MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézésüket kérem, de nincs módomban elállni a késői időre való tekintettel, mert nem lehet tudni, hogy a legközelebbi napon, amikor ez a téma előkerül, itt lesznek-e, és nem szeretném, hogyha Kálmán Attila államtitkár úr kérdései válasz nélkül maradnánk. Ezért négy megjegyzésre kívánok reflektálni.
Az első az, hogy az államtitkár úr hosszas fejtegetésekbe bocsátkozott az egyházak hívei közötti arányokkal kapcsolatosan, hogy ezeket mikor és milyen módon számították, illetve hogyan lehetne kiszámítani. Én ezzel kapcsolatosan mindössze egyetlen tényt szeretnék leszögezni, hogy semmiféle arány nem pótolhatja a polgárok szabad döntési jogosultságát, és ez az, amit újra szeretnék hangsúlyozni, hogy mi azt szeretnénk, hogy a polgárok szabadon döntsenek.
Az, hogy valakit feltüntetnek valamelyik egyház hívei között, még nem jelenti azt, hogyha a kérdést úgy tennék fel neki, hogy kívánja-e anyagilag támogatni, akkor azt meg is tenné, tehát ez az egyik észrevételem. Mindenesetre abban bizonyosak vagyunk - és ezzel Giczy képviselőtársamnak is válaszolunk -, hogy egy ilyen szisztémában pontosan a történelmileg gyökeret eresztett egyházak járhatnának jól, tekintettel arra, hogy nyilvánvalóan az ő társadalmi bázisuk a leginkább megalapozott és a leginkább szilárd Magyarországon. És itt utalni szeretnék arra, hogy Olaszországban hosszas vita előzte meg egy ilyen szisztémának a bevezetését, és ott is az egyházi életben a legfajsúlyosabb szerepet játszó katolikus egyház hozzájárult ennek a rendszernek a bevezetéséhez, és már az első évben másfélszer akkora pénzösszeghez jutott hozzá, mint amihez közvetlenül a költségvetésből jutott volna.
A második megjegyzésem Kálmán Attila államtitkár úr felé az, hogy kérdezte, miért tekintjük az SZDSZ ötletének ezt a rendszert. Tisztelt államtitkár úr, itt Magyarországon azért tekintjük annak, mert az SZDSZ terjesztette elő, ennek ilyen egyszerű prózai okai vannak, de megígérem az Államtitkár Úrnak, hogy soha többé a szerzői jogot nem fogjuk hangoztatni, ha ez a rendszer megvalósul, és elfelejtjük az egyházak meg a társadalom érdekében.
A következő megjegyzésem az 50%-ra vonatkozik, hogy miért fáj nekem az 50%, valahogy így hangzott a kérdés. Nekem nem fáj az 50%-os költségvetési növekedés az előző évhez képest, és az sem fájna, ha a társadalom megkapná a döntési jogot, és ennél még nagyobb összeget juttatna az egyházaknak. Mindössze tényként jegyeztem meg, hogy feltehetően a többi költségvetési tétel növekedési üteméhez képest ez a kiemelkedő növekedési ütem annak a következménye, hogy a folyamatosan visszakapott ingatlanok plusz pénzösszegek mozgósítását kívánják meg.
Csak néhány összehasonlító adatot szeretnék mondani más költségvetési tételekről, hogy hova is helyezzük. Például a bíróságok a Magyar Köztársaságban 7,5 milliárdos költségvetéssel dolgoznak, ehhez képest az egyházak támogatása ebben az évben, ha a 3 milliárdos kárpótlási összeget ideveszem, amit ugyan az önkormányzatok kapnak, viszont az ingatlant az egyházak kapják ennek ellenértékeként, körülbelül 7 milliárdot tesz ki, tehát körülbelül bírósági kategóriába, súlyba esnek a költségvetési támogatottságot illetően.
(19.40)
Ezenkívül a szakmai programok támogatásaként kórház-higiéniára és ápolástechnikára 80 millió forintot irányoz elő a költségvetés; intenzív és koraszülött-ellátáshoz 50 millió forintot irányoz elő a költségvetés, mint szakmai program támogatására; gyógyító-megelőző ellátásra országos szakintézetek vonatkozásában 8,5 milliárdot szán a költségvetés. Tehát ezt a költségvetési összeget ezekkel összefüggésben kell szemlélni. És újra hangsúlyozom, ha az állampolgárok szabadon úgy döntenek majd, hogy a nonprofit szervezetek közül az egyházakat részeltetik előnyben, senki egyetlen szót nem fog szólni, hiszen a semleges állam semmiképpen nem azt jelenti, hogy ne legyen győztese az ideológiai és vallási vitáknak. Ez mindössze azt jelenti, hogy az állam ne avatkozzon be ezekbe a vitákba, hagyja azt a felekre, hagyja ezt a teológusokra, a híveikre, és az állam csak a Büntető Törvénykönyv megsértése vagy a törvények megsértése esetén éljen a beavatkozási lehetőséggel.
A negyedik megjegyzésem: államtitkár úr említette, hogy nem érti, az SZDSZ miért üdvözölte az Alkotmánybíróság határozatát. Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert már úgyis régen készültem arra, hogy valamilyen formában válaszolok erre a kérdésre - bár nem Kálmán Attila államtitkár úrhoz címezve, hanem Isépy államtitkár úrhoz, aki igen figyelemreméltó aktivitást tölt be az utóbbi két hétben, hogy az SZDSZ-t olyan színben tüntesse fel, hogy megváltoztattuk volna a véleményünket. Ezért kérem, hogy most fokozott figyelemmel hallgattassék meg, miért is üdvözöltük az Alkotmánybíróság döntését.
Egyrészt azért üdvözöltük, mert az Alkotmánybíróság kimondta azt, amit a Kormány elvitatott, hogy az államnak semlegesnek kell lennie. Kálmán Attila államtitkár úr volt vezetője ezt részletesen többször itt a Parlament színe előtt is elmondta. És ezenkívül ezt az állami semlegességet az Alkotmánybíróság részletesen kibontotta a határozatban, több oldalon keresztül írt erről, és mint tudjuk, ez mindenkit köt, mindenkire kötelező erővel van, ezért ezt fölfoghatjuk úgy, hogy az Alkotmánybíróság kvázi törvényt alkotott az állam semlegességéről. És tisztelt Ház, ez számunkra sokkal többet ér, mintha annak idején elfogadta volna a Parlament azt a módosító indítványt, amely kimondta volna az egy település - egy iskola kérdésében, hogy az egy iskolát nem lehet átadni, mert az alkotmánybírósági határozat indoklása pont efelé közelít: az állam kötelességévé teszi, hogy gondoskodjon a semleges oktatásról.
A következő dolog, amiért üdvözöltük, hogy emlékszünk valamennyien arra, milyen hevesen támadtuk a 15. § eredeti formáját is, amelyet aztán az alkotmányügyi bizottság még jobban fölpuhított és megváltoztatott. Erre mondtuk, hogy alkotmányellenes diszkriminációt tartalmaz, és hát ezt megsemmisítette az Alkotmánybíróság.
Tény és való, hogy a kétharmados ügyekben más döntés született, de ha cinikus szeretnék lenni - de ezt, kérem, nézzék el nekem, nem vagyok cinikus -, megjegyezhetném azt, hogy bizony ez a döntés két évvel ezelőtt nem esett volna jól, de egy évvel az előtt, hogy feltehetően a kormányzati pozícióban változás következik be, minden bizonnyal nem fog hátrányára szolgálni az új kormánynak. És egyébként pedig, ha ténylegesen értékelném a kétharmados döntéseket, mindenki, aki ezt a határozatot részletesen elolvassa, tudja, hogy az Alkotmánybíróság körülbelül középen foglalt állást. Magyarán, nemcsak azok a törvények kétharmadosak, amelyeket úgy hívnak, ahogy az Alkotmány nevesíti, hanem az olyan törvények bizonyos részei is, amelyek az alapjogok fő irányainak és védelmének meghatározására vonatkoznak. Magyarán, ez a döntés megelőzi, hogy kiüríthetőek legyenek a kétharmados döntések. S az is igaz, hogy az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy viszont nem minden kétharmados, ami az adott tárgyra vonatkozik. Tehát ez egy bölcs, a kétfajta vélemény között középen álló döntés volt, amelyből, úgy gondolom, mindenki profitálhat, aki azt szeretné, hogy a Ház hatékonyabban működjön.
Tehát összegezve az alkotmánybírósági döntést, azt mondanám - egy csernobili példát fölelevenítve -, hogy az Alkotmánybíróság kvázi alkotmányos szarkofágba helyezte ezt az ingatlantörvényt, és ilyen módon ez a törvény nagyrészt megszabadult azoktól a jellemzőktől, amelyek káros hatást fejtettek volna ki. De hangsúlyozom, nem pótolja a finanszírozás átalakítására tett erőfeszítéseket.
Végezetül Fodor Gábor megjegyzésére… Elnézést, tisztelt Ház, hogy hosszabban szólok, csak nem szeretnék még egyszer két percre fölszólalni. Arról van szó, hogy Fodor Gábor elnök úr említette itt a négy kihagyni szándékozott vallási csoporttal kapcsolatosan, hogy nincs bizonyíték, hogy törvényellenes tevékenységet folytattak. Azt szeretném modnani, nemcsak erre nincs bizonyíték, hanem egyetlenegy levelet sem látunk mi, képviselők a bizottságban, amelyek alátámasztották volna azt, amit Tóth Albert képviselőtársunk elmondott. A helyes eljárás az lett volna, hogy ezeket a szülői leveleket a parlamenti képviselők számára hozzáférhetővé teszik; a Parlament megfontolná ennek alapján, hogy fennforog-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ha úgy véljük, hogy igen, az elnök az ügyészséghez fordulna, és addig ezeknek a szervezeteknek a támogatását föl lehetne függeszteni. Ez lenne a B-verzió esetén a reális és a törvényes követelményeknek megfelelő eljárás. De ennél könnyebb az, tisztelt Ház, minthogy nincs ilyen eljárás, ezért az A-verziót szavazzuk meg.
Köszönöm. Még egyszer elnézést, hogy hoszszabban szóltam. (Taps a bal oldalon.)
