MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bethlen István képviselőtársam felszólalásából megütötte a fülemet az a kitétel, hogy hasznos az államnak vagy nem hasznos az államnak egy bizonyos egyháznak a tevékenysége.
Ez egy haszonelvű megközelítésre utal. Egy ilyen egyházpolitikai vita - mert ez a látszólag kis határozat most már ide torkollt, ezt valljuk be, de nem sajnálom - úgy látszik, már beletartozik a magyar közjogi hagyományokba. 100 évvel ezelőtt is vitatkoztak erről neves elődeink.
A haszonelvű mérlegeléshez, hogy ez milyen veszélyes területekre vezethet, két példát szeretnék elmondani.
Az egyik példa: II. József példája, aki feloszlatta a meditatív szerzetesrendeket azzal a megfontolással, hogy ezek semmilyen hasznot nem hajtanak az államnak. Ez az egyik példa.
A másik példa. Talán késő este megengedhetem magamnak, nem sértem az állam és az egyház elválasztásának az elvét, ha egy bibliai példát hozok fel. Emlékezzünk, tisztelt képviselőtársaim, a Bibliában az első nagy konfliktusra a vallási hatalom, illetve az állami hatalom között. Ez Egyiptomban zajlott le, amikor Mózes és Áron azzal a kérelemmel állt elő a fáraó, az államhatalom képviselője előtt, hogy el szeretnének menni megünnepelni a vallási ünnepeiket. Ekkor a fáraó egy klasszikus haszonelvű mérlegelés alapján utasította el ezt a hitélet gyakorlására irányuló kérelmüket, azt mondta: ezek csak azért szeretnének elmenni, mert el akarják vonni a népet a munkától.
Több példát lehetne találni a történelemből. Csak azt szeretném megjegyezni, ha haszonelvűségről beszélünk, akkor nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a hitélet és a közfunkciók között, mert teljesen egyetértek Bethlen István képviselőtársammal abban, hogyha közfunkciókról van szó, közoktatásról, szociális munkáról, egészségügyről, és sorolhatnék még mindannyi területet, amely fontos egy társadalom életében, akkor nagyon is jó és nagyon is hasznos, ha a civil társadalom intézményei ebbe bekapcsolódnak. Ez a haszonelvűség tükröződik a normatív támogatási rendszerben. Abban, hogy az állam azt mondja egy tevékenységről, hogy ez fontos, ez hasznos, és ezért a tevékenység végzőit támogatásban részesíti, így az egyházakat is. Ezt mi soha nem kérdőjeleztük meg, és igen kívánatosnak tartjuk, hogy a mainál is sokkal nagyobb szerepet töltsenek be a társadalomban. Bízunk abban, hogy ehhez segítséget fog nyújtani az az elképzelés is, amelyet ismertettem, hiszen nagyobb pénzösszegre számíthatnak, ha az állampolgárok az egyébként máshova elvonandó…, mert ha valaki nem jelölne meg egyházakat kedvezményezettként, elmenne más célra, akkor már a passzív tagokban is felébred valamiféle egyházhűség, mégiscsak oda, ahhoz utalja, akiben megbízik.
Én bízom abban, hogy ez is elő fogja segíteni kiegészítő jövedelemként a közfunkciók ellátását. Tehát ez egy klasszikus haszonelvű terület, ezzel semmi probléma nincs. Viszont a hitélet területén haszonelvűséget hangoztatni, tisztelt Képviselőház, tisztelt képviselőtársaim, ez egyenesen ellentmondana a vallásszabadság lényegének. Ez az államhatalom részéről beleszólást jelentene a honnan hova, hogyan kérdésébe. Beleszólást jelentene abba az ember teremtése óta meghúzódó vitába, hogy mi is a vallás, és mi is az emberi élet lényege tulajdonképpen.
(20.20)
Én azt mondom, hogy egy államhatalom elbizakodottá válik akkor, hogyha vindikálja magának az élet legnagyobb megválaszolhatatlan kérdéseire a választ, hogy miért van halál, hogy lehet az ellen küzdeni. Én önmérsékletre intem magunkat, hogy ne alkalmazzunk haszonelvű mérlegelést a hitélet területén. Mi maradjunk meg a törvények mögött, és akkor szóljunk bele ebbe a területbe, ha egy egyház törvényellenes cselekedetek elkövetésére hívja föl a híveit, vagy bűncselekményt követnek el az oda tartozók. Ha van olyan a világon, nem tudom, van-e olyan, ahol emberáldozatot mutatnak be, akkor azt nem azért kell üldözni, mert vallás, hanem azért, mert megölik az embert, meg köztörvényes bűncselekményt követnek el.
Ha már mondtam egy bibliai példát, akkor egygyel bezárom. Én azt ajánlom képviselőtársaimnak, hogy ne Pilátus, hanem Gallio példáját kövessük. Gallióét, aki elé odacitálták Pál apostolt a zsidók, és azt mondták, hogy törvényellenes - hogy mondjam, törvényellenes - istentiszteletre - ha jól emlékszem - csábítja a népet. Gallio, aki, ha jól emlékszem, Akhája helytartója volt, azt mondta, hogy hát akkor gyertek ide elém zsidók, ha valamiféle gonosztettet követett el ez az ember, ha meg nem követett el, akkor meg takarodjatok el innen a törvényszék elől!
Magyarán: ez az egészséges - álláspontom szerint - az állam és az egyház viszonyában. Az állam nem kapott fölhatalmazást arra, hogy lelkiismereti kérdésekben ítéljen, viszont meg kell védenie a polgárai vagyon-, tulajdon- és életbiztonságát és a személyi méltóságát. Köszönöm szépen, hogy e késői órákban kitüntettek a figyelmükkel. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem