DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Albert Camus világhírű regényének, A pestisnek van egy részlete, amelyet szabadon szeretnék elmondani. Arról van szó, hogy Oránban, ahol pestis üt ki, benn marad néhány párizsi, többek között egy újságíró, aki szeretne kijutni a zárt városból. … mondja azt, hogy felkereste Orán közigazgatási szakembereit, legjobb szakértőit Oránnak, bankárokat, déligyümölcs-kereskedőket, a bor exportjával és importjával foglalkozókat. Kiváló emberek voltak. Beszélt jogtudósokkal, akik ismerik a peres eljárásokat. Találkozott más, a szakmájukat kiválóan művelő emberekkel, akik igen kiváló helyeken szereztek diplomát, és ráadásul mindannyian még jóindulatúak is voltak. De a pestisről — tisztelt Ház — semmi fogalmuk nem volt.
Ha nem lennék megilletődve, akkor azt mondanám, hogy Magyarországon pestis van és akkor bizonyára sokan megharagudnának rám. Ezért engedjék meg, hogy ez csak egy absztrakciója annak, hogy van probléma. És ne nevezzük pestisnek. De nevezhetjük pestisnek is, ha a pestist a problémával azonosítjuk. Ez számomra nem okoz túlságosan nagy gondot.
Akkor nézzük meg már azt, hogy mi, akik itt vagyunk ebben a Parlamentben, különböző diplomákkal, mindannyian — meggyőződésem — jóindulattal próbálunk úrrá lenni azon, ami van, és mégis valahogy az az érzésem, nem értünk a pestishez. Nem tudjuk a természetét. Ezt nem lehetett megtanulni sehol, hiszen sehol a világon nincs olyan egyetem, ahol azt tanították volna: hogyan kell kezelni egy ilyen jellegű rendszerváltást. Egy ilyen jellegű gazdasági átmenetet. Nemcsak Magyarországon, hanem egy régióra kiterjedő csődtömeget. Szeretném hangsúlyozni, isten ments, hogy azt mondjam, hogy ezért most, itt esetleg a Kormány vagy a koalíció vagy a Parlament vagy ne adj' isten, a magyar nép felelős azért, hogy ilyen probléma elé került. Ez egy történelmi adottság. Ez mélyben gyökerező történelmi adottsága az országnak, hogy ide kerültünk. S az, hogy mikor jelentek meg először a patkányok, azt nem tudom megmondani, de egyezzünk meg abban, hogy ezt majd valakik kikutatják, megmondják. De az tény, hogy pestis van.
Hogyan lehet kezelni ezeket a problémákat? Én nem vádolok senkit. Mint ahogy nem lehet vádolni senkit sem azért, hogy aszály van, hogy vannak nehéz gondokkal terhelt időszakai családoknak, nagyobb közösségeknek, népeknek, régióknak. Nyilvánvalóan célunk az, ha már ide küldtek bennünket, hogy megpróbáljuk átvészelni ezt az időszakot és valahogy — engedtessék meg — lelket önteni az emberekbe.
Azt tapasztalom, hogy nem vagyunk erre képesek. Nem vagyunk arra képesek, hogy azt mondjuk: el fog múlni a pestis. Ez számomra idegen dolog, hogy olyan belenyugvóan nézzük ezt az egész dolgot. S nem úgy, ahogy Camus regényében le van írva. Nevezetesen, ott az orvosok, akik kínlódnak ezzel a problémával, tudják, hogy nem tudnak segíteni. Tudják. Mégis felvágják a sebeket, mégis megpróbálnak életet lehelni a városba, bízva abban, hogy egyszer elmúlik. Egyetlen szó van, amivel lehet biztatót mondani: ez pedig a becsületesség.
(18.30)
Ez le van írva így, hogy a becsületesség. Én azt hittem, hogy a becsületesség nem politikai fogalom, az nem jogi fogalom, az valami morális fogalom, amit esetleg olyan helyen kell keresni, és olyan helyen kell kereskedni ezzel a szóval, ahol nem pénzről van szó, nem erőről van szó, hanem valami másról.
Ugyanakkor mégis úgy látom, hogy óriási hiány van ebben a dologban, mert ha mi meg tudjuk győzni önmagunkat egyszer, akkor már van esetleg kisugárzási lehetőségünk, hogy a környezetünket is meggyőzzük arról, hogy csak tisztességes, becsületes politikának van helye. Ezt Bibó István is mondta, sokkal szebben, mint én, hogy nem lehet tartósan hazudni, tehát nem lehet tartósan kitérni a problémák elől.
Úgy látom, hogy a költségvetés, mindaz, amit ez a sokkötetes anyag vagy ennek egy rövidítettebb változata visszatükröz, egy olyan csapdában tart bennünket, mint a jóslás az időjárásra. Kérem szépen, tegyük fel, az a legjobb időjárásjóslás, amely a legtöbbször eltalálja egy évben, hogy milyen idő van valójában. Akkor — ezt kimutatták matematikusok — a legjobb, legoptimálisabb jóslás az, hogy mindig azt kell jósolni, ami az előző nap volt. Ugyanis csak akkor nem találja el a jóslás az időjárást, hogyha változik az idő, de akkor csak a változásokat nem találja el, egyébként tartósan kiváló eredményt tud elérni.
Úgy érzem, hogy mi hurcoljuk magunkkal ezeket a problémákat a költségvetésben. A mostani költségvetésünk hasonló az előző évihez, az előző évi hasonló volt az előző évihez, és nem érzékeljük a változásokat, még a jó változásokat sem tudjuk érzékelni, illetve nem akarjuk bizonyos értelemben elismerni és támogatni a jó változásokat.
Ezért engem mélységesen aggaszt a költségvetésből származó azon szemlélet, hogy a termelés viszszaesése a munkanélküliség problémája, az infláció veszélye, az eladósodás veszélye mellett továbbra is igen költekező a költségvetésünk. Mintha nem történt volna ebben az országban semmi baj, és nem lenne óriási szerkezeti probléma a gazdaság különböző területein, de a kultúra vagy a tudomány különböző területein is.
Például rendkívül érdekes, hogy ebben az összesítésben a tudományra fordított összeg majdnem nominálisan ugyanannyi, mint az előző évben, s ezt olyan 6,6 milliárdra becsüli. Közben a Magyar Tudományos Akadémia költségvetése körülbelül ugyanennyi, ennek következtében például az egyetemeken — ezen kimutatás szerint — egyetlen fillért nem adnak tudományra, hiszen már nem marad abból az összesítésből. Még az országos tudományos kutatási alapot sem tekinti a tudományra fordítandó összegnek, amelyet egyébként nominálisan több mint 600 millió forinttal csökkentett az előző évhez képest.
Ez fájdalmas, de a fájdalmak az ország fájdalmához képest szerények. De azért el kell mondani, hogy nem látom azt az optimista szemléletű dolgot, hogy mégis ha van valami stratégiai pont, akkor azt mondanánk, kérem, itt mi közösen megegyezünk, hogy erre áldozunk. Abban a szellemben, ahogy Papp Sándor vagy Jávor Károly képviselőtársam felszólalt, hogy bizonyos dolgokra akkor is áldozni kell, ha nagyon nehéz helyzetben van az ország.
Befejezésül engedjenek meg még egy gondolatot. Ha olyan helyzetben vagyunk, hogy egy magasan repülő repülőgépből dobálnak ki bennünket, s mindannyiunkon van ejtőernyő, de senki sem tudja, hogy az ejtőernyője ki fog-e nyílni vagy nem, de van egy lehetőség, hogy egymás kezét megfogva csoportosan érjünk el a földre, akkor nem lehet bízni egyikünknek sem abban, hogy pont az én hátamon van működő ejtőernyő. Akkor arra vagyunk történelmileg kényszerítve, hogy még olyanok is kezet fogjanak egymással, akik eddig nem kívántak kezet fogni. Ezért én nagyon kérem a Parlamentet, a kormányzatnak a felelős embereit, tanulmányozzák mindazt, ami itt, ebben a vitában elhangzott, és teljesen függetlenül attól, hogy ki mondta, próbáljuk meg ezt a költségvetést olyan formában elfogadni, hogy azt a szemléletet sugározza: megfogták itt egymás kezét azok, akik értik a dolgukat, és akik mindenáron szeretnék legyőzni Magyarországon a pestist. Köszönöm szépen. (Taps.)
