MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bármennyire is megpróbálnánk körültekintően eljárni e napirendi pont keretében, a munkát magát, az egyházak állami támogatására szolgáló költségvetési keret felosztását nem tudnánk jól elvégezni. Azért nem - tisztelt Ház -, mert a kiindulási helyzet, az egyházak közvetlen pénzügyi támogatása az állam részéről önmagában szerencsétlen.
Ez a modell azért szerencsétlen, mert egyrészt ellentétben áll az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elvével és legitimmé teszi az állami beavatkozást.
Másodszor, mert nélkülözi az objektivitást, harmadszor, mert nem tükrözi a valós társadalmi igényeket, negyedszer, mert ellentmond az állam semlegességének, ötödször, mert folyamatosan fertőzi az egyházak egymás közti viszonyát.
Tisztelt Ház! Nézzük először az elválasztás sérelmét. A munka, amit most végzünk, egyértelművé teszi, hogy tőlünk, állami emberektől, állami döntéshozóktól függ, hogy kapnak-e az egyházak anyagi támogatást. Azt hiszem, ezt Giczy képviselőtársam sem vitatja.
Ha kapnak, akkor mikor és mennyit? Ez pedig jelentősen befolyásolja az egyházak életét. Világosan érzékelteti, hogy az egyházak állami függőségben vannak. Ez az állami elosztószerep az egyházak politikai befolyásolásának eszközévé válhat a mindenkori kormánytöbbség kezében.
Másrészt megalázó alkudozásokba kényszerítheti az egyházakat. A sikeres alkuk jeleit lássák képviselőtársaim a címzett tételekben, a sikertelenekét pedig a hiányzó tételekben.
Egy ilyen rendszer - tisztelt képviselőtársaim - elfogadhatatlan azok számára, akik szeretik a civil társadalmat, a civil társadalom részét képező egyházakat és az egyházi autonómiát, hiszen a civil társadalom és az egyházak attól értékesek - tisztelt Ház -, hogyha függetlenek tőlünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Másodszor említettem az objektivitás hiányát. Ez pedig abban ragadható meg, hogy az elosztás alapelvei, tehát azok az alapelvek, amelyekkel itt mi operálni kívánunk, a legjobb esetben sem tudják kizárni az önkényt. Nézzük, melyek ezek az alapelvek!
Ez a határozat a létszámarányosság és az igények kombinációjára épül. Nézzük a létszámarányosságot!
Közhitelű tagnyilvántartás hiányában - tisztelt Ház - csakis becslésekre lehet hagyatkozni egy egyház létszámát illetően, ezek viszont jellegükből adódóan pontatlan és ellenőrizhetetlen nyilvántartások. Ezenkívül az egyháztagság fogalma sem egyértelmű. Míg az úgynevezett népegyházakba beleszületnek az emberek, jobban mondva még döntésképtelen állapotban "belekeresztelik" őket, addig a szabadegyházakba tudatos választás következtében kerülnek a hívek.
(18.40)
Sőt, az utóbbiakba nem ritkán olyanok, akiket gyerekkorukban már belekereszteltek valamelyik népegyházba. Az ilyen személyeknek tehát két helyen is van nyilvántartásuk.
Aztán itt van az aktív és passzív tagság problematikája. Köztudott, hogy a hitüket valóban gyakorlók az egyházak által hivatott tagságnak csak a töredékét teszik ki - kivéve talán a szabadegyházakat, ahol a tudatos választás következtében talán nagyobb a tagok kötődése -, a passzív tagok pedig értelemszerűen nem jelenthetnek anyagi terhet az egyházaknak, hiszen éppen azért passzívak, mert nem veszik igénybe az egyházi szolgáltatásokat. Keresztlevelük miatt viszont - mint említettem - mégis szerepelnek az egyházi nyilvántartásokban, és költségvetési igény alapozódik rájuk.
Elmondhatjuk tehát, hogy a rájuk jutó támogatás nem funkciószerűen kerül fölhasználásra.
Említettem a tényleges igényeket. Ez a forma - túl azon, hogy kommunisztikus, tehát, hogy valós igényekre kell alapulnia - szintén megfoghatatlan: itt annak a javára változnának az arányok, aki nagyobbat mond.
Ezenkívül az igényekről van már némi tapasztalatunk is, tisztelt Ház, az ingatlantörvény kapcsán. Azt hihetné az ember, hogy minél nagyobb vagyont kapnak vissza az egyházak, annál kisebb lesz az anyagi igényük, de ennek, tisztelt Ház, éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk - úgy, ahogy azt mi az egyházi ingatlantörvény vitájában előre is jeleztük. Talán ennek is tudható be, hogy az elmúlt évihez képest ebben az évben mintegy 50%-kal növekedtek az egyházi támogatások - ellentétben a költségvetés más szféráival.
Említettem, hogy a jelenlegi elosztási rendszer nem tükrözi a valós társadalmi igényeket. Itt elég visszautalni az aktív és passzív tagság kapcsán elmondottakra, ezen kívül nincs is feltétlenül egyenes összefüggés a taglétszám és a társadalmi igény között - elvégre fontosnak tarthatja valaki egy adott egyház létét, attól függetlenül, hogy tagja-e.
De arra is utalhatok, hogy a vallás és az egyház között sincs ma már feltétlen összefüggés, már ami az arányokat illeti: sokkal nagyobb ugyanis azok aránya, akik vallásosnak mondják magukat, mint akik egyházhoz kötődnek. Ez még a Magyarországnál vallásosabbnak tartott Lengyelországban is így van. Itt idéznék a Magyar Kurír című félhivatalos katolikus lap LXXXIII. évfolyamának 22. számából, ahol A lengyel népegyház és a keresztény politika krízise címmel az alábbi tudósítás olvasható: A lengyeleknek kevesebb mint 10%-a van bizalommal az egyház mint intézmény vagy egyéb vallásos szervezetek iránt, de ennek ellenére körülbelül 70%-a hisz Istenben. Emlékezetem szerint Magyarországon is voltak olyan közvélemény-kutatási adatok, amelyek elég jelentős szakadékot mutattak ki az egyházak szerint hitgyakorlók, illetve a maguk módján vallásosak között.
Ez az tehát, amit itt, a társadalmi igényeknél figyelembe kell venni.
Sérti továbbá ez az elosztási rendszer az állam világnézeti semlegességét is. Ez abban ragadható meg, hogy a szóban forgó egyházi tevékenységek állami támogatásával - magyarán: itt a hitéleti tevékenységre gondolok, tehát nem a köztevékenység normatív támogatására - tulajdonképpen állami szolgáltatásként került feltüntetésre a vallás, és az objektív mérce hiánya még a legjobb szándék mellett is indokolatlan megkülönböztetésre vezethet az egyházak között. Nem is beszélve arról a veszélyről, hogy az állam, elosztó szerepét felhasználva, aktuálpolitikai érdekekből vagy az éppen hatalmon lévők egyházképe, illetve valláshoz való viszonya alapján elsorvasztásra vagy kitüntetett szerepre ítélhet egyházakat - ez az, amit "vallási tervgazdálkodás"-nak szoktak nevezni.
Jelenleg az egyházak a legkomolyabb anyagi támogatást élvező társadalmi szervezetek. Ezt azért szeretném leszögezni, mert a pártokkal, meg az egyéb társadalmi szervezetekkel kapcsolatosan is sokféle feltételezés elhangzik. A költségvetési törvény szerint ugyanis az egyházak ebben az évben - a hitoktatók díjazását is beleértve - 4 milliárd forintnyi támogatást kapnak. Ha ehhez még hozzávesszük a 3 milliárdnyi, ingatlanokra szánt kárpótlási összeget, akkor ez 7 milliárd forintot tesz ki. A pártok, tisztelt Ház, összesen 1,3 milliárd forint támogatást kapnak - beleértve a Parlamenten kívülieket is -, az egyéb társadalmi szervezetek pedig körülbelül szintén mindössze 1 milliárd forint támogatást kapnak. Nagyon jól tudjuk: ott vannak vallási egyesületek is, tehát ez sem mondható tisztán a világi szervezetekre jutó támogatásnak.
Ezekre is gondolni kell, amikor arra hivatkozom, hogy ez a rendszer nem felel meg az állammal szemben támasztott semlegességi követelményeknek.
Ezenkívül említettem, ötödik pontként, hogy ez a rendszer folyamatosan fertőzi az egyházak közötti viszonyt. Egy ilyen rendszerben, tisztelt Ház, az egyházak ugyanis szükségszerűen ellenérdekeltek - ahogy a január 18-ai megbeszélésen, a kultuszminisztérium képviselői és az egyházak képviselői között, az egyik egyházi személyiség szájából elhangzott: egymás zsebéből veszik ki a pénzt. Továbbá az elmúlt évi bizottsági vita - ami az emberi jogi bizottságban folyt, és a sajtó is tudósított róla, olyan módon, hogy ott katolikus és református képviselők vádolták egymást kölcsönösen különböző elvtelen lobbyzásokkal - azt mutatja, hogy ez a helyzet egyáltalán nem kellemes helyzet, és célszerű lenne elkerülni.
Ezenkívül, egy ilyen rendszerben - együttműködés helyett - külön alkukban érdekeltek az egyházak. Az új kezdeményezések megjelenésére pedig már csak azért is ferde szemmel néznek, mert így kevesebb jut nekik a költségvetési "tortából".
Mindezt összegezve tehát, tisztelt Ház, a jelenlegi támogatási rendszer álláspontunk szerint komoly akadálya a vallásszabadság zavartalan érvényesülésének. Ezért, tisztelt Ház, a Szabad Demokraták Szövetsége kezdettől fogva olyan egyház-finanszírozási elképzelést képvisel, amely egyrészt kizárja az állami beavatkozást - és ezzel megszünteti a függőségi viszonyt és a manipulációs lehetőségeket -, másrészt kizárja az alkudozásokat, harmadrészt ez a rendszer objektív, azaz mérhető, negyedrészt tükrözi a valóságos társadalmi igényeket - és ehhez az is hozzáértendő, hogy folyamatosan követi az esetleges arányeltolódásokat -, ötödször pedig az állami gyámkodás helyett a társadalmi öntevékenységre épít. Magyarán: mi azt célozzuk, hogy ne kelljen senkinek sem akarata ellenére támogatnia a nézeteivel ellentétes vallást vagy világnézetet.
Tisztelt Képviselőház! Ezt szolgáló javaslatainkról és azok sorsáról most már külön fejezetet lehetne írni. Emlékeztetni szeretném ugyanis a tisztelt Házat arra, hogy az ingatlanok visszadásáról szóló vitában négypontos javaslatot terjesztettünk elő az egyházak anyagi hátterének megteremtése érdekében. Ebből az egyik pont - és most csak ezt említem meg, amely mára már átment a köztudatba -, az, hogy a polgárok személyi jövedelemadójuk bizonyos hányadának felhasználásáról maguk dönthessenek: szabadon fordíthassák azt az egyházak vagy világi nonprofit szervezetek támogatására. Ehhez, tisztelt Ház, mindössze az adótörvényt kellene módosítani: egyik lépcsőben megjelölni azokat a szervezeteket, amelyek kezdeményezettjei egy ilyen szisztémának, második lépcsőben pedig meghatározni azt a százalékot, amelyről rendelkezni lehet.
Ez az, amit az SZDSZ a 15 pontos javaslatában ismételten megtárgyalásra kínált fel a Kormánynak. Hangsúlyozom: rendkívül örülünk annak, hogy ez az elképzelés már megjelent az államháztartási reform alapelveit és fő törekvéseit összegző tájékoztató anyagban, amelyet megkaptak az arra illetékesek a Kormány részéről.
Ezenkívül szeretnék utalni az Alkotmánybíróság döntésére, amely hatályon kívül helyezte az ingatlantörvény 15. §-át, amely alkotmányellenes megkülönböztetést tartalmazott - ezért helyezte hatályon kívül -, de ennek volt egy olyan vetülete is, hogy kárpótlást kaphatnak az egyházak a vissza nem kapott ingatlanokért. Voltak, akik ezen az úton képzelték el a jövőbeni egyházfinanszírozást. Ennek a lezáródása, én úgy gondolom, mindenképpen azt kell, hogy eredményezze, hogy az SZDSZ indítványán komolyan gondolkozzon el a Ház.
Már ezt megelőzően is tettünk azonban, tisztelt Ház, néhány kísérletet a közvetett finanszírozási formák bevezetésére. Így az adótörvények vitájában két alkalommal is - egyszer 1990-ben, majd 1991-ben - módosító indítványt terjesztettünk elő adóalap-leírási lehetőség megteremtése végett. Ezeket az indítványokat azonban a kormánytöbbség mindig elutasította.
(18.50)
Beszédem utolsó részében néhány fordulattal a szektaügyre is ki szeretnék térni.
Az előzőekben említett szabaddemokrata elképzelés álláspontunk szerint az úgynevezett szektakérdést is megnyugtatóan megoldhatná, ugyanis így minden szereplő a saját hívei és szimpatizánsai pénzét kapná, nem pedig állami pénzt. Ez, tisztelt Ház, elősegíthetné a természetes kiválasztódást az egyházak között.
Valóban elsorvadhatnának azok az irányzatok, amelyeket a társadalom nem akar, amelyekre nem tart igényt, amelyeket veszélyesnek tart. Fény derülhet arra is, hogy mely egyházak fantomközösségek.
Ha pedig valamely mozgalomnak van társadalmi bázisa, az éppen azt bizonyítja, hogy tevékenysége iránt valós igény mutatkozik. Ezt pedig, ha a tevékenység nem ütközik törvényekbe, egy, a plurális társadalom és a jogállamiság mellett elkötelezett hatalom hatalmi eszközökkel nem fojthatja el.
Az alkotmánybírósági döntés szólt továbbá arról, hogy az állam, a semlegességéből következően, nem azonosulhat egyetlen vallás vagy egyház tanításaival sem - és az egyház felfogásával sem, azaz nem nézhetjük valamely felekezetet a másik felekezet szemüvegén keresztül.
Régebbi keletű megfogalmazással ezt úgy fejezték ki, hogy az állam nem lehet egyetlen egyház karja és kardja sem.
Az állam nem foglalhat állást a vallás tartalmi kérdéseiben, azaz a különböző egyházak, csoportok a törvény keretei között szabadon tevékenykedhetnek. Az állami beavatkozás kizárólag törvénysértés esetén lehetséges. Ennek pedig az a módja, tisztelt Ház, hogy bizonyítékok esetén az ügyészség eljárást indít a bíróság előtt az adott egyházzal szemben, és ha a törvénysértés bizonyítást nyer, akkor a bíróság törli az illető egyházat a nyilvántartásból.
Tisztelt Ház! Minden, ami ezen kívül van, ezen kívül áll, az izlés és tisztesség kérdése, amibe, éppen a vallásszabadság miatt, nem avatkozhat bele az államhatalom. Márpedig tudjuk: az ízlések és pofonok különbözőek. Az állam pontosan azzal tartja tiszteletben polgárai emberi méltóságát, hogy hagyja őket zavartalanul keresni az igazságot, és a tévedéshez való jogukat sem vitatja el.
Higgyék el, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy aligha van Magyarországon olyan egyház vagy bármilyen társadalmi csoport vagy párt, amely ellen ne lehetne panaszos leveleket írni.
A szóban forgó egyházak ellen, amelyeket a határozati javaslat B-verziója kihagyni indítványoz a támogatásból, máig sem indult eljárás, legalábbis mi nem tudunk róla. Ezért, akár tetszik nekünk, akár nem, nincs törvényes alap arra, hogy kirekesszük őket a támogatottak köréből, ugyanis ez diszkrimináció lenne.
Amit tehetünk, tisztelt Ház, az az, hogy minél előbb a társadalom értékítéletére bízzuk őket, a többi egyházzal egyetemben.
Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége bízik a magyar társadalom érettségében és józanságában. Nem hisszük, hogy a magyar társadalmat, amely öt évszázados idegen elnyomás ellenére is meg tudta őrizni identitását, éppen kis létszámú vallási csoportok veszélyeztetnék - pláne hogyha törvényes keretek között tevékenykednek.
Nem hisszük, hogy társadalmunkban, amely éppencsak kikecmergett az emberi méltóságot lábbal tipró totalitárius rendszerekből, táptalaja lehetne bármiféle, az egyéni méltóságot veszélyeztető, elembertelenítő kultusznak.
Éppen azt figyelhetjük meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy ma mindent gyanúsnak tartanak honfitársaink, ami a tekintélyelvűségnek akár a látszatát is kelti. Sőt, még a természetes tekintélyeknek is a kritikákból jut több, mintsem az elismerésből - gondolom ezt mindenki érezte már, aki valaha vezető tisztséget viselt.
Tisztelt Ház! Ezért összegezve, azt szeretném indítványozni a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, hogy a Kormány gyorsítsa fel az egyházfinanszírozás átalakításának a munkálatait, hogy ez a mai vita legyen az utolsó, amelyet ebben a témában, pénzügyi kérdésben, az egyházi támogatások elosztásában folytatnunk kell.
Jobb híján, tisztelt Ház, indítványozzuk, hogy a tisztelt Ház az A-verziót szavazza meg, amely nem tartalmaz megalapozatlan megkülönböztetést. A B-verziót pedig, amely pontosan ilyen megalapozatlan megkülönböztetést tartalmaz, bizonyítatlan indokokra épül, utasítsa el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
