SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ)
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ)
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Kényelmetlen feladat vár ma a képviselőkre. Hiszen a vágyainkat kell a szomorú valósággal szembesítenünk. Itt ebben a teremben nagyon sokan ülnek, kik részesei lehettek azoknak a felemelő megmozdulásoknak, tüntetéseknek, melyek 1988-ban, 1989-ben ahhoz a döntéshez vezettek, hogy Magyarország nem kívánja felépíteni a bős-nagymarosi vízlépcsőt. Mindannyian emlékszünk az akkori szellemes jelszavakra, emlékszünk az ötletes állattani hasonlatokra, a Dunaszauruszra, a papírtigrisre, s mindarra a felemelő hangulatra, amely akkor meghatározta az ország hangulatát.
Sajnos, azóta kénytelenek voltunk felismerni, hogy a papírtigris életre kelt, valósággá vált, sőt harapni is tudott, a Dunaszaurusz kivonult az őslénytani tárból és valósággá vált. Bizony, a tavalyi év második felétől, tavaly novembertől világosan láttuk, hogy a C-variánssal egy igen súlyos, rossz alternatíva merült fel a kérdés megoldásának esetében.
Ez volt az a pont, amikor a parlamenti pártok, politikai erők s az ország közvéleménye is szembe tudott nézni azzal, hogy itt új módon új megoldást kell keresnünk. Ekkor a helyzetünk már korántsem volt jó. Sem a racionális meggyőzés, sem a szómágia, sem semmi, amivel addig kísérleteztünk, eredményre nem vezetett. Kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy a C-variáns, ez a minden korábbi változat közül a legrosszabb, a környezetre nézve a legkárosabb változat szemünk láttára, szitkozódásaink ellenére megvalósult.
Az akkor folytatott megbeszélések során egyetértés alakult ki a pártok között abban a tekintetben, hogy a kérdést már csak egy nemzetközi fórum, egy elfogulatlan nemzetközi bírói testület, a Hágai Nemzetközi Bíróság tudja megnyugtatóan a felek, mindkét fél megnyugvására megoldani. Abban tehát, azt hiszem, aligha volt vita közöttünk, a parlamenti pártok között, illetve e terem két oldala között, hogy a megoldást a nemzetközi szervezetek közvetítésével, illetve egy nemzetközi bírói fórum előtt keressük.
Abban a tekintetben azonban kétségtelenül vita állt fenn, hogy mely kérdéseket tűzhetünk napirendre, s milyen tárgyalási technikák vezethetnek a számunkra kívánatos vagy legalábbis elfogadható eredményre.
Talán nem a Ház hibája, még kevésbé a közvéleményé, hogy az elmúlt hónapok eseményeiről csak kevés információt kapott. Tudtuk azt, hogy tárgyalások folynak, helyeseltük, hogy ilyen tárgyalások folynak ebben az ügyben, de keveset tudtunk annak pillanatnyi állásáról, s azokról az eredményekről, amelyeket most itt csomagban kaptunk meg. Mindannyian kénytelenek vagyunk úgy gondolni, hogy azok az eredmények, amelyeket ez az alávetési nyilatkozat tükröz, a tárgyalás folyamán alakultak ki olyan körülmények között, amelynek a részleteit nem pontosan ismerjük.
Világosan látjuk, s azt hiszem, hogy ebben a Kormány és az ellenzék között sem lehet hiba, hogy ez az alávetési nyilatkozat messze van attól, hogy tökéletesnek lehessen nevezni. Az az érzésünk, hogy távolodóban vagyunk a jó megoldástól. De talán még mindig egy elfogadható megoldás keretein belül maradtunk.
Könnyű megtalálni ennek az alávetési nyilatkozatnak azokat a jogi értelemben vett gyengéit, amelyek aggodalmakat keltenek, kelthettek például Fodor András Attila képviselőtársamban, vagy akár Csépe Béla képviselőtársamban.
Azt is csak mellékesen jegyzem meg, hogy talán az itt ülő képviselők kicsit meglepődtek azon, hogy milyen komoly távolság húzódik meg Fodor András Attila, s az előterjesztő Kormány, illetve külügyminiszter úr álláspontja között. Nehéz tudni, hogy mindez csak a rosszul működő kommunikációs csatorna következménye, nincsenek-e igazán információk a Kormány és a Kormányt támogató képviselők között, hogy egy olyan koncepcionális feszültség van azon az oldalon - ami azt hiszem, hogy nem helyes, hogy ez van -, és mindazok a javaslatok, amelyeket Fodor András Attila, nem tudjuk, hogy saját nevében vagy képviselőtársai támogatásával előterjesztett, nem járható utat jelölnek ki.
Ebben a tekintetben kimondhatjuk, hogy a Kormány jelezte azt a lehetőséget, amelyet érdemes figyelembe vennünk.
Az előbb beszéltem arról, hogy nem tökéletes a szerződés. Azt hiszem, hogy ebben mindannyian egyetértünk. Engedjék meg, hogy két példán mutassam be, hogy bizony komoly aggodalmak is felmerülhetnek a szerződés kapcsán.
A szerződés 3. cikkelye beszél arról, hogy hogyan indul el az eljárás. Képviselőtársaim pontosan fel tudják idézni, de engedjék meg, hogyha mégsem, akkor röviden összefoglaljam, hogy a megállapodás értelmében a két fél, miután kicserélte a ratifikációs megerősítésről szóló okiratokat, tehát amennyiben mi itt elfogadjuk, támogatjuk, és ezt kicseréljük a szlovák féllel, akik már ratifikálták a megállapodást, azt követően tíz hónapon belül el kell juttassák a keresetet, illetve ellenkeresetet a nemzetközi bíróság jegyzőjéhez. Abban az esetben azonban, ha valamelyik fél nem juttatja el a saját keresetét és annak mellékleteit a nemzetközi bírósághoz, az eljárás maga sem indul be. Ez teljesen nyilvánvalóan kitetszik a szerződésből, hogy ebben az esetben nincs eljárás, gyakorlatilag nem történik semmi, nincs is semmiféle büntetőszankció vagy klauzula, mely szabályozná ezt a kérdést.
Hasonló módon problematikus az, amit korábban Szél Péter vetett föl a külügyi bizottság vitája nyomán, hogy tulajdonképpen az általános vízgazdálkodással kapcsolatban csak egy hasonlóan általános óhaj fogalmazódik meg mindenfajta garancia nélkül. Tehát nem tudjuk, hogy mi kényszeríti, készteti partnereinket arra, hogy ezt a megállapodást megkössék, nem tudjuk, hogy meddig terjed ez a megállapodás, milyen feltételek határozzák meg. A lényegét illetően azt hiszem, ez a legsúlyosabb kifogás a 4. cikk második bekezdésével kapcsolatban. Minden ezzel kapcsolatos vita esetében kizárja a bírói utat, kizárja, hogy harmadik fél döntsön, azt mondja, hogy konzultációknak, szakértőknek kell a kérdésben állást foglalni. Ez tehát épp elég ok lenne arra, hogy tisztelt képviselőtársaim, akár magam is aggodalmaskodjunk az alávetési nyilatkozat hatékonysága, eredményessége felől.
Ugyanakkor mégis azt mondom, azt javaslom a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőcsoportja nevében - tisztelt képviselőtársaim -, hogy támogassuk az alávetési nyilatkozat elfogadását, támogassuk azért, mert ma már csak ez az egyetlen lehetőség maradt előttünk.
(16.30)
Támogassuk azért, mert bizalmunkat csakis abba a reménybe vethetjük, abba a jóhiszembe, hogy partnereink - hozzánk hasonlatosan - ugyancsak jóhiszeműen fognak eljárni. Természetesen ez a szerződés is, mint minden más szerződés, kijátszható, megtagadható, érvényteleníthető, de mégis ez az egyetlen papír - nem pont ez, ami a kezemben van, de az a papír, amiről most beszélünk - jelenthet számunkra biztosítékot mind itthon, mind külföldön, szövetségeseink, partnereink, barátaink előtt.
Ha ma Magyarország úgy viselkedne ebben a kérdésben, hogy aggodalmaira és aggályaira való tekintettel megtagadná az aláírását ennek a szerződésnek, joggal vethetnék fel mind szlovák partnereink, mind az Európai Közösségek ebben az ügyben már érintett, érdekelt képviselői, hogy Magyarország valószínűleg nem is akar megállapodást ebben az ügyben. Márpedig, ha Magyarország nem akar megállapodást, akkor mit akar? Hiszen azok a tervek, amelyek elhangzottak, elsősorban Fodor András Attila képviselőtársam tolmácsolásában, bizony nem sok jóval kecsegtetnek. Nem hiszem, hogy akár az ENSZ, még kevésbé annak Biztonsági Tanácsa megoldást tudna adni, gyógyírt tudna adni erre a problémára.
Tehát, tisztelt képviselőtársaim, én azt hiszem, hogy akkor járunk a legjobban, ha kölcsönösen feltételezzük egymásról a szerződés végrehajtásának pozitív jóindulatát, jóindulatát partnereinkről, akik reményeink és véleményeink szerint követni fogják azt az utat, amelyet most aláírásukkal, sőt parlamenti megerősítésükkel is megerősítettek.
Amennyiben nem teszik, annyiban további, a nemzetközi közvéleményben rejlő, a nemzetközi politikai erőkben és a nemzetközi szervezetekben rejlő támogatást kérhetjük meg a magunk javára, azzal a biztos tudattal, azzal a morális magaslattal, hogy mi mindent megtettünk, sőt annál egy kicsit többet is, hiszen a legjobbakat feltételeztük mindazokról, akik ebben az ügyben érintettek.
Tisztelt képviselőtársaim! Az előbbiekből, azt hiszem, egyértelműen következik, hogy minden hiányossága, gyengesége és problematikus volta ellenére javasoljuk önöknek - mint ahogy mi magunk is tenni fogjuk -, hogy erősítsük meg az alávetési nyilatkozatot. Köszönöm szépen. (Taps.)
