SIKLÓS CSABA, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SIKLÓS CSABA, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SIKLÓS CSABA, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 1992 decemberében, szenvedélyes viták után, több kompromisszummal és a koalíciós képviselők támogatásával elfogadást nyert az 1993. évi költségvetés. Az elmúlt hónapok történései, sajnos, bizonyították: az ország jelenlegi gazdasági helyzetében egyes tételek kedvezőtlenebbül alakulnak, illetve egyes kompromisszumok nem váltak szerencséssé.
Az 1993-as év gazdálkodási folyamatait továbbra is rendkívül negatívan befolyásolják a korábbi külkereskedelmi forgalmunk közel 70%-át lebonyolító volt szocialista országok gazdasági finanszírozási nehézségei; a Bosznia-Hercegovinában folyó háború és a Kis-Jugoszlávia elleni embargó miatti pénzügyi veszteségünk mára már meghaladja az 500 millió dollárt - és ha ez nem lenne, már nem kellene pótköltségvetésről sem beszélni.
De nem csak a külső, hanem a belső bajok is sorakoztak: az aszályt, vagy a gazdaság szerkezetváltásának lassúságát, a tőkehiányt, az adózási fegyelem hiányát említeném. Nem haszontalan ezt újra és újra felidézni, mert tapasztalatom: a folyamatok elemzésénél ezt az alapot, a kiindulási pontot szívesen hagyják figyelmen kívül - ami laikusoknál még érthető, de szakemberek esetében elfogadhatatlan.
Tisztelt Ház! A gazdálkodást befolyásoló külső és belső tényezők ilyetén alakulása mellett nem váratlan, hogy a tervezett 188,5 milliárd forintos hiány nem tartható, különösen nem, ha a kiadási oldalon tett elígérkezéseinket, elkötelezettségeinket meg akarjuk valósítani. És rögtön le kell szögeznem: helyesnek és dícséretesnek tartom, hogy - ellentétben az 1992-es gazdálkodási évvel - a kormányzat, az akkori kritikát megfogadva, kellő időben és tartalmi részletességgel benyújtotta a pótköltségvetést, mivel ma már egyértelműen látszik, hogy ha nem történnek intézkedések, akkor - idézem a törvényből - "a költségvetési források nem elégségesek a kiadások fedezésére". Tette a Kormány mindezt az 1992. évi XXXVIII. törvény 41. §-ának előírásai szerint, és hangsúlyozom: nem új költségvetésként, hanem a helyzet korrekt szemléltetésével a legszükségesebb módosításokat megadva.
Az előterjesztésből egyértelműen kitűnik: az alapvető gondot most is, mint tavaly, egyes bevételeknek a tervezettől történő elmaradása jelenti. Két terület közel 40 milliárdos hiánya okozza a gondot, ami, ha semmit sem tennénk, mintegy 20%-os hiánytúllépést jelentene. A pénzintézetek befizetéseinek és a privatizációs bevételeknek akkori - utólag már könnyű mondani - optimista meghatározása külön-külön is hosszabb értékelést igényelne, ezért most csak annyit, hogy alakulásuk végső soron szoros kapcsolatban van az ország helyzetével, gazdálkodását befolyásoló külső és belső tényezőkkel.
Mit lehet tenni ebben a helyzetben - különösen ha a biztonság, az oktatás vagy a beruházások területén a legfontosabb, igen csekély mértékű korrekciókat is végre kívánjuk hajtani. Megítélésem szerint a hiány növelésének tervezett módja volt az egyedüli út, hiszen egyértelmű: a bevételi oldal jelentősebb változtatására nincsen lehetőség.
Az általunk a közelmúltban elfogadott jövedéki törvény jótékony hatásaként hatmilliárd forint többletbevétellel lehet számolni, úgyszintén hatmilliárd forint többletbevételi lehetőséget számszerűsítenek az előterjesztés készítői az áfa-törvény módosításával, ami igazi hatását azonban 1994-től fogja kifejteni. Ez a tény véleményem szerint helyes. Hadd idézzem itt Kupa Mihály miniszter úr tavaly elhangzott expozéjából: "Mert az áfa azokat a jövedelmeket fogja meg, melyeket az adórendszer nem fog meg, és a kevesebb adó eredménye a kevesebb és rosszabb iskola, a kevesebb és rosszabb út - de nem folytatom a felsorolást."
Néhány gondolat erejéig szólni szeretnék a kiadási oldalról, annál is inkább, mivel 10 milliárd forint kerül pótlólagos elosztásra. Sokszor hallottuk-olvastuk - és gondolom, fogjuk is -, pazarló a kiadási oldal, nem csökkentik kellőképpen a központi kiadásokat. Mindenki, aki a korábbi költségvetési vitákat nyomon követte, élénken emlékezhet, milyen súlyos konfliktushelyzetet teremtett az egyes területek szószólóinak - mondhatnám: lobbystáinak - szóbeli összecsapása. Mi kapjon és milyen mértékben prioritást? Az állampolgárok biztonsága? A hon védelme? Az oktatás? Az egészségügy? A nyugdíjasok? Az önkormányzatok? Hogy az infrastruktúráról ne is szóljak. Mind-mind olyan terület, amelynek elmaradottságát, fejlesztési igényeit - eszközök és bérek vonatkozásában egyaránt - nem lehet kétségbevonni, de nem lehet kétségbevonni a gazdasági korlátokat sem. És így történt, hogy a költségvetés 1993-ra az önkormányzatok értékmegőrző támogatásán túl, a többi területen bizony csak szerényebb mértékben tudott segíteni.
E helyzeten kísérel meg - ha csak kis mértékben is - segíteni az előterjesztés, és a legégetőbb működési zavarok kiküszöböléséhez többletforrásokat biztosítani.
(11.00)
Külön is kiemelném a művelődés, a felsőoktatás, a kárpótlás, az igazságügy és a népjólét mintegy 4 milliárdos többletét vagy a lakosság széles rétegei által mind erőteljesebben igényelt biztonsági feladatokhoz tervezett 2,5 milliárd forintot.
Tudom, hogy ennél sokkal többre lenne szükség, talán még további átcsoportosításokat is lehetne végrehajtani. De eddig végrehajtható ötlet olyan, amelyről ne bizonyosodott volna be, hogy megvalósítása többe kerül, mint az általa elért megtakarítás, eddig még nem hangzott el.
Külön is szólnom kell a tartalék kérdéséről. Az eredeti 13,5 millióból - kormánydöntések alapján - felhasználásra került, illetve elkötelezettség vállalása történt több olyan célra, melyet nyugodtan mondhatom, csak üdvözölni lehet. A határokon túli magyarság elérése a magyar kultúrával, a magyar szóval milliók számára az életet, a hitet jelenti, s az anyaország nem lehet olyan szegény, hogy erre ne áldozzon.
Úgyszintén a nagymarosi munkák helyreállításának megkezdéséhez szükséges forrás vagy a jövedéki törvény végrehajtásának költségei, az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak vagy az igazságügy működtetéséhez szükséges pénzek odaítélését is minden további nélkül támogatni lehet.
Helyes lett volna azonban ezeket a tételeket külön megjelölni, mert az Országgyűlés előtt az nem tűnik ki - nem tűnhet ki -, hogy itt már determinációról van szó és ezen változtatni nem lehet.
Összegezve: tudatában vagyunk annak, hogy nem jó, hogy a gazdaság helyzete az európai általános recessziót követi Magyarországon is, nem jó, hogy pótköltségvetést kell benyújtani, hogy növelni kell a hiányt és igen, kismértékben a terheket is. De ez egy tényhelyzet, amelyet most fel kell oldani, most kezelni kell!
A kormányzat korrekten, kellő időben nyújtotta be a számadását, tervezett intézkedéseit, amelyekkel megítélésem szerint - kisebb korrekciók után - egyet lehet érteni.
Fontosnak tartanám, ha az új, csökkentett mértékű tartalék a Kis-Jugoszlávia elleni embargó sújtotta, magyar vállalatok működőképességének legalább részleges fenntartását szolgálhatná. Különösen fontosnak tartom annak kezelését, mivel az áfa-törvény alapvető szükségleti cikkekre vonatkozó módosítása elsősorban azt a réteget érinti, amelyik megkülönböztetett segítségre szorul, és ezért fontos, hogy az elérhető többletbevételből tervezett 50%-os kompenzáció a leghatékonyabban kerüljön felhasználásra.
Ebből a szempontból szerencsétlennek tartom, hogy megkésve nyert a kormányzati elképzelés beterjesztést, s így táptalajt adott félremagyarázásokra, egyes esetekben demagóg megszólalásokra.
És végül különösen fontosnak tartom a kormányzat és végrehajtó szervei részére, hogy tegyék hatékonyabbá a korrupció elleni küzdelmet, javítsák az adók, vámok, illetékek behajtását, mert a társadalom igazságérzete a terheket csak akkor tudja elfogadni, ha érzékeli, hogy a másik oldalon is megtettek mindent és a tehetősek is részt vállalnak - mind nagyobb részt vállalnak - a terhek viselésében. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében ajánlom megvitatásra a tisztelt Háznak a pótköltségvetést. Köszönöm figyelmüket! (Taps a jobb oldalon.)
