PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Valóban, két percben három mondatot szeretnék mindössze mondani.
Az egyik az, hogy valóban használtam a kizárólagos szót, de már visszavontam az előző hozzászólásomban, és behelyettesítettem azzal, hogy meghatározó súlyt kíván magának a környezetvédelmi bizottság. Sajnálom, hogy ezt már nem hallotta Zsebők képviselőtársam.
A második megjegyzésem arról szól, hogy valószínűleg rosszul fogalmaztam, amikor azt mondtam, hogy a környezetvédelmi bizottság hatása túlsúlyos volt már a parlamenti határozat meghozatalakor is. Én azt hiszem, hogy a szempont volt túlsúlyos, nem a bizottság, valóban a Parlament tevékenységében egy olyan döntés született, amilyen született, mellékesen megjegyzem, hogy a gazdasági bizottságban akkor egy olyan állásfoglalás volt érvényben, amelyik a Kormányt nagyobb szabadságfokkal ruházta volna fel a tárgyalásokhoz.
Tudván azt, hogy jó megoldás nincs, a legkisebb rossz elérését célozta meg a gazdasági bizottság javaslata akkor.
A harmadik megjegyzésem pedig arra vonatkozik, és azt hiszem, ebben nem értünk egymással egyet, hogy valóban részkérdésekben a parlamenti pártok, parlamenti frakciók és az érintett bizottságok vezetőivel konzultációsorozat folyt, de a parlamenti határozat meghozatala után, és csak annak a keretei között. Tehát nem a parlamenti határozat meghozatala előtt, és nem annak a keretein kívül. Ennek megfelelően más szerepe volt az egyeztetéseknek, hasznosak voltak, azt hiszem, hogy ez a fórum most arra hivatott, hogy vizsgáljuk meg, hogy lehet-e, célszerű-e egy speciális bizottságot felállítani erre a célra.
Én azt hiszem, hogy a holnapi brüsszeli tárgyalásoknak nem lehet olyan kimenetele, amelynek következtében ez a kérdés az elkövetkező másfél évre megoldódik. Én biztos vagyok benne sajnos, hogy nem oldódik meg, ennek megfelelően nagyon sok szempont létezik. Én magáról az alapkérdésről nem beszéltem, nem is kívánok most hozzászólni, számos kérdésről - itt azt hiszem, hogy egymás között, mérlegelve - még állást kell majd foglalnunk. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem