RUDICS RÓBERT előterjesztő:

Teljes szövegű keresés

RUDICS RÓBERT előterjesztő:
RUDICS RÓBERT előterjesztő: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Talán feleslegesen szólok mindazokhoz, akik a törvényjavaslat napirendre tűzése során hallhatták Tarnóczky Attila képviselőtársam képzeletjátékát erről a törvényről. De nagyon röviden, egy rövid törvényjavaslathoz illő rövidséggel szeretném mégis a törvényjavaslat lényegét ismertetni.
Először talán egy mondatban elmondanám azt, hogy mi indított bennünket a törvényjavaslat benyújtására.
Elsősorban érdekelt állampolgári megkeresések, bejelentések késztettek bennünket arra, hogy ezt a nyilvánvaló törvényi hibát, amit annak idején a foglalkoztatási törvény meghozatalakor elkövettünk, orvosoljuk, módosítsuk.
A javaslat tulajdonképpen egyetlen mondatból áll, és a jelenleg hatályos négy kritérium közül - amely az előnyugdíjba vonuláshoz szükséges - az egyiket módosítja.
Ma ahhoz, hogy valaki előnyugdíj megállapítását kérje, az alábbi feltételeknek kell megfelelnie.
Először is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb három éve hiányozhat. Legalább hat hónapja munkanélküli-járadékban kell részesülnie. Az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel kell rendelkeznie, és részére nem biztosítható munkahely a továbbiakban sem.
Ezek tulajdonképpen korrekt feltételek volnának, csak egy apróság okoz problémát, mégpedig az, hogy az A- és a B-kritérium egybe kell, hogy essen a törvény jelenleg hatályos szövege szerint, mely szerint csak az mehet el előnyugdíjba, aki éppen akkor tölti be a nők esetében az 52., a férfiak esetében pedig az 57. évét, amikor éppen még járadékos. Ha a járadék időtartama már lejárt, akkor nincs esélye arra, hogy előnyugdíjba vonulhasson.
Ezt a problémát szeretné módosító javaslatunk megoldani, mégpedig oly módon, hogy ha valakinek lejárt a járadékos időtartama, akkor a szükséges életkor betöltése után - tehát nem előbb, hanem a szükséges élettartam betöltése után - előnyugdíjba vonulhasson.
Ezt a törvényjavaslatot terjesztettük elő, és ehhez kérnénk képviselőtársaink támogatását. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem