SZÁJER JÓZSEF, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZÁJER JÓZSEF, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZÁJER JÓZSEF, DR. a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bűn és bűnhődés fogalma nem csupán Dosztojevszkij műve nyomán forrott szétválaszthatatlanul eggyé: a társadalom természetes folyamatnak tekinti, hogy a bűncselekmény miatti eljárást a kiszabott büntetés vagy az intézkedés végrehajtása követi. Általában azonban mégis összehasonlíthatatlanul kevesebb figyelmet szentelünk ennek a végső szakasznak, mint a büntetőjog más területeinek, ideértve a büntetőjog és a büntetőeljárás-jog szabályozását. Annak ellenére van ez így, hogy a társadalom szempontjából hallatlanul fontos, miként realizálódik az elkövetett cselekmény miatt kimért joghátrány, milyen lehetőséget ad a büntetés-végrehajtás a büntetés céljainak megvalósítására, miként járul hozzá a társadalom hatékony védelméhez, és végül, de nem utolsósorban hogyan érvényesülnek benne a demokratikus társadalomban nélkülözhetetlen szabadságjogok.
A büntetés-végrehajtásnak óriási a politikai jelentősége is. Hogy csak egy példát mondjak: az 1988-as amerikai elnökválasztáson vált híressé - vagy inkább hírhedtté - az a George Bush által forgalmazott reklám, amelyben Dukakis elnököt azzal bírálta, hogy az ő államában, Massachusettsben szabadon engedett, illetve eltávozásra engedett elítéltek további bűncselekményeket követtek el. Nem akarom az esetet önmagában megítélni, vagy állásfoglalást tenni, de úgy gondolom, ez is jelzi, hogy mennyire belekerülhet a politikai csaták közepébe is a büntetés-végrehajtás ügye.
A törvényjavaslat által érintett kérdéskör szabályozása nem egyszerűen időszerű, hanem sürgető szükségszerűség. A büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979-es törvényerejű rendelet már hosszú ideje szemmel láthatóan nem felel meg a társadalmi igényeknek és elvárásoknak, számos ponton ellentétes az Alkotmánnyal és nemzetközi kötelezettségeinkkel, illetve egyszerűen nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek az előbb említett célok megvalósulását szolgálnák.
Álláspontunk szerint ennek a már nagy késésben lévő javaslatnak történelmi lehetősége nyílott volna arra, hogy a magyar büntetés-végrehajtási jogot egészen új alapokra helyezze, és oly módon alakítsa át, hogy ez megfeleljen egy modern demokratikus államban támasztott követelményrendszernek.
A törvényjavaslat csak részben tudta ezt a lehetőséget megragadni. Számos kérdésben elvitathatatlan és fontos előrelépés történt, mégis, a törvényjavaslat olvasása során sok tekintetben hiányérzet maradt. Nem átfogó szabályozás született ugyanis. Úgy vélem, nem fogadható el a javaslat indoklásában található érvelés, amely szerint a kérdés átfogó rendezésére a Btk. teljes körű felülvizsgálata előtt nem kerülhetett sor. A büntetési rendszer, amely szorosan kapcsolódik a büntetés végrehajtásához, mára már teljes mértékben körvonalazódott, alapvető változtatására a közeli és távolabbi jövőben - legalábbis a jelek szerint - aligha kerül sor.
Időközben, néhány héttel ezelőtt, az Országgyűlés elfogadta a Büntető Törvénykönyv módosítását is, amely a "büntetések" résszel is foglalkozik. Ilyen körülmények között nincs igazán elfogadható magyarázat arra, hogy miért maradt el a teljes körű szabályozás.
Lehetséges, hogy az átfogó kriminálpolitika hiánya volt, ami nem tette lehetővé, hogy a büntető-végrehajtási törvényerejű rendelet módosítása helyett egy szellemében és tartalmában teljesen új törvényjavaslat szülessék. Ez a kriminálpolitika, amely a bűnözés és bűnüldözés teljes területét átfogná, jelölhetné ki a rendszerben a büntetés-végrehajtás helyét, és ekkor lehetne igazán hatékony és a társadalompolitika más szektoraihoz logikusan illeszkedő szabályozást elfogadtatni. Mivel ilyen koncepció nem létezik, ezért nem is sikerülhet önmagában egy olyan törvényjavaslatot alkotni, amely megvalósítaná azt az alapvető célt, hogy a büntetés-végrehajtás a lehető leghatékonyabban szolgálja a társadalom védelmét, és egyben óvja az elítéltek jogait.
A módosítás gerincét a szabadságvesztés, a közérdekű munka szabályainak változtatása, kibővítése, illetve a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések újraalkotása teszi ki.
(12.30)
Az egyéb szankciók végrehajtására a javaslat lényegében nem hoz újat, annak ellenére, hogy erre lehetőség, illetőleg szükség is lett volna több ponton.
A törvénymódosítás sokat hivatkozik az alapul vett nemzetközi dokumentumokra. Kétségtelen - és ezt a módosítás rendkívüli nagy érdemének tudhatjuk be -, hogy olyan új rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a korábbinál messzemenőkig jobban biztosítják az elítéltek emberi jogainak érvényesülését. Az egyéni jogok mellett azonban nem tér ki olyan egyéb, elsősorban intézményi kérdésekre, amelyek ugyancsak nemzetközi dokumentumokban nyertek szabályozást. Szigethy István már utalt arra, hogy ennek persze nemcsak jogszabály-alkotási következményei, hanem nagyon sok esetben anyagi következményei is vannak, s a jelenlegi helyzetben talán ez lehet az egyik indok a radikális módosításra. Ez különösen szembetűnő a szabadságvesztés végrehajtásánál.
Időszerű lenne - többek között - kimondani, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek a társadalom szerves részét képezik, ezért a lehetőségekhez mérten az elítélteknek, valamint a személyzetnek biztosítani kell a társadalmi életben történő kellő részvételét.
Fejleszteni és erősíteni kell a kapcsolatot a büntetés-végrehajtási intézetek és a különböző, elsősorban nem állami szervek között, amelyek részt vállalhatnak az elítéltek társadalmi, szociális és egészségügyi problémáinak a megoldásában, e személyek későbbi társadalmi beilleszkedésében - erről a miniszter úr is ejtett néhány szót.
Az említett kapcsolatokat konkrét jogok és kötelezettségek felsorolásával intézményesen kellene szabályozni, hogy azok a gyakorlatban is érvényesíthetők legyenek.
Továbbra sem látjuk megoldottnak azt a problémát, hogy nincsen megfelelő szelekció az egyes elítélti kategóriák között. A fiatalkorúakon és a katonákon kívül az elítélteknek legalább két nagy csoportjával kellene külön foglalkozni törvényi szinten. Ezek a hosszú tartamú, az életfogytiglan szabadságvesztésre ítéltek, illetőleg a különösen veszélyes elítélteknek a csoportjai. Mindkét kategória tekintetében létezik olyan Európai tanácsi ajánlás, illetve határozat, amelyet a magyar szabályozás előkészítésekor figyelembe lehetett volna venni.
Hiányosságként értékeljük azt is, hogy a javaslat csakúgy, mint a régi szabályozás, egyáltalán nem tér ki a büntetés-végrehajtási személyzet alkalmassági feltételeire, képzésére és a velük szemben támasztott egyéb követelményekre.
Elegendő itt az ENSZ által a büntetés-végrehajtás területén kidolgozott minimumszabályokra hivatkozni, amelyek rendkívül nagy súlyt fektetnek ezekre a kérdésekre.
Úgy véljük, hogy ez a szabályozás elengedhetetlen egy olyan megfelelően képzett személyzeti háttér megteremtésére, amely alkalmas arra, hogy a büntetés-végrehajtás betöltse a feladatát.
Itt kell megemlíteni a javaslatnak azt a részét, amely a büntetés-végrehajtásban közreműködő egyéb szervek és szervezetek szerepét rendezi. A javaslat fő elgondolásaival egyetértünk, azt jónak tartjuk, ugyanakkor a konkrét szabályozás kissé elnagyoltnak és hiányosnak tűnik.
A börtönmisszió intézményét, illetőleg egyéb szerveknek a jogait pontosan kellene szabályozni annak érdekében, hogy feladatukat zavartalanul végezhessék, és ne a mérlegelési jogkörtől függően vehessenek részt a büntetés-végrehajtás folyamatában.
Tisztelt Ház! A büntetés-végrehajtási személyzetről szóló részeken túl leginkább a pártfogó felügyelet átfogó újraszabályozását hiányoltuk a törvényjavaslatból.
Úgy vélem, hogy a pártfogó felügyelet döntő szerepet játszhat a bűnözés elleni küzdelem sikerében.
Nem tartom kielégítőnek az egyes részletszabályoknak a megváltoztatását. Magát a pártfogói felügyelet intézményét kellene általában megreformálni, főként arra tekintettel, hogy hatékonysága jelenleg nagyon alacsony. Gyökeres javulást e tekintetben a javaslat elfogadása sem fog hozni. Változatlanul a felügyelet van előtérben a pártfogással szemben. A szabályozás e tekintetben tehát továbbra sem tekinthető kiegyensúlyozottnak. Másrészt a pártfogói struktúra, a pártfogó jogainak és kötelezettségeinek terjedelme jóval átfogóbban kellene hogy megváltozzon.
Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy a pártfogónak a büntetőeljárás egész menetében jogokat és kötelezettségeket kell adni. Működjön közre a nyomozásban, segítse az ítélkezést és más, az eljárás alatti tevékenységével is járuljon hozzá az elkövető későbbi társadalmi beilleszkedéséhez. Váljék az eljárás mellékszereplőjéből valóságos és hatékony tényezővé, lássa el azt a közvetítő szerepet, amelyet a törvényhozó neki tulajdonít.
Főként a fiatalkorúak tekintetében tartanánk szükségesnek ezt a változást, de az egyéb elkövetői kategóriáknál is jótékony szerepet tulajdonítunk neki.
A javaslat, a régi szabályozáshoz viszonyítva, minőségileg és mennyiségileg újszerűen foglalkozik az elítéltek emberi jogaival. A rendelkezésben világosan felismerhető az Európa Tanács miniszteri bizottságának egy 1987-es ajánlása az európai börtönszabályokról. Néhányszor még a szóhasználat is nagyon hasonló. A nemzetközi szabályozás követését üdvözöljük és helyesnek tartjuk.
A javaslat 22. §-a az elítélt egyes meghatározott jogait sorolja fel. Szembetűnő az európai börtönszabályoknak a visszacsengése is ezekben a törvényjavaslati sorokban.
Úgy vélem, hogy ez a rész a javaslat egyik legjobban sikerült pontja. Itt csupán az merül fel kérdésként, hogy hogyan fognak e szabályok a gyakorlatban érvényesülni, de úgy gondolom, hogy ez minden ilyen nemzetközi egyezmény, illetőleg nemzetközi határozat szövegének az átvételénél számításba jön. Bízunk benne, hogy megfelelően.
Némileg képmutatónak tűnnek néha olyan rendelkezések, amelyek szerint az elítélteket egyedül, ha azonban ennek feltételei hiányoznak, közösen kell elhelyezni, amikor mindenki tisztában van azzal, hogy a jelenlegi körülmények, a börtön túlzsúfoltsága majdnem a nullával egyenlővé teszi annak a lehetőségét, hogy az elítéltek egyedül vagy akár normális módon elhelyezve, ketten legyenek egy cellában. Ahhoz, hogy ez a szabály érvényesülhessen, természetesen jelentős mértékben az anyagi feltételeknek is meg kell változniuk. Ennek ellenére nem baj, ha a büntetés-végrehajtásról szóló szabályok ezt rögzítik.
Teljesen újak azok a szabályok, amelyek a közérdekű munka rendezését szolgálják. A közérdekű munka viszonylag új jogintézmény a magyar büntetőjog szankciórendszerében, és sokan vitatják létének a megalapozottságát. A parlamenti vitában mi is elmondtuk néhány fenntartásunkat ezzel kapcsolatban.
Úgy véljük, hogy a most alkotott végrehajtási szabályok nem fogják különösen elősegíteni a közérdekű munka sikeres beilleszkedését ebbe a szankciórendszerbe. Ennek persze nem elsősorban a szabályozás minőségi szintje az oka, hanem inkább a gyakorlati végrehajtás nehézségei.
Át kellene gondolni azt is, hogy a közérdekű munka végrehajtása, bár munkaviszony itt nem létesül, a kijelölt munkahellyel milyen munkajogi következményekkel jár. Itt bizonyos összehangolatlanságot tapasztaltunk.
Ide kapcsolható a javaslatnak az a része, amely az elítéltek szabadulás utáni helyzetével foglalkozik. Alapvető cél, hogy az elítélt sikeresen visszailleszkedjen a társadalomba. Ezt az államnak elő kell segítenie, azonban erre nézve harmadik személy irányában kötelezettségeket csak korlátozottan állapíthat meg. Így összeegyeztethetetlen az emberi szabadságjogokkal, illetőleg a piacgazdaság viszonyaival az a rendelkezés, amely kimondja, hogy a szabadságvesztésből szabadult személy alkalmazása nem tagadható meg amiatt, hogy a munkára jelentkező előzetesen szabadságvesztésre volt ítélve. Ezt az állam az állami munkahelyek tekintetében előírhatja, bár ebben az esetben sem túlzottan szerencsés, más munkáltatót azonban erre nem kötelezhet. Ez sérti a szabadpiac alapvető, alkotmányban is rögzített elveit, még akkor is, hogyha egy nagyon fontos cél érdekében került volna bele a törvénybe. Ez egyben azt is jelenti, hogy más, hatékonyabb módszereket kell találni a beilleszkedés elősegítésére - nem vitás, hogy ez további anyagi erőfeszítéseket igényel.
A Kormány felelősségét ezen a téren ott látjuk, hogy az említett stratégiai elképzelés hiányában a kriminálpolitikában ezt a területet is érinti, és pont ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán nem terjesztett egy átfogó kriminálpolitikai koncepciót az Országgyűlés elé.
Összefoglalásul: a FIDESZ a javaslatot minden hibájával és hiányosságával együtt jelentős előrelépésnek tekinti, a korábbi, még pártállami vonásokat mutató szabályozás helyett. Több, problematikusnak tekintett részében módosító indítványokat nyújtottunk be, illetőleg a nevem alatt benyújtottam. Ebből többet elfogadott a bizottság. Nagyon szeretném megköszönni mind a Kormánynak, mind pedig a bizottság tagjainak azt az együttműködést, amelyet a bizottsági vitában folytathattunk, és jelentős számú módosító indítványomnak az elfogadásához vezetett. Úgy gondolom, hogy példaszerű volt az a vita, amely a bizottságban ezzel kapcsolatban folyt, és azon ritka pillanatok közé tartozott, amikor szakmai jellegű szempontokról folyhat a nagyon érdekes és nagyon sokszor párterőviszonyokhoz nem is kapcsolódó vita.
(12.40)
A FIDESZ ezt a törvényt ugyanakkor csak első lépésnek tekinti, annak a reményében, hogy nem kell hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy a javaslat által érintett területeken egy optimális és hosszú távra szóló szabályozás szülessék. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
