NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kárpótlási törvény vitái során világos volt az SZDSZ álláspontja akkor, amikor fokozottan felhívtuk a figyelmet, hogy csak olyan törvényt szabad elfogadni, melyet végre is lehet hajtani. Ha nem így teszünk, emberek tíz- és százezreit fogjuk becsapni, és valamikor valakinek felelni kell a be nem váltott — mert be nem váltható — ígéretekért.
Akkor minden megfontoltságra intő szó hiábavaló volt, a Parlament — nem kis mértékben az akkor még egységes és egyértelműen koalíciós Kisgazdapárt-frakció nyomására — elfogadta az első kárpótlási törvényt. Innen kezdve már nem volt megállás, jött a kettes, a hármas kárpótlási törvény, s újból csak hiábavaló volt a folyamatos figyelmeztetés, hogy vessünk gátat törvényalkotási dühünknek, álljunk meg és tekintsük át, hogy az eddig meghozott ilyen tárgyú törvényeknek mi lehet a következménye.
Úgy tűnik, mára mindenkinek szembe kell nézni azzal a szomorú ténnyel, hogy a kárpótlást a kudarcok, a végrehajthatatlan előírások és elvárások, a teljes zűrzavar állapota jellemzi. Nem kívánok arról beszélni, hogy mennyiben valósult meg az a naiv elképzelés, hogy a törvény végrehajtásának következtében eltűnik majd a munkanélküliség, a kisemberek százezrei jutnak majd földhöz, a mezőgazdaság lesz az ország húzóágazata. Mondom, nem kívánok erről beszélni, elég csak az újságok napi híradásait figyelemmel kísérnünk, és számolni a kivágott marhákat, az eltűnt sertéseket, a fán elrothadó szabolcsi almát.
Három olyan problémáról kívánok beszélni, melyek mindegyike választókörzetemből érkezett, azonban megbizonyosodtam arról, hogy a jelenségek országos jellegűek.
Először egészen röviden a földkiadó és földrendező bizottságok működésének anyagi megalapozatlanságát említeném. Röviden, mert az elmúlt időszakban több alkalommal is foglalkozott ezzel a témával a Ház. Ismeretes, hogy az ezen bizottságok anyagi alapjait firtató interpellációra adott miniszteri választ a tisztelt Ház nem fogadta el. Ezzel deklarálta a probléma valós voltát. Sajnos úgy tűnik, hogy ezzel semmi nem oldódott meg, mivel minden érintett látja és elismeri a gondot, de megoldást ajánlani eddig senki nem tudott.
Mellékesen jegyzem meg, hogy a '94. évi költségvetési törvényben nyomait sem találjuk a probléma megoldásának.
Másodszor arról szólok, egyáltalán végre lehet-e hajtani a törvényt, rendelkezésre áll-e megfelelő menynyiségű földalap. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy ha az eredetileg kijelölt földalap nem elegendő, akkor ott vannak a tartalékföldek, és azokból lehet elkülöníteni, mivel nagyon sok helyen ez nem járható út.
Konkrét példaként az egyik dél-alföldi kisközséget említeném, ahol az első kárpótlási törvény alapján elkülönített földalaphoz képest — mivel időközben a kettes és hármas törvény is életbe lépett — tizennégyszeres igény érkezett be. Még egyszer megismétlem, hölgyeim és uraim, az eredetihez képest az igény tizennégyszeres. A község polgármestere — látva a közelgő katasztrófát — időben az illetékesekhez fordult, kérve, hogy a tartalékföldekből a megfelelő mennyiséget különítsék el.
A probléma jelzése 1992 decemberében történt. Erre az első értékelhető válasz vagy reagálás az illetékesektől 1993. június 7-én kelt. Időközben a területen működő állami gazdaságot, melynek földjeiből ki lehetett volna jelölni a szükséges mennyiségű földet, felszámolták, a földeket eladták. A mai napig értelmes választ arra a kérdésre, hogy miből elégítsék ki a jogos igényeket, még senki nem tudott adni.
Harmadszor arról szólok, mi van akkor, ha amúgy minden rendben van. Működnek — hitelben egyébként — a megfelelő bizottságok, van elegendő föld, már csak az árverés hiányzik. Bocsánat, pontosítom az előbbi felvetést: mi nincs akkor? Ne törjék a fejüket, kedves képviselőtársaim, elárulom: nincs árverés.
Árverés nincs, mert arra sincs pénz. Nem tudom, tudja-e a tisztelt Ház, hogy mennyiben és hogyan, milyen körülmények között működött, milyen anyagi feltételekkel folytak eddig az árverések? Elmondom, mert tanulságos.
A megyei földhivatalok minden hónapban jelezték a Földművelésügyi Minisztériumnak, hogy mennyi pénzt költöttek az elmúlt hónapban az árverésekre, és mennyi kell a következő havihoz. Az FM minden hónapban címzett — tehát másra fel nem használható — összegként leutalt bizonyos mennyiségű pénzt a földhivatalokhoz. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ritka öröm volt, ha az igényelt és a megkapott pénzösszeg megfelelt egymásnak. Mondom, így folyt ez idáig.
Szeptember második felétől már csak az eljárás egyik fele működött, nevezetesen az igénylés. Pénz helyett csak megnyugtató üzenetek érkeztek az FM-ből. Ilyen módon a földhivatalok október hónapban már saját működési költségeikből rendezték az aktuális árveréseket, az alvállalkozóknak pedig nem fizettek, mert nem tudtak fizetni. Bács-Kiskun megyében így mintegy 8 millió forintnyi kifizetetlen számla gyűlt össze egyetlen hónap alatt. November hónapra az árverések költségét már nem tudja vállalni a földhivatal, saját működését veszélyeztetné, az alvállalkozók pedig — eddigi kiegyenlítetlen számláik miatt — nem hajlandók további hitelezésre.
(10.10)
Közben pedig a nyomdák ontják, ontják szorgalmasan a további kárpótlási jegyeket. Így nincs más hátra, mint meghirdetni, hogy a meghirdetett árverések elmaradnak, és várni a csodát. Csodák pedig — tudjuk jól — nincsenek.
Tisztelt Ház! A kárpótlással így mindösszesen három probléma van. 1. Nincs elegendő pénz az előkészítő bizottságok működtetéséhez. 2. Nincs elegendő föld az igények kielégítéséhez. 3. Nincs elegendő pénz a gyakorlati kivitelezéshez, az árverésekhez.
Tisztelt Ház! A problémák elmondása után úgy illene, hogy pozitív javaslattal álljak elő, hogy hogyan lehet ezt a gondot megoldani. Bevallom, nincs ilyen javaslatom. Egyet azonban tudok, aki, akik ezt a levest megfőzték, azoknak előbb-utóbb meg is kell enniük. Félek, nagyon forró lesz. Köszönöm. (Taps a bal oldalon. — Zaj a jobb oldalon.)
