PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Csak az alaperőművel kapcsolatos határozati javaslat fogalmazásáról szeretnék néhány szót szólni.
Arról van ugyanis szó, hogy a gazdasági bizottság valóban nem támogatta a környezetvédelmi bizottság által előterjesztett szövegváltozatot, de a gazdasági bizottság sem kíván állást foglalni abban, hogy ma kell az alaperőmű vagy nem.
A mi szövegünk úgy szól, hogy az esetlegesen szükségessé váló alaperőmű kérdésében kell állást foglalni majd, vagy kell visszatérni a Kormánynak a Parlament elé. Tehát nem azt mondja, hogy szükséges az alaperőmű megépítése, hanem azt mondja, hogy ha esetlegesen szükségessé válik, akkor a Kormány kellő időben jöjjön a Parlament elé.
Ezzel szemben a környezetvédelmi bizottság úgy érzem, hogy tartalmilag körülbelül ugyanezt mondja. Azt még hozzáteszi, hogy most biztos nem hozható meg döntés.
A gazdasági bizottság megpróbálta értékelni azt a helyzetet, amelyben vagyunk. Megpróbálta fölmérni azokat az információkat, amelyekkel rendelkezünk, és mi nem mertük fölvállalni azt, hogy kimondjuk, hogy ma tudjuk, hogy nem lehet dönteni az alaperőmű kérdésében.
Tisztelt Ház! Gondoljanak bele abba, hogy amikor beterjesztette a Kormány a tájékoztatót a Parlament elé, akkor még azt mondotta, hogy '92 végéig el kell dönteni az alaperőmű típusát, telepítési helyét és a többi kérdést. Ahhoz képest ma mi is azt mondjuk, hogy ha szükségessé válik, akkor terjessze elő a Kormány.
Tehát fél év alatt annyira megváltozott a helyzet, hogy '92 végéig nem lehetett dönteni, ma nem tudjuk, hogy mikor lehet dönteni. Én azt hiszem, nem vállalhatja föl a Parlament, hogy az ismeretek hiányában a Kormány helyett eldöntse, hogy most nem lehet erről dönteni, majd máskor kell. Ha a Kormány úgy érzi, hogy szükségessé válik a döntés, majd előhozza a javaslatát a Parlamentnek.
Tehát énszerintem a gazdasági bizottság szövegjavaslata ezért megfelel a kívánt célnak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem