PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az 1994. évi költségvetés környezetvédelmi célú lehetőségeiről tegyek néhány megállapítást.
A hazai környezetpolitikában az elmúlt három évben bekövetkezett változások közül az egyik legfontosabb talán az volt, hogy megszületett ezen a területen, és érvényesül az úgynevezett feladatmegosztás elve. Ez azt jelenti, hogy a korábbi, szinte kizárólagos állami feladatvállalás mellett — ami az állam egykori totális tulajdonosi voltából volt levezethető — megjelentek az önkormányzatok, a gazdasági szféra, mi több, az állampolgárok egyre határozottabban körvonalazódó feladatai is.
Az elmondottak értelmében a környezetvédelem működését és fejlesztését lehetővé tévő költségvetési előirányzatok a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezetén kívül megjelennek más kormányzati szervek és minisztériumok előirányzataiban, valamint az önkormányzatok költségvetésében is. A vállalkozói szféra környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztési elgondolásai és tevékenysége ma közvetett információk és becslések alapján mutatható be.
Megemlítendő még, hogy a gazdaság számos területén folyik a környezetvédelmet érintő és határesetként oda is sorolható tevékenység, amelyekről azonban számszerűsíthető információk nem állnak rendelkezésre.
A környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi fejezet előirányzatai 1994-ben az 1993. évi eredeti előirányzattal összehasonlítva a műemlékvédelemnél a kivitelező szervezetek leválasztásának pénzügyi következményeivel korrigálva viszonylag jelentősen növekednek. A viszonylag jelentős növekedés — a már korábban esedékes bérrendezések mellett — részben fedezetet nyújt a területi szervezetek növekvő feladatainak jobb ellátásához.
Az elmondottak mellett az új állami feladatok — gondolok itt elsősorban a hatásvizsgálatokra — elvégzéséhez szükséges források megteremtésére is lehetőség kínálkozik. Ez tükröződik a környezetvédelem és a természetvédelem területi szervezeteinek előirányzat-növekedésében.
Ami a környezetvédelem főbb fejlesztési céljait illeti, azokról elmondható, hogy a vízgazdálkodás környezetvédelmi célú fejlesztései a fejlesztési lehetőségek 55-60%-át képviselik. A 16 milliárd forintot kitevő fejlesztési költség döntő része az önkormányzatok, illetve a társulatok beruházása. Ezek a költségek mindenekelőtt a kisebb települések csatornaépítési és szennyvíztisztítási programjainak megvalósítására szolgálnak.
Az 1993—94-es programokban több mint 500 település folyamatban lévő, illetve kezdődő csatorna és szennyvíztisztító építése szerepel. Ezek teljes megvalósítási költsége megközelíti a 80 milliárd forintot. Kormányzati beruházásként folytatódik a győri, a miskolci és a pécsi szennyvíztisztító építése. A regionális szennyvízelvezetés és -tisztítás céljait szolgáló fejlesztések döntő része a kiemelt vízminőségvédelmi területeken, a balatoni térség településein került felhasználására. Folytatódik a vízminőség-védelem keretében a kis-balatoni program — sajnos nem a tervezett ütemű — megvalósítása. A nagymarosi körgát elbontására és a térség rehabilitációjára 3,2 milliárd forint felhasználása szerepel, amelyből 2 milliárd a költségvetési forrás. A vállalkozói szféra — ide értve a közlekedési vállalatok környezetvédelmi fejlesztését is — a központi környezetvédelmi alapból nyújtható támogatás felhasználásával korábbi ráfordításait jelentősen bővítheti, hiszen az így számításba vehető környezetvédelmi célú összegek elérhetik a 4 milliárd forintot.
Összességében tehát megállapítható, hogy a fejlesztési lehetőségek 1994-ben mintegy 13%-kal növekednek, ami a bányajáradék jelenleg még nem pontosított környezetvédelmi célú felhasználásával együtt még további gyarapodást érhet el.
A fejlesztéseknek — mint az az elmondottakból egyértelművé válik — három súlypontja van. Először: a települési szennyvízelvezetés és -tisztítás; másodszor: a nagymarosi térség rehabilitációja; és harmadszor: a települések légszennyezésének csökkentése. Az elmondottak egyben arra is utalnak, hogy a környezetvédelem feladat- és hatásköre egyre szélesebb skálán mozog.
Tisztelt Ház! A környezetvédelem működési költségére vonatkozó hazai felmérés jelenleg nem ismeretes. Ezt tekintve a nemzetközi adatokban is erőteljes szóródás mutatható ki, a számbavétel alapelveitől és módszertanától függően. Talán nem szükségtelen megjegyezni, hogy a működési költségek a beruházás és fejlesztés 40—200%-a között kerülnek becslésre. Sőt az is előfordul, hogy a működés költségeit egyes országokban környezetvédelmi költségként tüntetik fel.
Ami a környezetvédelem fejlesztésére szolgáló ráfordítás nagyságát illeti, arra vonatkozóan azt mondhatjuk, hogy az 1993-ban a bruttó nemzeti össztermék 0,63%-át, 1994-ben pedig 0,76%-át teszi ki. A gazdaság működése — becslések szerint — ennél nagyobb környezetterhelést, illetve környezeti kárt okoz, éppen ezért a kettő különbségének — nevezzük így: a környezetolló nagyságának — pontos meghatározása és további nyílásának megakadályozása az elkövetkező évek legfontosabb társadalmi-gazdasági feladatává válik. A szennyezett környezet ugyanis mihamar a teljesítőképes és versenyképes gazdaság kialakulásának gátjává válik, megakadályozza európai integrációnkat, és ami a legfontosabb, szinte felbecsülhetetlen közvetlen és közvetett egészségi károsodást okozhat a jelen és a jövendő generációinak.
A környezetvédelem céljaira szolgáló fejlesztési ráfordítások forrásai között változatlanul a költségvetés szerepe a döntő, és az 1993-as évi 50% 1994-ben megközelítheti a 60%-ot. Különösen akkor, ha a bányajáradék költségvetési bevételnek a környezetvédelmi alap részére történő átadását is figyelembe veszszük. Az önkormányzati, a lakossági és egyéb források várhatóan 20% fölé emelkednek, elsősorban a vízügyi és a területfejlesztési alapok támogatásával.
(17.50)
Tisztelt Országgyűlés! A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium költségvetési előirányzatait tekintve van egy tétel, ahol az évi kereken 10 milliós összeg — 13,6 millióról van szó — minden valószínűség szerint erősen alultervezett. Ez a tétel a környezeti kárelhárítást szolgálja. Napjaink állandósuló tapasztalata, hogy növekedik a váratlan káresetek száma; azoké, amelyek központi beavatkozást kívánnak. Gondoljuk csak a tőzegtüzekre, a hazánkba irányuló hulladékturizmusra és ennek környezeti következményeire, a megnövekedett átmenő kamionforgalomból származó esetleges környezeti veszélyekre, a Szamoson éppen most folyó, a becslések szerint napi 100000 forintba kerülő pakuravadászatra, vagy azokra a korábbi rejtőzködő, jelentős környezeti károkra, amelyeket most derítenek fel. Szinte elkerülhetetlennek látszik, hogy ez a tétel éppen a megnövekedett feladatok miatt módosításra kerüljön. Meg kell találni azt a forrást, amely a tervezettnél jelentősebb összeget bocsát a környezeti kárelhárítás rendelkezésére. Ez a kérdés részben a környezeti bírságolás kapcsán talán megoldást nyerhetne. További feladat lehet a Központi Környezetvédelmi Alap erősítése, a környezetbarát termékek áfa-kulcsának és környezetbarát gépkocsik esetében a fogyasztásiadó-mentesség felső határának kedvező rögzítése.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy hozzászólásom második részében — lehet, hogy objektív tudatlanságomat elárulva, talán szokatlan gondolatmenet kapcsán — rövid kitekintésre vállalkozzam, egyben a jövő évi költségvetés tervezetén térben és időben túlmutató bizonyos fenntartásaimnak és kételyeimnek is hangot adjak. Meglehet, erre a költségvetés környezetvédelemmel összefüggő fejezetei lehetnek a legalkalmasabbak. Azok a fejezetek, amelyek a gyakorlatban a környezetpolitika, a politika ezen új ágának alapját képezik. Annak a politikának a megalapozói tehát, amely két-három évtizede született meg nemzetközi értelemben, és a későbbiekben a magyar politikai palettának is részévé vált. Ez a politika a gazdasági, technológiai tevékenység bizonyos fajtáinak és adott mértéket meghaladó formáinak mintegy tagadásaként jött létre, s ez a tény viszonyukat is egyértelműen meghatározza. Ez a poltika vette magának a bátorságot, hogy a gazdaság "mágikus négyszögét", ahol a jelző, mágikus, egyes vélemények szerint finom utalás az egyensúly megteremtésének lehetőségére; szóval a négyszöget, amelyet a szociális tényezők ötszöggé bővítenek, még egy újabb szempontnak, az ökológiai körülmények próbájának tegye ki. Ezzel eljutunk a hatszöghöz, pontosabban kifejezve a mágikus vagy Rubik-kockához, ahol nagy örömünkre szolgál, ha egy oldalon színazonosságot érünk el, mégis egy újabb oldal színazonossá tétele gyakran jár együtt a korábbi siker lerombolásával.
Ettől függetlenül nincs más lehetőségünk, hiszen mára világossá vált, hogy gazdasági feladat, cél, stratégia nem határozható meg környezeti cél, feladat és stratégia nélkül, és természetesen megfordítva sem. A hatékony környezetpolitika számára a mozgásteret ily módon a gazdasági keretek, a környezeti igények oldaláról közelítve jelentős mértékben korlátozzák.
És most vizsgáljuk meg röviden, milyen az a gazdasági közeg, amelyet ebből a szempontból meghatározónak kell tekintenünk. A hazai feltételrendszer, úgy vélem, ismeretes, bemutatásra ezért külön nem szorul. Ám a gazdaság nemzetközi állapota sem ad okot túlzott optimizmusra. Ismeretes és nem kis gondot okoz számunkra, hogy a 24 legfejlettebb ipari ország GDP-je a jósolt és várt növekedéssel szemben az idén 2-3%-kal csökken. Az Európai Közösség országaiban hosszú idő óta most először nem növekedik a bruttó nemzeti össztermék. Az első és legtermészetesebb kérdés ennek kapcsán, hogy a korábbi derűlátó prognózisok ellenére mivel magyarázható a több éve tartó jelenség, a gazdasági recesszió, hiszen az őszi előrejelzések minden évben pozitív kicsengésűek. Hazai, rugóra járó közgondolkodásunk közegében az első és legtermészetesebb reagálás az lehet, hogy ezekben az országokban nyilvánvalóan nincsenek vagy nem jók a gazdasági szakemberek. De az ember mihamar elhessegeti magától a gondolatot, hiszen például csak Németországban 2200 vezető közgazdász kutat, munkatársaik száma kereken 6000, és 80 gazdaságtudományi intézet és kutatási társaság mőködik. És akkor még nem is említettük a gyakorlatban dolgozó szakemberek seregét. De az ördög tovább incselkedik és azt sugallja, hogy akkor, ha nyilvánvalóan jók a szakemberek, bizonyára a számításaik lehetnek pontatlanok. Persze ezt az eretnek gondolatot is el kell vetnünk, hiszen a szinte hihetetlen teljesítményű számítástechnikai rendszerek hatalmas arzenálja áll rendelkezésükre. S ekkor juthatunk el a legkeservesebb következtetéshez: a szakemberek jók, a számítások pontosak — ám úgy látszik, a társadalmi-gazdasági folyamatoknak ezekről a számításokról nincs tudomásuk.
Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a Wirtschaftswoche múlt évi májusi egyik számából címszószerűen idézzek: "A gazdaságkutatók között nincs egyetértés. A beléjük vetett bizalom megrendülni látszik. A gazdasági modellek egyre bonyolultabbak, prognózisaik mégis egyre kevésbé teljesülnek. A vállalkozók és a politikusok egyaránt azt fogalmazzák meg, hogy a közgazdászok az emberiség fő bajaira valójában még nem ismerik a választ. A gyakorlat és az elmélet közötti szakadék egyre növekedik."
Tisztelt Országgyűlés! Ha a gazdasági elméletek között szakadék tátong, csodálható-e, hogy a valóságos folyamatokat a gyakorlatban a mágikus négyszögben másként közelíti egy jegybank, másként egy pénzügyminisztérium, és ismét másként egy gazdasági minisztérium? Nem értékelhetetlen érv-e egy kormánynyal szemben, hogy úgymond nem lenne egységes gazdasági koncepciója? Vajon a fennálló elméleti ellentmondások ingoványos talaján akadhat-e bátor vállalkozó a gyakorlatban is használható, egyébként modellszépségű, minden kérdésre választ adó koncepció kidolgozására? A megoldás talán különböző gyakorlati közelítési lehetőségek arányosítása, optimalizálása lehet, állandó visszacsatolás és korrekció kíséretében.
Ezen a tényen láthatólag nem változtatnak a racionál-sziporkázó tanáros intelmek, a késői megvilágosodás, a hirtelen támadt bölcsesség, a megroppant, majd újra gyarapodó szakmai magabiztosság, és az sem, ha a gyakorlatias kis lépések megtételére irányuló törekvéseket gyakran maliciózus mosolyfelhő lengi körül.
Tisztelt Ház! Ha arra gondolunk, hogy a fenti megállapítások jórészt közgazdász szakírók tollából származnak, akkor talán ide idézhető az a nem régi, ám meglehetősen ironikus megállapítás is, miszerint ha a fizika olyan tudomány lenne, mint a közgazdaságtan, akkor az ablakon kidobott kő hol lefelé esne, hol felfelé, hol pedig megállna a levegőben. (Szórványos derültség.) A gazdaságtudomány ma csupán arra képes, hogy nagy hibahatárral a törvényi szabályozás bizonyos következményeit megbecsülje, és a gazdaságpolitika számára a legáltalánosabb szabályokat megfogalmazza. Minden egyéb, ahogyan a Nobel-díjas közgazdász, Hayek megfogalmazta, a tudással való gőgös játszadozás lenne. Az biztos, hogy a gazdaságba ágyazott társadalom civilizációs modellje egyre nagyobb zökkenőkkel működik. A világ gazdaságának krízise oly kifejezettnek látszik, hogy gazdaságon belüli eszközökkel valószínűleg nem orvosolható.
És itt kell visszatérnünk a környezetpolitika által megfogalmazott néhány alapvető kérdéshez. Nagy valószínűséggel állítható, hogy azok a gazdasági kalkulációk, amelyek nem számolnak a környezeti tőkének mint közös kockázati tőkének az amortizációjával, a környezetvédelemre szánt ráfordítást a kiadási oldalon és nem a környezeti erőforrásokban való beruházásként tartják számon, és nem veszik figyelembe a szennyezett környezet okozta egészségügyi és szociális problémákat, továbbá a társadalmi haladás hagyományos mérőszámai mellett nem vezetnek be új, alternatív mérőszámokat, a jövőben egyre kevésbé lesznek képesek a valóságos folyamatok tükrözésére és leírására.
Tisztelt Ház! A költségvetési tervezet elfogadását talán éppen az elmondottak alapján is támogatom. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)
