BÍRÓ FERENC, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

BÍRÓ FERENC, DR. (MDF)
BÍRÓ FERENC, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A többször módosított, 1975. évi II. törvényhez nyújtottuk be 8919-es számon módosító indítványunkat, dr. Kapronczay József képviselőtársammal együtt. Most e mellett szeretnék érvelni.
Módosításunk lényege, hogy az előterjesztés 13. §-ának 6. pontjában a törvény eredeti szövege maradjon meg, vagyis a nyugellátásokat a nettó átlagkereset növekedésének, mértékének megfelelően kell emelni. Ezt a Kormány 1993-ban 16%-ban prognosztizálta.
Ezen módosító indítványunkat azzal a felelősséggel tesszük meg, hogy a tisztelt Ház tudomására hozzuk, hogy ennek megvalósításához megvan a szükséges pénzügyi fedezet is.
Ismeretes, hogy a társadalombiztosítás kintlévősége közel 100 milliárd forintot tesz ki. Ezen összegnek nagy része csődbe jutott, illetve felszámolás alatt álló, főleg állami tulajdonú vállalatoknál keletkezett. A társadalombiztosítás ebből a tartozásból, amelyet országgyűlési határozat révén bármikor érvényesíthetne, saját vagy megbízott vagyonkezelő szervével maga privatizálhatná, és így bevételekhez juthatna.
Ez a privatizációs bevétel a tb.-nek 1993-ban óvatos becslések szerint is 10-től 25 milliárd forint bevételt jelenthetne.
Ezen koncepció végrehajtásának azonban egyedüli nehézsége a társadalombiztosítás lassúsága és vagyonkezelő szervének gyakorlatlansága, ugyanis mindezekre eddig is lehetősége lett volna, mégsem tette meg.
Ezért csak az a megoldás lenne jó, ha a tb. által végrehajtott privatizációt a társadalombiztosítás felügyelőbizottsága által megbízott külön, külső vagyonkezelő szervezet végezné el, természetesen a tb. szakmai és felügyelőbizottsági kontrollja mellett. Egy ilyen külső szervezet, amely kellően érdekeltté tehető, például jutalékrendszerben fizetik, egészen biztosan el tudná érni ezt a tervezett privatizációs bevételt.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy amikor majd megnyomják a gombot módosító indítványunk felett, akkor mindezeket mérlegeljék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem