HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ)
HAVAS GÁBOR (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Én készséggel elhiszem Deutsch Tamásnak, hogy a FIDESZ-t csak az vezérelte, amikor ebben a javaslatban - illetve az eredeti javaslatban - részt vállalt, hogy félt: a munkáltatói oldalon össze fognak veszni, ezért, a tőle megszokott magas szakmai színvonalon előterjesztett egy megoldást arra, hogy veszekedés semmiképpen se legyen.
Azt is készséggel elhiszem neki, hogy őket egyáltalán nem zavarja, ha csak a következő társadalombiztosítási választásokat követően kerül sor ennek a szempontnak az érvényesítésére - csak az a bökkenő, hogy mint ő maga is és Grezsa Ferenc is bevallotta: a javaslat technikailag megoldhatatlan. Ez már napokkal ezelőtt kiderült. Ha tehát logikusan jártak volna el az előterjesztők, már akkor vissza kellett volna vonniuk a javaslatukat, és így az egyéb - állítólag már általuk is elutasított - javaslattevők nem tudtak volna mihez csatlakozni.
Mindezek után fölvetődik valóban a kérdés - mint ahogy ezt már többen fölvetették előttem: mit keres itt ez a javaslat, több héttel a választások lebonyolítása után, azt követően, hogy a felügyelőbizottságok, a társadalombiztosítási felügyelőbizottságok törvényi kötelezettségeiknek megfelelően összehívták az első közgyűlést; és milyen célokat szolgál ez?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, egy kicsit vissza kell menni az időben - noha itt előttem már sokan sok mindent elmondtak, ezért tényleg csak néhány csomópontra kell utalnom.
Volt itt már szó arról, hogy a rendszerváltást követően elvileg minden párt tökéletesen egyetértett a társadalombiztosítási önkormányzatok létrehozásával - kivéve a FIDESZ-t, amely első perctől kezdve, következetesen szemben állt ezzel. De ezért Kósáné Kovács Magdától a megfelelő dicséretet már megkapták, úgyhogy én nem csatlakozom őhozzá.
Mégis, nagyon lassan haladtak előre a dolgok, feltűnően lassan: az igazgatási törvény megalkotására csak 1991 őszén került sor.
Deutsch Tamás utalt arra, hogy akkor azért nem kerülhetett sor a társadalombiztosítási önkormányzatok létrehozására, illetve az ezt megelőző parlamenti lépésekre, mert a csúnya szakszervezetek egymással vitatkoztak, éretlenül viselkedtek, és így nem mutatkoztak alkalmasnak arra, hogy a Parlament a bizalmat beléjük helyezze.
Ehhez képest emlékeztetni szeretném Deutsch Tamást, hogy akkor az SZDSZ - és az MSZP is, ha jól emlékszem - képviselte azt az álláspontot, hogy a problémák áthidalására átmenetileg delegálásos alapon hozzuk létre az önkormányzatot, tehát a munkavállalói oldalt is úgy, ahogy most a munkáltatói oldal fog létrejönni, de a Parlament többsége leszavazta ezt a javaslatot - többek között a FIDESZ is -, ezzel szemben elfogadta a FIDESZ módosító javaslatát, amely arról szólt, hogy felügyelőbizottságokat kell létrehozni, hiszen a FIDESZ-nek az az álláspontja, hogy valamilyen igazgatótanács-szerű testület - amely a legjobb szakembereket tömöríti magába - tudja megoldani a társadalombiztosítás szakmai - és szigorúan szakmai - problémáit.
Továbbra is lassan haladtak előre a dolgok: másfél év telt el, mire a választási törvényhez eljutottunk. Ez alatt a másfél év alatt a FIDESZ által javasolt felügyelőbizottságok - amelyekben ugyan valóban az országban ma rendelkezésre álló legjobb szakemberek java része benne van - nem sok mindent tudtak elérni, hiszen nem voltak jogosítványai. Hogy csak egyetlen kézzelfogható példát idézzek: amikor ők a legnagyobb mértékben nem értettek egyet a Pénzügyminisztériumnak a társadalombiztosítás költségvetési hiányát rendezni kívánó megoldási javaslatával, és ez ellen tiltakozva először a Népjóléti Minisztériummal tárgyaltak, és ott elutasításra találtak, egy levelet írtak Antall József miniszterelnök úrnak, hogy felhívják a figyelmét arra, milyen súlyos veszélyeket rejt magában a Pénzügyminisztérium által javasolt megoldás.
(19.00)
Antall József a felügyelőbizottságot még csak válaszra sem méltatta.
Így érkeztünk el aztán, mégiscsak, nagy nehezen idén tavasszal a választási törvény megalkotásáig, de akkor sem a FIDESZ-t, sem az MDF-et nem azok a problémák izgatták, amelyek ma izgatják, akkor az izgatta őket, hogy hogyan lehet olyan elemeket beépíteni a javaslatba, amelyek nehezítik a részvételt és valószínűsítik az érvénytelenséget, és hogyan lehet "kilőni" minden olyan javaslatot, amely éppen azt célozta volna, hogy minél nagyobb legyen a részvételi arány. Erre számos konkrét példát lehetne felsorolni.
Ezek után azonban az ezekkel a módosításokkal kapcsolatos remények nem váltak valóra, a társadalom - hogy úgy mondjam - csattanós választ adott és a feltételekhez képest, amelyeket ez a törvény szabott, megdöbbentően magas arányban, majdnem 40%-os arányban vett részt a választásokon, mert úgy érezte, hogy itt valami olyan testület jön létre, amelytől bizonyos érdekeinek a védelmét más érdekekkel szemben esetleg remélheti.
Ebben a pillanatban, amikor ez a váratlan választási eredmény bekövetkezett, ekkor merültek fel értelmezési problémák az igazgatási törvénynek azzal a mondatával kapcsolatban, amely kimondja, hogy a munkáltatók országos érdek-képviseleti szervei jogosultak delegálni a munkáltatói oldal tagjait. Korábban senkinek, semmilyen értelmezési problémája ezzel a mondattal kapcsolatban nem volt, csak ekkor lett.
Ezek az értelmezési problémák öltöttek testet a két MDF-es és egy FIDESZ-es képviselő által előterjesztett közös javaslatban, amelyről kiderült, hogy technikailag megvalósíthatatlan és ezért - ahogy utalram rá -, ilyen logika alapján rég vissza kellett volna vonni.
Végül az a félelem sem igazolódott be, hogy a munkáltatói oldal a delegálás ügyében nem tud egyetértésre jutni. A felügyelőbizottság a maga szempontjából egyértelműnek találta a törvény megfelelő mondatát, ő úgy gondolta, hogy az ÉT munkáltatói oldalát kell felkérnie arra, hogy gondoskodjék a munkáltatói helyek betöltéséről, és a munkáltatók csodák csodájára, meglepően simán meg tudtak egyezni, méghozzá nagyon nagyvonalúan, paritásos alapon egyeztek meg. Az viszont kétségtelen, és ebben Deutsch Tamásnak van igaza, hogy elkövették azt a tragikai vétséget, hogy - nem tudom pontosan, milyen megfontolások alapján, talán azért, mert ők is érzik, és ez természetesen igaz, hogy az egész érdek-képviseleti rendszer még nagyon kiforratlan, Magyarországon még 100%-os legitimitású szervezetekről nem lehet beszélni, tehát talán az emiatti bizonytalanságot érezve - felkínáltak öt helyet a KIÉT-nek.
A KIÉT azonban ezt a felkínált öt helyet úgy értelmezte, mint egy ajtórést, amelyen át beteheti a lábát és próbált benyomulni ebbe a testületbe, de nem érhetett volna el semmilyen eredményt, ha nem részesült volna ugyan kulisszák mögött folyó, de nagyon hathatós kormányzati támogatásban, hiszen ha ő ott nem kap garanciát arra, hogy ennél többet is elérhet, akkor boldogan kiegyezett volna ezzel az öt hellyel.
Így jött létre ez a patthelyzet, amelyben egyrészt a KIÉT 18 helyet követelt magának, és most talán, pillanatnyilag, a Kulin Sándor képviselő úr által előterjesztett javaslatban szereplő 14-gyel megelégszik. Másfelől viszont a munkáltatói oldal ezzel szemben áll, azoknak az érveknek az alapján egyébként, amelyeket itt többen elmondtak és amelyeket mindenképpen nagyon súlyos érveknek kell tekintenünk. Egyrészt hogy a költségvetési szféra az egyik legnagyobb felhasználó - legalábbis az egészségügy vonatkozásában -, tehát itt súlyos érdekellentétek vannak.
E tekintetben nem igaz Deutsch Tamás megállapítása, hogy a munkáltatók és a munkavállalók közötti érdekellentéteknél nagyobbat nem lehet elképzelni. Nem igaz azért, mert ez általánosságban ugyan így van, de pont a társadalombiztosítás vonatkozásában számtalan közös érdekük van, s abban a pillanatban az önkormányzat tagjainak közös finanszírozói érdekeik vannak és ezzel szemben állnak a felhasználói érdekek, amelyek egészen másként működnek. Ezért itt két ellenérdekű félről van szó, amelyeknek nagy valószínűséggel az asztal két oldalán kell helyet foglalniuk.
Másodsorban az is egy nagyon súlyos érv, hogy a költségvetés által befizetett járulékok a gazdasági szférából jönnek és másodlagos elosztás következtében kerülnek a társadalombiztosításhoz, ennélfogva ez a szféra nem olyan járulékérzékeny, mint a gazdálkodási szféra. És hallottunk itt nagyon súlyos érveket arra nézve is, hogy a meglévő, a költségvetési szféra nevében fellépő szervezetek - pontosabban végül is egy ilyen maradt, a TÖOSZ - nem tekinthetők igazán munkáltatói szervezetnek semmilyen szempontból.
Mindezeket tekintetbe véve, nem tudjuk ezt a folyamatot másképp értelmezni, mint zavarórepülést. Mi is elismerjük, hogy vannak problémás pontok az igazgatási törvényben, mi is elismerjük, hogy az érdek-képviseleti rendszer kiforratlan, mindezért azt gondoljuk, hogy a későbbiekben is módosításokat kell elvégezni, de nem hiszem, hogy ez az a történelmi pillanat, amikor ezt el kell végezni, mert ebben az időpontban és ebben a helyzetben ez nem lehet más, mint elodázás és zavarkeltés. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
