SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Suchman Képviselőtársam! Elöljáróban három dolgot szeretnék leszögezni. Az első, kétségtelen, hogy az agárkutatás helyzete aggodalomra ad okot Magyarországon. A második az, hogy ennek egyedül és kizárólag pénzügyi háttere van. A harmadik pedig az, sajnos, hogy ennek megoldása meghaladja tárcánk kompetenciáját, pontosabban szólva az anyagi lehetőségeit.
Kétségtelen, a jelenlegi állapot az, hogy az 1990. évi költségvetési előirányzathoz képest az az összeg, amelyet kaptak 1993-ban - ez a nyolc agrár-kutatóintézet - kevesebb, mint 1990-ben volt. Ennek az oka, ami egyébként az általános költségvetési helyzetünknek, ami az egész magyar mezőgazdaságnak a problémája, magyarul a tőkeszegénység, a pénztelenség.
Az is igaz, hogy ezzel összefüggésben a kutatóintézetek személyi állománya csökkent. Nem az ön által mondott ezer fővel csökkent 1990-től 1993 első negyedévéig bezárólag, hanem mintegy kereken 750 fővel, de e szám is ugyanolyan, aggasztó tartalmát tekintve, mint amit ön említett. Szeretném elmondani, hogy ez 30%-os csökkenést jelent. Ezen belül a kutatói létszám 22%-os csökkenő számot mutat.
Az esetleges számok tisztázása végett mondom az abszolút számokat is, ami azt jelenti, hogy 1990-ben 2585 fő volt az összlétszám, 1993-ra ez 1818-ra csökkent, és az 1990-es 422 fő kutatói létszám 329 főre csökkent.
A teljesség kedvéért azonban meg kell mondani azt, hogy a csökkenés oka nem kizárólag csak a hiányzó pénzügyi ellátottságban keresendő, hanem egy bizonyos fajta ésszerűsítésben, racionalizálásban. Tudniillik eredendően - mint annyi minden más ebben az országban - a kutatói állomány is túlméretezett volt. Egyébként is tervbe volt ez véve, s a terv végrehajtásra is került addig a mértékig, ameddig most időben eljutottunk. Ennek eredményeként is létszámcsökkenés következett volna be, de nem ilyen mértékű.
Ehhez hozzátenném, az a körülmény, hogy nem keresnek olyan jól a kutatók az intézetekben, elviszi őket az élet más területére. A fő munkaidejük mellett tudunk kereseti lehetőséget biztosítani számukra az OMFB pályázatával, más pályázattal is. Ez is - miután milliárdos tételekről van szó, amelyek rendelkezésre állnak - sikeres pályázat esetén természetesen jelentheti azt, hogy kiegészül a jövedelmük ezeknek a kutatóknak.
Egyetértünk azonban azzal, hogy igazában a baj gyökere nem itt van, és nem ezzel a munkaidőn túli munkával kell nekik megszerezni azt a jövedelmet, ami egyébként elvárható lenne, tekintettel a felkészültségükre, tekintettel a munkájuk fontosságára.
Ennek érdekében mit tudunk mondani?
1993-ra a földművelésügyi tárca mintegy százmillió forintos költségvetési pótelőirányzatot terjesztett elő annak érdekében, hogy a nyolc kutatóintézetnél ez a kérdés valamilyen módon megoldásra kerüljön. Bízunk abban, hogy az előterjesztés sikeres lesz, és akkor ez a gondunk meg fog szűnni, legalábbis részben. Köszönöm, és kérem, hogy szíveskedjék elfogadni a válaszomat. (Taps.)
