PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget, valóban egy e héten történt esemény kapcsán kértem a tisztelt Ház figyelmét napirend előtti felszólalásomra.
Azt gondolom, sokan mások velem együtt a kora reggeli órákban szokták a napi feladataikat előkészíteni. Az elmúlt hét egy reggeli adásában Szabó Iván pénzügyminiszter úr nem akármilyen bejelentést tett a rádióban, azt gondolom, ebben az időpontban sok-sok millió hallgató számára.
A bejelentés tartalma, hogy ma bankrendszerünkben az ügyészség mintegy 20 milliárd — tehát nem félreérthetően, 20 milliárd! — forint értékű korrupciós ügyekben tart vizsgálatot.
Azt hiszem, hogy ha ilyen van ebben az országban, talán nem ez a célszerű, legjobb fóruma a bejelentésnek. De ha a pénzügyminiszter úr ilyen bejelentést tesz, ha ilyen nagyságrendű kérdés bejelentésére kerül sor, akkor azt hiszem, hogy a tisztelt Ház, a hallgatók, a magyar társadalom is sokkal több információra formálhat és követelhet jogot.
Az elmúlt héten számos hazai és nemzetközi sajtóorgánummal tartott kapcsolataim alapján számtalanan kérdeztek meg, hogy mi van ebben az országban, valóban ekkora banki korrupció van-e, mi várható ennek következtében? Érdemes-e Magyarországra üzleti befektetéseket végrehajtani, szabad-e magyar bankokkal különböző pénzügyi konstrukciókban megállapodni, mi a tarifája a magyar bankrendszernek ezeken a megállapodásokon?
Ugyanezt kérdezték üzletemberek és vállalkozók, hogy mi ennek a várható következménye. Ezt kérdezte — gondolom, nemcsak tőlem, hanem képviselőtársaim többségétől is — számos, a közélet felé nyitott, társadalmunkban élő állampolgár.
(15.10)
Meggyőződésem szerint nagyon veszélyes ilyen bejelentéseket tenni, főképpen ha utána a következő mondat az, hogy a vizsgálat érdekében meg a tartó vizsgálatok miatt további információt nem lehet a társadalom számára kibocsátani. Azt gondolom, hogy lehet; pontosan megvannak azok a vizsgálati érdekek és mélységek, amelyeknél meg kell állni az információ kiadásánál. De biztos, hogy meggyanúsítani egy egész bankrendszert 20 milliárd forintos nagyságrendű korrupcióval, majd az információ kiadását befejezni, azt gondolom, nem feltétlenül politikus, talán nem is tisztességes viselkedés.
Persze el lehet azon gondolkodni — és azt hiszem, nekünk itt a tisztelt Házban el is kell gondolkodni —, hogy mi célt szolgálhat egy ilyen információnak a pénzügyminiszter által — aki hallgatta az adást, tudhatja, hogy — nem spontán tett nyilatkozata, hanem kellő módon felvezetetett és előkészített gondolata.
Talán érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a nyilatkozat akkor hangzott el, amikor a társadalomban egyre mélyebben és egyre jobban van jelen a bizalomvesztés a kormányzati munka és a kormánykoalíció iránt. Figyelemre méltó, hogy ez a bejelentés a pénzügyminiszter úr szájából akkor hangzott el, amikor a miniszterelnök úr egy magyar közgazdászt, Lengyel Lászlót feljelentett az ügyészségen — azt hiszem, demokráciákban majdnem példa nélküli módon feljelentett —, mert a kormányzatát korrupcióval vagy korrupciókészséggel vádolta meg. Úgy gondolom tehát, hogy tudatos volt a pénzügyminiszter úr megszólalása, egyfajta tudatos elterelése a társadalom figyelmének a Kormánytól, a kormányzathoz tartozó államigazgatási körről, hogy talán a társadalom ellenszenve vagy az elégedetlensége, a mai gazdasági helyzetünkben az életszínvonalának folyamatos romlása kapcsán forduljon talán inkább egy, a Kormánytól kicsit látszólag távolabb álló bankrendszer, illetve a gazdaság szereplői ellen.
Én azt hiszem, hogy ez a fajta elterelés a szándék oldaláról sem volt jól előkészítve. Az országnak okozott kár oldaláról biztos, hogy rendkívüli. A szándék oldaláról azért nem, mert ha elfogadom a pénzügyminiszter úr állítását, és valóban ennyire korrupt lenne a magyar bankrendszer, akkor fontos felhívni a Kormány figyelmét arra, s benne természetesen a pénzügyminiszter úrét, hogy ebben a társadalomban nagyon sokan, de mondjuk a tömegkommunikáció döntő többsége emlékszik az elmúlt másfél év banki közgyűléseire. Meglehetősen viharosak voltak ezek a közgyűlések, hiszen a bankrendszerben az igazgatótanácsok, a felügyelőbizottságok döntő többségét — élve a tulajdonosi jogával — a Kormány leváltotta. Az akkor adott nyilatkozatok kapcsán a Kormány tulajdonosi jogát be is mutatta, és felvállalta, hogy igen, ha egyszer mi vagyunk ezeknek a bankoknak a tulajdonosai, akkor jogunk van a vezető testületekben, benne az ellenőrző testületekben is hozzánk lojális, hozzánk közel álló személyeket elhelyezni, tehát ezeknek biztosítani a pozíciót.
Ha pedig ez igaz, akkor a pénzügyminiszter úr által említett magyar bankrendszer vezető testületei ma nem mások, mint a Kormány által az elmúlt másfél évben odahelyezett, a Kormányhoz lojális emberek, és ezek szerint ezek a lojális banki igazgatóságok és felügyelőbizottságok azok, amelyek közel 20 milliárd forintos nagyságrendben korrupciós ajánlatot tettek a társadalomnak. A banki korrupcióhoz ugyanis minimum két fél kell, nemcsak az igénybe vevő gazdasági vagy más szereplő, hanem mindenképpen kell hozzá a korrupciós étlapot felkínáló is, azaz a bank és a banki vezetés. Akkor azt gondolom, hogy a pénzügyminiszter úrnak most önkritikát kellene gyakorolnia, és megtekinteni, hogy azok a személyek, akiket a bankok igazgatóságaiba, felügyelőbizottságaiba kineveztek, be tudják-e tölteni ezt a szerepet, nem kellett volna-e mégis talán a szakértelemnek dominálni ezeken a területeken (Mozgás és zaj.) , és kevésbé a kormányzati lojalitásnak.
De ha igaz a pénzügyminiszter úr állítása, hogy a korrupciós étlap e bankokból indult ki, abban az esetben meg nem értem a körünkben helyet foglaló miniszterelnök úr lépését, hogy miért jelentette fel Lengyel László közgazdászt, aki korrupcióval vádolta meg azt a kormányzati stílust és kormányzati munkát, amely most bizonyítottan, a pénzügyminiszter úr által bejelentetten minimum 20 milliárd forint nagyságrendben korrupcióval vádolható. Tehát ha igaz a pénzügyminiszteri bejelentés, azt gondolom, a miniszterelnök úrnak meg kellene fontolnia, hogy a feljelentését visszavonja, hiszen saját emberei korrumpálódtak ebben a tényben, és nyilvánvalóvá fog válni az adott vizsgálat során, hogy Lengyel László állítása igaz. (Mozgás és zaj.)
Én azt gondolom, hogy ez az állítás így nem igaz. Én azt hiszem, hogy ilyen nagyságrendű és ilyen formájú korrupció nincs jelen a magyar társadalomban és a magyar gazdaságban. Én azt hiszem, hogy általában nem vásárolható meg a magyar bankrendszer. Én azt gondolom, hogy az ott dolgozó emberek — néhány tízezren vannak —, az ott dolgozó banki vezetők, az igazgatóságokban és felügyelőbizottságokban helyet foglalók számára elfogadhatatlan, hogy a saját területük vezetője, a pénzügyminiszter ilyen módon valamennyiüket a társadalom előtt gyakorlatilag meggyanúsítsa; hogy valamennyiükre oly módon nézhessünk, mintha a tisztességesség ebben a körben elképzelhetetlen lenne. Nincs is tehát — és az elmúlt napokban a tények egy részét már jobban napvilágra hozott ügyészségi és bírósági nyilatkozatok alapján állíthatóan nincs is — ilyen korrupció a magyar bankrendszerben, tehát maga az állítás nem volt igaz.
Azt is látni kell, hogy ezek a bejelentések — magában a nagyságrendben szereplők és az elhallgatottak — nem az elkövetkező időszak újdonságai, hanem ma már tudni lehet, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt években feltárt banki visszaélések is beletartoznak ebbe az összegbe, vagy ennek az összegnek egy jelentős részét, döntő többségét ez teszi ki. Talán nem függhet a mai társadalom általános megítélése attól, hogy a bírósági eljárások hosszú éveket vesznek igénybe. És sok-sok év együttes hatásait lehet esetleg egyetlenegy bejelentéssel tenni.
De én fontosnak tartom, hogy a magyar Kormány — és talán ez a zárómondat —, a magyar Kormány nemcsak arra kapott ettől a tisztelt Háztól megbízatást, hogy végezze, lehetőség szerint szakszerűen, és ha lehet, akkor az alaptevékenységét. Hanem arra is, hogy ennek az országnak befelé — tehát saját közérzetünket tekintve — és kifelé, a külvilág felé is egy reális képét, egy szimpatikus képét, egy olyan képét, amely egy érett európai társadalom, mutassa be. Ezt képviselje. Nem hiszem, hogy felhatalmazást kapott arra, hogy megsértse az országot, hogy megsértse az országban működő rendszerek, intézmények, jelen esetben a bankrendszer több tízezer alkalmazottját. Ilyen megbízatása nincs, és fontos lenne, ha az elkövetkező hónapokban a kormányzati munka annak a sikerességére, a társadalom számára érezhető sikerességére helyezne lényegesen nagyobb hangsúlyt, és kevésbé jelentene fel és kevésbé dobna fel bombasztikus híreket a rádió reggeli adásában. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
