BETHLEN ISTVÁN (MDF)
BETHLEN ISTVÁN (MDF)
BETHLEN ISTVÁN (MDF) (A képviselő mikrofonja nem működik.) Úgy látszik, már alszanak a technika emberei! (Derültség.)
Köszönöm, Elnök Úr, a szót! Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Már régen jelentkeztem, főtitkár-helyettes úr regisztrálta is, elnézést kérek, ez nem kétperces.
Ennek ellenére megpróbálok nem túlságosan hosszú lenni. A szó szoros értelmében mondom, hogy Fodor Gábor igen tisztelt képviselőtársam felszólalásával - sajnálatos módon - most nem tudok egyetérteni. Sehol nincsen előírva az, hogy a jogilag elismert - mert formális kritériumokat betartó és ezért bejegyzett - egyházi közösségek a magyar adófizetők pénzéből azonnal és automatikusan támogatandók. Erről szó sincs! Ez két teljesen különböző dolog, mint ahogy kedves képviselőtársam a kereszténydemokraták oldaláról, dr. Giczy ezt már jelezte is.
Itt semmifajta összefüggés nincs. Nekünk kizárólag arról kell dönteni, hogy a magyar adófizetők nagyon is szűkös lehetőségeit figyelembe véve, mely egyházakat és hitközségeket tartunk arra érdemesnek, hogy a társadalomért, az államért folytatott tevékenységükből folyóan állami támogatásban, pénztámogatásban részesítsük.
Igen tisztelt képviselőtársam - és megint hangsúlyozom, hogy nagyon komolyan mondom ezt -, Mészáros István László a statisztikákról beszélt, és helyesen megjegyezte, hogy a magyar lakosság körülbelül 70%-a részesül ma is 47 év nemzeti szocialista és utána nemzetközi szocialista agymosása után, tudniillik mind a kettőt egy tartotta össze, a közös nevező volt az egyház-, a vallás-, a tradícióellenesség. Nos, 47 év agymosása után a lakosság 70%-a még mindig nem belekereszteltetik egy egyházközösségbe, hanem egyszerűen megkereszteltetik.
És valóban, jó néhányan néhány évre, évtizedre elbúcsúznak az egyháztól. Ez nem kérdés. De ugyanúgy több mint 70% egyházi temetésben részesül. Ez magyarul azt jelenti, hogy életének végén vagy ő maga megfelelő végrendelettel vagy a család úgy érzi, hogy a megboldogult ezt kéri, ezt kérte volna.
Teljesen irreleváns, hogy a 70 évben mi történt, ha a végén az egyháztól ismét ő maga, végrendeletében vagy hozzátartozói kérik ezt, akkor ezek közé a vallásfelekezetek közé, egyházak résztvevői közé sorolandó. Tehát jók a statisztikák, amelyek itt támadás alá vétettek, és valóban 1% körül maradnak azok az egyházak, felekezetek, közösségek, amelyekről úgy beszélünk, mint amelyek ekvivalensei, mint amelyek egyenrangúak a magyar történelem folyamán kialakult úgynevezett történelmi egyházaknak.
Iványi Gábor kitűnő képviselő kollégánk, nagyrabecsült kollégánk! Természetes, hogy nehéz megállapítani, hogy Krisztus egyháza mikor haladta túl a 12 apostol létszámát, mikor érte el a 800 főt, a 3 ezret vagy esetleg, ahogy Pálos államtitkár úr javasolta nagyon helyesen, a 10 ezres létszámot. Egy probléma van: a római császárok és a római állam nem juttatta a krisztusi egyházat semmilyenfajta állami juttatáshoz, tehát nincsen paralel, nem arról beszélünk, hogy milyen számtól kezdve támogatta a római állam Krisztus egyházát, hanem arról beszélünk legfeljebb, hogy mikor szűnt meg a szervezett egyházüldözés. Ez Magyarországon 1990. március 25-én és április 2-án, a szabad magyar Parlament megválasztásakor szűnt meg, mert addig Magyarországon szervezett, ideológiai, állami egyházüldözés folyt.
Az állam és egyház szétválasztása: nos, ez egy hihetetlen széles skála, ahány ország, annyiféle. Vegyük az egyiket a szélső skálán, mondjuk az A) oldalon Németországot.
(20.00)
Németországban, pedig igen megnyugtatóan van rendezve az állam és az egyház viszonya - és, azt hiszem, senki nem gondolná ebben a magyar Parlamentben, hogy nem jogállamról volna szó Németország esetében - az állam hajtja be - és, kérem, itt van a nagy "diszkrimináció"! - a történelmi egyházak tagjainak adóit. Magyarul tehát: a magyar állam - a német államnak megfelelően - hajthatná be a történelmi egyházak tagjainak a kötelező adópénzeit.
Ezen túlmenően a német állam igen jelentős juttatásban részesíti a történelmi egyházak képviselőit, szervezeteit, és - mint ahogy Mészáros István László olyan helyesen mondotta - nemcsak egy címen, hanem a legkülönbözőbb címeken, mert hiszen a történelmi egyházak a társadalmi tevékenységek igen széles skáláját folytatják több mint ezer éve.
A másik véglet az Egyesült Államok, ahol állítólag valóban megvan az állam és az egyház szétválasztása. Legutoljára, azt hiszem, Clinton elnök beiktatásakor tapasztalhatta minden képviselőtársam: természetes volt, hogy nemcsak a republikánus elnök, hanem a demokrata elnök is nem fogadalmat tesz, hanem igazi esküt, a családi Bibliára: "Isten engem úgy segéljen!" formulával. Nos, kérem szépen, nemhogy elnököt nem lehet Amerikában enélkül beiktatni: sheriffet nem lehet enélkül beiktatni egy kétszázas lélekszámú községben! Amerikában ez a fajta - német - támogatás nincs. Ezzel szemben rengeteg adókedvezmény, rengeteg kommunális, és igenis, állami - az állam mindkét formájában, tehát federális szinten is és valóban állami szinten is - támogatásként mindezek a támogatások megvannak.
Pont Amerika a legjobb példa arra, igen tisztelt elnök úr és mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, hogy hogyan nem szabad egyházakat, egyházi közösségeket, hitközségeket támogatni. Nem szakad meg a skandalumok, botrányok sorozata a tévé-evangelistáktól kezdve azokig a hitközségekig, ahol több százan - igen: ezren! - mennek egy karizmatikus "egyházi" vezető - helyesebben: félrevezető - parancsára az állítólag szabadon választott halálba, magyarul: az öngyilkosságba.
Hát így nem lehet egyházpolitikát csinálni, így nem lehet egyházközösségeket támogatni. Igenis, meg kell nézni, nem formálisan, hanem materiálisan - ahogy Pálos államtitkár úr mondotta -, hogy miben hisznek, kiben hisznek, milyen módon, mielőtt az állam bármilyen módon - direkt módon, mint nálunk, vagy mint az Egyesült Államok esetében, indirekt módon, tehát adókedvezményekkel - támogatna ilyen- fajta vallási közösségeket, hitfelekezeteket.
Visszatérve a kiindulásra: maradjunk mi annál, hogy ami Magyarországon ezer év alatt kialakult, ez a történelmi példa, ezek a történelmi egyházak. Magyarul: a római katolikus, a református, az evangélikus, az izraelita és az unitárius egyház. És ehhez természetesen még hozzávehetjük azokat, mint például a szombatistákat, akiknek több mint százötven éves tradíciójuk van, már a Monarchiában elismerték őket, és elfogadták, hogy fegyveres szolgálatra a hadseregbe nem, de szanitécszolgálatra igenis, behívhatók voltak. Ezek azok az egyházak, amelyeket Magyarországon - még egyszer hangsúlyozom: egy nagyon szegény ország nagyon szegény adófizetőinek a pénzéből - támogatni lehet, mert évszázadok óta folytatnak olyan tevékenységet, amelyről nemhogy a társadalom, de a magyar állam sem tud lemondani 1993-ban, mert túl szegény ahhoz, túlságosan rosszul szervezett, és mert nincs meg az az erkölcsi tartása, hogy ezeket a hihetetlenül fontos - a képzéstől az oktatáson át a szociális gondoskodásig, az öregekről való gondoskodásig terjedő - feladatokat át tudná vállalni. Illetőleg át tudná vállalni: sokkal roszszabb efficienciával, sokkal rosszabb hatásfokkal - és sokkal drágábban. Erről van szó.
Nincsen kötelezettségünk arra választott képviselőkként, hogy a magyar állam adófizető polgárainak pénzéből minden bejegyzett hitközséget vagy egyházat finanszírozzunk, de van kötelezettségünk arra, hogy azokat a történelmi egyházakat, hitközségeket és felekezeteket, amelyeket először a nemzeti szocialista, utána pedig a nemzetközi szocialista - úgynevezett kommunista - állam jogtipró módon több száz milliárdos vagyontól fosztott meg, és negyvenhét éven keresztül elnyomott, hathatósan támogassuk. Nem azért, mert az állam őket privilegizálná, jobb helyzetbe hozná, hanem mert olyan feladatot látnak el, amely a magyar társadalom szempontjából döntő, amelyet az állam így, ilyen hatásfokkal, ilyen olcsón ellátni nem tud. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
