PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános gondolataimat megelőzően szeretném, talán összefoglalóként is elmondani, hogy az előttünk lévő törvénymódosítási javaslat felvetésének igen jelentős részével egyetértek, természetesen vannak benne számomra is vitatható részek.
Mégis úgy gondolom — ezt többször elmondtam —, hogy nem helyes. Nem helyes, ha egy Parlament a választójogi törvényhez a Parlament szempontjából a választás évében nyúl hozzá. Azt gondolom, hogy a demokrácia etikai szabályaival nagyon nehezen egyeztethető össze, ha a Parlamenten belüli pártok — a parlamenti pártok — a választásokat közelítő hónapokban, sokszor alapvetően igen jelentős területeken a választási törvényt módosítják.
Ez akár okkal, akár ok nélkül igenis felvetheti a társadalomban azt a bizalmi kérdést, hogy erre a módosításra valóban a racionalitás, az ésszerűsítés, az egyszerűsítés a költségmegtakarítás, a társadalom érdekeinek jobb figyelembevétele, a választás hatékonysága érdekében kerül sor, vagy pedig a Parlament öncéllal, önmaga létének erősítésére, esélyének növelésére hozza ezeket a változásokat.
Azt hiszem, hogyha részleteiben elemezzük az előttünk lévő választásitörvény-módosítást, mind a kettőre lelhetnénk példát. Mind a kettő benne van. Benne van az is, amiről hosszú évek óta, közvetlenül a választások tapasztalataiból, már a választásokat követő hónapokban valamennyiünk előtt világos volt, hogy módosítani, változtatni kellene, hiszen volt mögöttünk egy választás annak tapasztalataival. És megjelentek olyan módosítási indítványok, amelyek vitatottak, amelyek mögött nincs meg a társadalmi konszenzus, és amelyek mindig érthetőek az előterjesztő vagy az azt a gondolatot támogató oldaláról. De nyilván az elmúlt években a társadalomban itthon és külföldön elfoglalt pozíciói, támogatottsága az, ami motiválja, tehát levezethető a saját érdeke. De nem helyes, ha egy politikai párt a választások kapcsán saját érdekeiből nyúl a választási törvényhez, különösen nem, ha nagyon közeledik egy választási időszak.
Nem helyes azért sem, mert ha komolyan gondoljuk, hogy a választásra fel kell készülni, akkor ez a felkészülés — ha nem akarunk nagyon sokat hibázni — igenis szakmai munkát, kellő előkészítést igényel, és nem mindegy, hogy a felkészülésben részt vevők számára menet közben hányszor módosulnak a feladatok a szervezet felállításához és egyéb területekhez igazodva.
Ez volt az általános gondolat. Emellett azt hiszem, hogy alapvetően a választási törvény módosítására ennek a Parlamentnek 1990-ben vagy '91 első fél évében kellett volna sort kerítenie. Ha nem tette, nem igazán helyes, ha ma hozzányúl. De hozzányúlt, ezért nyilván magam is be fogom nyújtani a módosító indítványaimat. Sokkal etikusabbnak és korrektebbnek tartottam volna — ha már idejében nem tettük —, ha a következő parlament első évében kerül sor ezekre a módosításokra.
Egyetértek azonban, mint mondtam, az előterjesztés sok-sok gondolatával, nem feltétlenül az indoklásával. Magam és képviselőtársaim közül igen sokan támogatják az úgynevezett parlamenti küszöb felemelését 4-ről 5%-ra. A küszöbfelemelést támogatom, az indoklást nem. Nagyon fontosnak tartom ezt.
Az indoklás ma, a mai politikában ennek a körnek a megközelítése az, hogy baj lenne, ha a parlamenti küszöb alacsony alsó határa miatt a következő parlament működőképessége kerülne veszélybe, mert esetleg 10-9-8, 10-12, egy tucatnyi politikai párt is bejuthatna a parlamentbe.
Azt gondolom, hogy a demokráciával nem illik játszani. Nem illik kimondani, hogy a társadalmi akarattal baj van vagy nincs baj, ha nem tudja letenni az értékítéletét 2-3-5 vagy akár 8 párt mellett, és megosztott a társadalom. Akkor nézzenek magukba a politikai pártok, hogy miért nem tudtak szervezettségükkel, programjukkal maguk mögé olyan jelentős társadalmi erőt állítani, amely már vonzza a társadalomnak egy jelentős közegét, hogy működőképesebb, erőteljesebb, hatékonyabb, 5-6-7, 4-5-6 pártra épülő parlament alakuljon ki. De ezt adminisztratív módon kialakítani, tehát olyan módon, hogy előírom, hogy csak 3-4 párt juthat a parlamentbe, nem lehet, mert az nem ösztönzi a politikai pártokat a társadalom igényeinek megfelelő működésre.
Én másért támogatom a parlamenti küszöb 5%-ra való emelését. E támogatás mögött az a gondolat fogalmazódik meg, hogy valóban egy átalakulási szakaszban vagyunk. Az átalakulás során mindennapjainkban számos társadalmi, politikai feszültség van jelen, talán szükségszerűen.
Ebben az időszakban a szélsőséges politikai erők megjelenésének valóban kedvezőbb a táptalaj, de ha a szélsőségek jelen vannak a társadalomban, általában néhány százalékot tudnak megszólítani, egy érett társadalomban — olyanban, mint a magyar — valóban nem többet, mint néhány százalékot. Ezért azt gondolom, hogy egy 5%-os küszöb már igen nagy esélyét adja annak, hogy 1994—98 parlamentjében Magyarországon szélsőséges politikai irányzattal nem kell számolni.
Én ezért, és nem másért, nem a választók butaságára vagy másra hivatkozva javaslom azt, hogy a küszöb magasabban legyen meghatározva, tehát egy 5%-os mértéken, ami egyébként kibírja a nemzetközi összehasonlítást, hiszen ott, ahol ilyen küszöböt alkalmaznak a parlamentek, ott ez 3—5% között mozog, tehát az 5% ebben a nemzetközi összehasonlításban szakmailag megvédhető és indokolható.
Ha az volna a cél, hogy minél kevesebb politikai párt legyen a Parlamentben, mert, sajnos, más módon nem érhető el a működőképesség, mert a parlamenti pártok önmagukban nem bírnak maguk mögé kellő társadalmi erőt állítani, ezzel az indoklással — ahogy előterjesztésre került — akkor én már nem 5%-ot, hanem 8 vagy 10%-ot javasolnék. Ebben az esetben azt hiszem, még néhány alkalmatlan párt kiesne a Parlament palettájáról. De nem biztos, hogy ez a megoldás.
Egyetértek az előterjesztés azon gondolatával — azt hiszem, valamennyien tapasztalhattuk az időközi választások rendszerében az elmúlt négy évben —, hogy ne állandóan és visszatérően, két-három havonta újraindítva kerüljön sor egy-egy körzetben — eredménytelenség esetén — időközi országgyűlési választásra, hanem egy évben egyszer, és Maczó Ágnes képviselőtársammal azonos módon, én is elfogadom és támogatom az előterjesztésben megfogalmazott áprilisi időszakot.
(10.40)
Támogatom azt a mondatát is, amely azt mondja, hogy rögzítenünk kellene — ha már hozzányúltunk a törvényhez — a választások általános időpontját is négyévenként, valahol erre az április, májusi időszakra. Magam sem tartom szerencsésnek és a demokráciával összhangban lévőnek, hogy lebegtetik vagy lebegtetjük azt a rendszert, hogy ki hogyan értelmezi a magyar választójogi törvényt, és egy értelmezési vita eredményeképpen valamikor, valahol, azt sem tudjuk, pontosan mikor, majd csak sor kerül 1994-ben választásra.
Nem értek egyet azonban sem az előttem szóló képviselőtársammal, sem sok, máskor a Parlamentben e törvényjavaslat kapcsán elhangzott azon indoklással, hogy az úgynevezett választási kampányidőszakot csökkenteni kellene, és magával a törvénykezéssel, a törvénnyel beavatkozva korlátokat állítva, egy önkorlátozásra kényszerítve a médiákat, politikai pártokat, etnikai kisebbségeket, kisebbségeket a bemutatkozás kapcsán, merthogy ennek a költségei igen magasak.
Én azt gondolom, valóban magasak a választás költségei, és annak a csökkentésével egyet is értenék. Bár nem a választás kapcsán, hanem a Parlamentben lévő politikai pártok költségvetésből való támogatása kapcsán. Azt gondolom, hogy csak az nem helyes, ha politikai pártok költségvetésből, az állami támogatás formájából tudnak igen reprezentatív módon bemutatkozni a társadalomban. Ezzel magam sem értek egyet.
Ugyanakkor a bemutatkozás dinamizmusában ott van, hogy mekkora egy politikai erő valós társadalmi támogatottsága. Éppen ezért azzal az egységesítéssel, hogy mindenki egy meghatározott helyen és egy meghatározott méretű, meghatározott számú prospektussal vagy plakáttal jelenhessen meg, azzal a valóságban elfedjük azt, hogy egy politikai erő mögött valós támogatottság van, vagy úgynevezett valóban fantomtagság, támogatottság nélküli politikai erőről van szó.
Ellentmond a kampány rövidítése, a korlátozási javaslatok azzal a gondolattal is, hogy talán 1994-ben már tényleg biztosítani kellene ennek az országnak, hogy személyekre, programokra, pártokra, politikai stílusra, ismertségre szavazhassanak, ami azt jelenti, hogy tudják, mire szavazunk. És a választás ne arról szóljon, amikor elmennek, hogy elmentünk szavazni, azt tudjuk, hogy kire nem, de azt továbbra se tudjuk, hogy kire.
Szinte minden politikai párt különböző nyilatkozataiban megfogalmazta ezt, hogy fontosnak tartja, hogy 1994-re már valamire szavazzunk. De kérem, ha ez az állítás igaz — és ezt az állítást én magam is támogatom —, akkor nem igaz minden ezzel ellentétes javaslat, amely viszont korlátozná a bemutatkozás lehetőségét, az ismertség megszerzésének lehetőségét, a programok bemutatásának lehetőségét, azoknak a személyeknek a bemutatási lehetőségét, akikkel szemben talán társadalmi bizalom megfogalmazható, elérhető. Ha ezeket korlátozzuk, akkor azt gondolom, hogy az eredeti célt jelentős mértékben korlátoznánk. Én ezzel nem értek egyet. Én azt hiszem, hogy itt valamilyen módon váltani kellene, és felismerni, hogy a költségvetési pénzek felhasználása az, amely a valóságban korlátozandó, nem más.
Egyetértek a törvényjavaslatban a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldási javaslataival. A magam részéről ezt támogatom, 1990-ben is hiányzott a választási törvényünkből. Épp itt is bemutatkozik, hogy néhány hónappal a választásokat megelőzően még a jó javaslat sem igazán támogatható. Tabajdi Csaba képviselőtársam felvázolta, hogy ha ez a javaslat — amely egyébként jó — most elfogadásra kerül, akkor a 13 helyből jó, ha öt esetben lesznek meg a következő hónapban annak a feltételei, hogy a kisebbségek felkészülhessenek, együttes listát állíthassanak.
Nem hiszem, hogy az általuk javasolt kompromisszumos megoldásokra, megmérettetésekre szükség lett volna abban az esetben, ha három év óta ismert volna ez a rendszer, és a kisebbség az elmúlt három évben a szerveződésük kapcsán felkészülhetett volna arra, hogy elemi érdekük az összefogás, mert ebben az esetben nyílik meg a csatornájuk ahhoz, hogy aktívan, teljes jelenlétükkel bekapcsolódhassanak a parlamenti munkába, saját társadalmuk legfelsőbb döntéshozó szerveibe.
Ha már hozzányúltunk a választási törvényhez, akkor a hozzányúlásban még egy, azt hiszem, a társadalom által nagyon erősen elvárt lépést talán jó lett volna megtenni, a hároméves előkészítő munka talán ezt meg is engedte volna. Azt gondolom, hogy sem az ország méretéhez, sem az ország tagoltságához, sem az ország gazdasági helyzetéhez nem illeszkedik a jelenlegi parlamenti létszám.
Majd minden parlamenti párt programjában szerepel, hiszen minden választási nagygyűlésen megkérdezik, és nem is mernek másként válaszolni, hogy a Parlament létszámát csökkenteni kellene, mert irracionálisan nagy a mai szám. Én azt gondolom, hogy elég jól belátható az az irány és az az optimális számarány, amelyre csökkenteni kellene. Nagyon sok helyről, szakmai körökből elég megalapozott, hogy valahol 250 fő körüli az a parlament, amely illeszkedik ma a magyar társadalomhoz.
Ennek kapcsán most egy váltást is végre lehetett volna hajtani, amely abban mutatkozik, hogy ma a Parlamentben az egyéni választókörzetekből bekerült képviselői arány kisebb, mint a területi és országos listán bekerült képviselők aránya. Ez egy sajátos Ellenzéki Kerekasztal-egyeztetés eredménye volt a '90-es választásokat megelőzően. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ezen az arányon célszerű változtatni. És miután a társadalom viszonylag elfogadta a 176 egyéni választókörzetet, kialakult egy megfelelő kommunikációs rendszer, hiszen egy-egy választókörzethez körülbelül 60000 választópolgár tartozik, tehát ez egy működő rendszer, ez is talán a legbonyolultabb terület, ha ezen változtatnánk. Ugyanakkor nem biztos, hogy a területi listáknak van indokoltsága. Ezért azt gondolom, hogy a 176 egyéni választókörzet meghagyása mellett egy 74 fős országos lista, amely magában foglalja — amiből vissza kellene számolni — a 13 főt, amit az etnikai és nemzetiségi kisebbségek számára a javaslat tartalmaz. Ez az egyesítés egy megfelelő 250 fős parlamentet hozna létre. Ahol talán abban is egy egészséges változásra kerülne sor, hogy magasabb szintre, nagyobb arányra, az 50%-ot meghaladó arányra kerülne az egyéni választókörzetben a személyükre szavazott képviselők száma a parlamentben.
Én ezt egy kívánatos váltásnak tartottam volna. Nem került rá sor. Várható volt, hogy nem kerül rá sor. De az nem volt várható az én megítélésem szerint, hogy növelni fogjuk a képviselők számát. Ki kell mondani, hogy az előttünk lévő javaslat 13 fővel több országgyűlési képviselőt tartalmaz a maihoz képest, a mai törvényhez képest, amit viszont már súlyos hibának tartok. És ez nem indokolható azzal, hogy ez a 13 fő nélkülözhetetlen a Parlamentből, lévén itt a nemzeti és etnikai kisebbségekről szó, ez az országos listák kárára minden további nélkül megoldható lett volna. Tehát ez semmiképpen nem igényelte a képviselői helyek számának változását.
Ennek kapcsán szeretném elmondani azt a szakmai kritikát az előterjesztéshez — és ezt igyekszem a hátralévő hónapokban minden alkalommal elmondani a Parlamentben, ha előttünk törvénytervezet szerepel —, hogy nem illeszkedik az 1994-es dátumhoz. Nem illeszkedik Európához egy olyan előterjesztés, amelynek a szakmai színvonala egy kérdés, de amely mögül mindenképpen hiányoznak a döntéshozók számára az úgynevezett hatástanulmányok. Azok a kigészítők, amelyek keretében felelősségteljesen lehetne a képviselők véleményét kialakítani.
Nem mutatja be az előterjesztés — pedig be kellene —, hogy mit jelent, ha a képviselők száma növekszik. Milyen költségvonzata van ennek? Mit jelent az előterjesztésnek az a pontja, hogy szélesíteni akarom a választójogot, és külföldön is meghatározott korlátok között hozzáférhetővé akarom tenni a szavazás lehetőségét? Mi ennek a felállítási költsége, a szavazatköltsége, mi az időkihatása, mennyi idő múlva jutok hozzá a végleges adatokhoz? Lehet, hogy ez mind vállalandó. Tehát én ezzel a felvetéssel nem azt akarom vitatni, hogy ha ez belekerül X tízmillió forint többletkiadásba, de a demokráciánk ettől erősödik, az alapjaink és az egész működési modell ettől jobb lesz, a társadalmi elfogadottsága magasabb lesz, akkor meg kellene takarítani ezt az X tízmillió forintot. De ki kell mutatni. A kodifikációs kormányzati előterjesztéseknek tartalmazniuk kell ezeket. Nem általánosságban felvetni, hogy fogadjunk el valamit, majd a költségvetési törvény tárgyalásakor olyan tételek kerülnek elénk, amire azt mondják, hogy uraim, önök szavazták meg annak idején a közalkalmazotti törvényben, vagy a privatizációs, vagy a kárpótlási törvényben, vagy a választójogi törvényben, és kérem, ez ennyibe kerül.
(10.50)
Én ezt akkor szeretném tudni, amikor megszavazom, mert akkor vállalom a felelősségét, hogy ezt egyébként — mondjuk — a költségvetés előterjesztésekor is támogatni fogom.
Hogy egy kis átolvasásnak alá kellene vetni az elénk kerülő anyagokat, azt is időnként az ember felveti, mert hogy a választójogi törvény módosításához kapcsolódó alkotmánymódosítás indoklásában a szövegezést írók még mindig tanácsi rendszerben gondolkodnak és tanácsi választásokat írnak le önkormányzati választások helyett, azt hiszem, hogy nem lényeges tartalmi különbség, de mégiscsak utal valamire. Ha ott elrontotta, akkor nem tudom, hogy a kodifikációs részt, ahol valóban kellő és nagyon jelentős kihatású a szakmai rátekintés, átnézte-e valaki. Ilyenkor az ember igazából azt a bizalmát veszíti el, hogy működik az autó. Tehát ha kijövök a szervizből az autómmal, és nem működik benne egy lámpa vagy egy index, az egy kisebb probléma, kicserélem. A nagyobb probléma az, hogy a szervizben volt előtte az autó, és most nem tudom, hogy a fékeket megnézték-e. Nekem mindig ez a gondom az előterjesztésekben lévő ilyen alapvető hibákkal. Az előterjesztések átolvasással, egyszerű átnézéssel és valóban komoly odafigyeléssel kellően formába önthetők és megalapozhatók lennének. Ez nemcsak formai követelmény; a bizalmat is megnöveli, hogy valaki valóban áttekintette annak a kihatásait, ami előttünk van.
Meggyőződésem szerint, ha hozzányúlunk a választójogi törvényhez, akkor át kellene gondolni — hiszen az elmúlt négyéves Parlamentben gondunk volt vele, sokszor volt vita kérdése —, most nem kellene a szőnyeg alá söpörni a frakciótagságukról, párttagságukról lemondó képviselők helyzetét. Én azt gondolom — és ez talán összhangban van az európai gyakorlattal, a nemzetközi gyakorlattal is —, hogy az egyéni választókörzetben megválasztott képviselőnek módja van pártját elhagyni, ha azzal a politikai erővel nem ért egyet, vagy frakcióját elhagyni, ha pártjának nem volt tagja. A döntés az övé, mert elsősorban őrá szavaztak a választókörzetben, tudva egyébként, hogy mely politikai erő áll mögöttük.
Nem értek egyet azonban, és azt hiszem, hogy sokan vannak velem azonos véleményen ezzel ott, ahol — a választójogi törvény egyértelműen leírja, a társadalom, az állampolgár talán nem ennyire egyértelműen tudja ezt — a listán bekerülő képviselőknél a párt mellett húztak annak idején egy x-et. Azokban az esetekben, ahol a pártlistán a párt mellett szavaztak, ott az állampolgároknak jól is, meg rosszul is joguk volt dönteni. Ebből adódóan a párté — úgy ítélem meg — az a képviselői hely, ezért, bár nem köteles egy képviselő élete végéig vagy akár a négyéves periódusban bármilyen pártpolitikai változáshoz a nevét adni, de ha nem adja hozzá a nevét, akkor meggyőződésem szerint a mandátumáról kell lemondania.
Végül a választójog kibővítése kapcsán pedig az a véleményem, hogy a választójogban benne van a jog, de benne van a kötelezettség is. Én magam csak azokat az elképzeléseket tudom támogatni, ahol azok választhatnak és abban a körben, ott viszont a lehető legteljesebb körben kell lehetővé tenni a jog megszerzését, akik a jogokon kívül a kötelezettségekben is jelentős szerepet vállalnak. Akik, ha a választásuk sikeres, akkor élvezik választásuk gyümölcsét. Ha döntésük nem volt sikeres, akkor négy évig ennek a kárát is élvezik, mert joguk volt rosszul dönteni. Felelősség, valós felelősség és valós kötelezettség nélküli választójoggal való élés azt gondolom, hogy a világon sehol nem támogatott. Magam sem tudok ennek a támogatása mellett kiállni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
