HEGEDŰS ISTVÁN (FIDESZ)
HEGEDŰS ISTVÁN (FIDESZ)
HEGEDŰS ISTVÁN (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném leszögezni, hogy a FIDESZ parlamenti frakciója támogatja az országgyűlési határozati javaslatot, tehát támogatjuk azt, hogy a Magyar Köztársaság és Szlovákia a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordul a bősi kérdés rendezése ügyében.
Mégis szeretném röviden feleleveníteni, hogyan jutottunk el idáig.
Úgy gondolom, beszélnünk kell arról, hogy ezt a szerződést 1977-ben a Kádár-korszak közepén kötötte a két ország, akkor még Csehszlovákia és a Magyar Népköztársaság, és hogy ez az a nagy hiba és bűn, amelynek következményeit a mai napig is viseljük. Mindenekelőtt arról van szó ugyanis, hogy már e szerződés megkötése után, de mindenekelőtt a 80-as években igen komoly kritikák érték magát a beruházást, a legkülönbözőbb szakértők, tudósok, újságírók igyekeztek volna a nyilvánosság előtt tisztázni, hogy milyen környezetpusztító hatása van ennek a beruházásnak. A Kádár-korszak legnagyobb bűne, hogy ezeket a kritikákat a szőnyeg alá söpörte, cenzúrázta, nem engedte, hogy nyilvánosságra kerüljön a Magyar Tudományos Akadémia jelentése, nem engedte, hogy Varga János és más környezetvédők álláspontjával az ország megismerkedjen.
Ez a magatartás vezetett aztán oda, hogy 1988-89-ben, a rendszerváltás idején a rendszerváltás szimbólumává nője ki magát ez a kérdés. Ennek ellenére - a legutolsó időszakokat kivéve - az akkori kormányzat, még a magát szakértőinek nevező kormányzat is 1989 elején kiment Prágába és megerősítette a szerződést. Ezt a hibát - azt hiszem, nekünk most fel kell eleveníteni, hiszen ez még a hágai tárgyalás, döntés szempontjából is nehezíti a magyar álláspont érvényre jutását.
Ezt az örökséget átvéve, az Antall-kormányzat sajnos nem tudott gyorsan és határozottan stratégiát kialakítani arra nézve, hogy hogyan is tárgyaljon, hogyan is alakítsa ki álláspontját a bősi kérdés megoldásával kapcsolatban. Éveken keresztül egyáltalán nem dolgozott ki az Antall-kormány alternatívát, hanem elhitte magának, a legkülönbözőbb információknak felülve, hogy a szlovákok - illetve akkor még csehszlovákok - nem fogják megépíteni az erőművet, és azt különösen magabiztosan hitte, hogy a C-változatot nem fogják tudni megépíteni.
Valójában itt több hibát is elkövetett az Antall-kormányzat; elszalasztotta azt a kellő pillanatot, azt a történelmi pillanatot, amikor a csehszlovák rendszerváltás pillanatában még le lehetett volna ülni, és talán meg lehetett volna egyezni az akkor még velünk sokkal inkább szimpatizáló új csehszlovák vezetéssel.
De egyáltalán, a későbbi tárgyalási stratégia során sem volt világos, hogy melyik utat választja a magyar Kormány: inkább megpróbálja elérni az erőmű teljes lebontását, avagy időhúzásra játszik, avagy mindkettőre, és az az 1991-es országgyűlési határozat, amelyet egyébként természetesen a kormánytöbbség szavazatával fogadott el az Országgyűlés, végül is kellemetlenné vált a kormányzat számára, amikor tárgyalni kívánt a csehszlovákokkal, illetve a szlovákokkal. Nagyon sokszor szerencsétlenül és elég rosszízűen hivatkozott a magyar Kormány a '91-es országgyűlési határozatra, amely valóban szigorú feltételeket állított a Kormány mozgásterét illetően.
De még ekkor is a Kormány újabb hibákat követett el, mondom ezt úgy, hogy természetesen ellenzéki pártinak nagyon nehéz megítélnie, pontosan milyen mozgástere is maradt a Kormánynak. Mindenesetre elhitte a magyar Kormány azt is, hogy a C-variáns csak papírtigris, elhitte azt is, hogy ez az erőmű nem fog felépülni, és a Dunát a szlovákok nem merik elterelni. Pedig aztán el merték terelni!
Ami még a hibák felsorolásához tartozik - mert azt hiszem, szembe kell néznünk a tényekkel - az az, hogy túlságosan későn jutott arra a következtetésre a magyar Kormány, hogy nincs más megoldás, minthogy fel kell mondanunk a '77-es szerződést, ahogy akkor megfogalmaztuk: meg kell szüntetnünk a szerződést. Pedig Pap János képviselő, a FIDESZ soraiból már egy évvel korábban, '91. áprilisában javasolta, hogy szánjuk el magunkat erre a határozott lépésre. Mivel nem volt a magyar Kormánynak egyértelmű stratégiája, végül is a halogató taktika következtében túl későn szántuk el magunkat erre a döntésre.
Végül pedig azt szeretném megemlíteni, hogy a kormánypártok csak az utolsó pillanatban, tavaly év végén, amikor már nagyon nagy baj volt, akkor vonták be a magyar ellenzéki parlamenti pártokat, és csak akkor tájékoztattak bennünket kimerítően arról, hogyan néz ki a londoni megállapodás előkészítése, és csak amikor már érződött a katasztrófa, akkor próbálták hatpárti alapon rendezni a magyar külpolitikát is érintő alapvető kérdést, a bősi vízierőmű sorsát.
Végül pedig - ami persze a legdöntőbb - mindeközben az ökológiai katasztrófaveszélyt nem sikerült elhárítani. Tehát nem született semmilyen kidolgozott alternatíva sem a C-variánssal szemben, sem pedig olyan variáció, amely az eredeti tervezethez képest akár még kedvezőbb is lehetett volna, mint a végül megvalósuló C-variáció. Ezekről ugyan sok szó esett, mindenfajta műszaki kompromisszumról, de kidolgozott variációval sohasem találkoztunk.
Mindezek ellenére a FIDESZ is úgy gondolja, hogy a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulnunk, ennek ugyanis nincs alternatívája. Ez az egyetlen lehetőség, hogy valóban - ahogy ezt mások is mondták - európai módon, konstruktívan próbáljunk meg megoldani egy konfliktust, és elkerüljük azt, hogy egészen más módszerekkel próbálja meg valaki is ezt a problémát rendezni.
Sikerült elérnünk - és ez azért nagyon fontos, még ha késői diplomáciai akcióval is -, hogy a bősi kérdést, a Duna problémáját ma egész Európában európai kérdésnek tekintik, és a Dunát magát európai folyónak tekintik, és hogy egész Európa odafigyel arra, hogy mi történik ebben a kérdésben. Kár, hogy néhány évet ebben a kérdésben elvesztegettünk.
Külön fontos, hogy az Európai Közösség, mint közvetítő, nagyon is pozitív szerepet játszott a szlovákok és a magyarok tárgyalásai során. Azt hiszem, ezt azért ki kell emelnünk akkor, amikor jogosan egyre kritikusabban és gyakran illúzióinkat elveszítve figyeljük az Európai Közösség szerepvállalását ebben a térségben. Itt ebben a kérdésben a közösség racionálisan viselkedett, és a legtöbb fontos kérdésben minket támogatott.
Talán külön érdemes megemlíteni az Európa Parlament március 15-i döntését, amelyben a 6. pontban úgy fogalmazott, hogy sürgetően felhívja a szlovák kormányt, legyen rugalmasabb és működjön együtt a fennálló problémák megoldásában. Vagyis kilépve eddigi semlegességéből az Európa Parlament és az Európa Parlamentben lévő 12 ország igenis képes volt arra, hogy egyértelműen kimutassa, ebben a kérdésben a döntő felelősséget a tárgyalások halogatásában a szlovák kormányzat viseli.
Úgy gondolom tehát - és erről már többen beszéltek -, hogy ez az alávetési nyilatkozat, amelyről most szavazunk, valóban kompromisszumos javaslat.
(16.50)
Ennél jobbat is el tudtunk volna képzelni, de mivel nem voltunk ott a tárgyalásokon, nem tudjuk, hogy sokkal határozottabb, a magyar álláspontot jobban tükröző szövegezést el lehetett volna-e fogadtatni. Mi el tudjuk fogadni az alávetési nyilatkozatnak ezeket a kompromisszumait, de természetesen nekem és nekünk is fáj az, hogy a vízmennyiség, az ideiglenes vízmegoldás kérdésében nem sikerült egyértelműen fogalmazni; hogy a jövőre toljuk el ennek a problémakörnek a megoldását; hogy a londoni megállapodást nem is sikerült bevennünk ebbe a különmegállapodásba - nem sikerült tehát utalnunk arra, hogy ott egyszer már a két fél megállapodott a szükséges minimális vízmennyiség megosztásában, és hogy ez, legalábbis ökológiai szempontból nagyon rossz előérzeteket is előcsal bennünk. És ennyiben még Zétényi Zsolt szkepszisével is egyet kell értenem, még akkor is, ha azt azért nem hiszem, hogy itt egy puszta papírlapról van szó. Nagyon is bízunk abban, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság pártatlanul és semlegesen fog dönteni a beterjesztett - külön-külön is beterjesztett - indítványok alapján.
Végül pedig azt szeretném elmondani, hogy a magyar Kormánynak és a jövendő magyar kormányoknak is el kell fogadniuk a hágai döntést, természetesen ránk nézve is kötelező. Bízhatunk abban, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság a mi érveinket legalább annyira akceptálni fogja, el fogja fogadni, mint a szlovákokét. De akkor is el kell fogadnunk a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését, hogyha az egyes kérdésekben esetleg kedvezőtlen lesz Magyarország számára. Addig pedig mindent meg kell tennünk, hogy az ökológiai veszélyeket elhárítsuk. Külön pénzforrásokat kell biztosítani a Szigetköz megmentésére. És a magyar kormányzatnak a Parlamenttel együtt az kell, hogy legyen a feladata, hogy akár tovább is vizsgálva ezt a kérdést, további határozatokban foglalkozva ezzel a kérdéssel biztosítsuk, hogy a Szigetköz élővilágát még megmentsük, mentsük meg, ami még menthető, és várjunk, és bízzunk a Hágai Nemzetközi Bíróság bölcs döntésében. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
