívül sokszínű kulturális élet értékmeghatározási kérdéseibe beavatkozni.
A költségvetésben biztosított támogatási lehetőségek nagy részét pályázati úton, társadalmi bíráló bizottságok bevonásával ítéli oda. Nyilvánvaló, a nemzeti kulturális alapból származó többletforrások elosztásánál sem követhető más gyakorlat.
A rendelkezésre álló összeg elosztását - a nélkülözhetetlen intervenciós tartalék kivételével - pályázati úton, bíráló bizottság és szakmai kollégiumok bevonásával kívánjuk eldönteni. Egyfelől azoknak a szakmai társadalmi szervezeteknek kell ezekben képviseletet kapniuk, amelyek érdekeltségi köréből a járulékok befolynak. Másfelől - és egyáltalán nem biztos, hogy ezek egyeznek - a jogos igénylők köréből kell a szakértőket bevonni.
E tekintetben jelentős gond, hogy a sokszereplős, folyamatosan változó kulturális életben természetes és örvendetes a szakmai érdek-képviseleti szervek nagy és nehezen meghatározható száma. Egy-egy művészi területen számos ilyen jött létre, amelyek közül nem lenne szerencsés valamelyiket is kiemelni vagy kizárni.
Ezért nem láttuk a törvényben meghatározhatónak a bizottságba és a szakmai kollégiumokba küldötteket jelölő szervezeteket, mármint a törvényben meghatározni ezeknek a körét.
A miniszter kettős felelőssége, hogy miközben teljes mértékben vállalnia kell az államháztartási törvényben rögzített felelősséget, gondoskodnia kell a támogatási rendszer társadalmasításáról, az érintett szakmák, művészetek lehető legszélesebb körű képviseletéről a döntéshozatali mechanizmusban.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak jegyében kérem, hogy az Országgyűlés az előterjesztés, valamint a módosítási javaslatok megfontolásával alkosson törvényt a nemzeti kulturális alapról. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
