CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)
CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár természetesen nagyon könnyen megállom, hogy ne bántsam meg egyetlenegy képviselőtársamat sem, mégis, ez nagyon könnyen azt fogja jelenteni, hogy nem fogok kellő reflexiókat kiváltani. Ez valószínűleg azért is van, mert én senkinek a módosító indítványával vagy javaslatával szemben, nem valakinek a hozzászólásával szemben kívánok érvelni, hanem pusztán a magam módosító indítványa mellett szeretnék érvelni - megköszönve előre is Lukács Tamás képviselőtársam bizalmát.
Éppen ezért az sem véletlen, hogy, mondom: nem valakinek a módosító indítványa ellen beszélek, nem véletlen az, hogy Zétényi Zsolt és hat másik magyar demokratafórumos képviselőtársam módosító javaslatához csatlakoztam a 10349-es számon benyújtott csatlakozó módosító javaslatommal.
Amint azt a külügyi bizottság alelnöke már említette, ezt a bizottság a mai rendkívüli ülésen már megtárgyalta, mégpedig igen érdekes arányban és érdekes összetétellel: hat igennel és - ellenszavavazat nélkül - hat tartózkodással. Természetesen ez azt eredményezte, hogy - sajnálatomra - nem válhatott belőle bizottsági csatlakozó módosító indítvány, viszont elérte természetesen azt az egyharmadnál nagyobb arányt, ami szükséges ahhoz, hogy a Ház szavazatát kérhessem róla.
Ennek lényege tehát az, hogy az eredeti határozati javaslat címének változatlanul hagyásával a javaslat szövege az alábbiak szerint módosul: "Az Országgyűlés a Kormány előterjesztésére, annak tudatában, hogy a szerződés összhangban van a nemzetközi szerződésekkel, és joglemondást nem tartalmaz - ez a rész, ez a kurzív rész, ami új a javaslatomban - megerősíti a Magyar Köztársaság…" - és innentől… (Beszédében szünetet tartva, tekintetével kíséri, amint dr. Zétényi Zsolt elhagyja a termet.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem