BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném azzal kezdeni, hogy megnyugtassam önöket: a zárszó terjedelme egyáltalán nem fog arányban állni a médiatörvény tárgyalására fordított kétéves időtartammal, ezért meg sem kísérlem, még csak közel sem, elemezni a törvényjavaslathoz benyújtott nagyszámú – hétszáznál is több – módosító indítványt, tekintettel arra, hogy ez eleve lehetetlen vállalkozás: azt hiszem, mindenképpen 1993-ra érnék a végére, hogyha ezzel szeretnék foglalkozni. Azt hiszem, mindenféle részletes fejtegetés azért is felesleges, mert a javaslattal kapcsolatos lényeges ellenvetések mellett, továbbá az ellene szóló érvek melletti összes elmondható indok számtalanszor, számtalan felelős – és magát felelősnek tartó – személytől elhangzott mind a bizottsági vitákban, mind pedig a széles nyilvánosság előtt.
Elsősorban tehát a javaslat előkészítésének módjáról és jelentőségéről szeretnék néhány szót szólni, annál is inkább, mert a kérdés olyan szabályozására kerül sor, amelynek nincsen semmiféle előzménye a hazai jogrendszerben, hiszen általában a modern értelemben vett közszolgálati, illetőleg kereskedelmi rádiós és televíziós műsorszolgáltatás jogi szabályozása Magyarországon eddig ismeretlen volt.
Ezért az előkészítés során nyilván nem tudtunk semmiféle hazai előzményekre támaszkodni: az alapot az általunk is kihirdetett és akceptált nemzetközi egyezmények, ajánlások és nyilván a számunkra irányadó demokratikus jogállamokban kifejlődött törvényi szabályozás példái mutathatták. Ennek alapján azt mondhatom – talán furcsának fogják értékelni –, hogy még a kétéves előkészítési időszak sem tekinthető ennek tükrében olyan hosszúnak, ami indokolatlan lenne. Nyilvánvaló, hogy a javaslat az eszmék és az információk szabad áramlásának és az állampolgárok sokrétű tájékoztatásának a kielégítése érdekében mélyreható változtatásokat tartalmaz mind a rádiózás, mind a televíziózás rendszerét illetően. Reméljük, hogy a törvény elfogadásával egy valóban európai szintű és modern szabályozás alapján meg fog indulni a rádiózás és a televíziózás gyakorlata tekintetében is az európai típusú műsorszolgáltatás.
Természetesen megszűnik a törvény alapján a Magyar Rádió és a Magyar Televízió monopolhelyzete, és az országos műsorszolgáltatás teljesen új intézményi struktúrát ölt. Ugyanakkor a két, egészen új jogállású és a mindenkori kormánytól – hangsúlyoznám: a mindenkori kormánytól – függetlenül működő országos közszolgálati műsorszolgáltató továbbra is a magyarországi rádiózás és televíziózás két alapintézménye marad.
A javaslat megnyitja a műsorszolgáltatási piacot a különböző vételkörzetű kereskedelmi rádiók és televíziók előtt is. A műsorszolgáltatások engedélyezésével kapcsolatos hatósági tevékenység ellátására pedig létrehozza a sokat emlegetett Rádió és Televízió Hivatalt, mint egy országos hatáskörű államigazgatási szervet.
A rádiózásra és a televíziózásra irányadó szabályoknak a javaslat szerinti átfogó modernizálása nélkül, úgy gondolom, hogy a médiumoknak a kor követelményeit kielégítő működése nem képzelhető el számunkra. Ugyanakkor – ez is szinte közhely: anélkül, hogy a médiumok befolyása a társadalomban és a politikában ne legyen jelentős, valódi demokráciáról nem is beszélhetünk.
Ennek alapján valamennyien tudjuk azt, hogy a törvény elfogadása mint tét: nagy – hiszen vagy elindulunk a törvény által szabályozott úton egy korszerű médiarendszer felé, vagy e tekintetben a jelenlegi, nyugodtan mondhatom: kaotikus állapotok továbbra is fennmaradnak. Az utóbbi hatása nyilvánvaló. Egyrészt valóban: egy eszkalálódó médiaháború szükségtelenül tovább élezné a politikai irányzatok közötti ellentéteket, másrészt a külföld oldaláról értetlen szemlélőkre számíthatunk, akik joggal hihetik azt, hogy a Magyar Köztársaságban egy ilyen alapvető kérdés nem tud megoldásra jutni. Ilyen értelemben tehát joggal hihetik azt, hogy egy kissé kiszámíthatatlanok vagyunk – legalábbis ami a fontos jogalkotási témákra vonatkozó affinitásunkat illeti.
Ezért érdekünk az, hogy a vázolt következményeket elkerüljük.
Mint említettem, több mint 700 módosító javaslat érkezett a javaslathoz. Ezek között azonban szép számmal vannak olyan, a kulturális bizottság által is benyújtott módosító indítványok, amelyek az időközben hatályba lépett, a távközlésről szóló törvénnyel való összhang megteremtését célozzák, például az értelmező rendelkezések körében. Ezeket támogatjuk.
Koncepcionális jellegű módosító csomagja van például a közalapítványi konstrukcióval kapcsolatban a FIDESZ-nek, amelynek részleteire azért nem térek ki, mert a módosító csomag egyik bizottságban sem érte el a szükséges támogatást – a szavaztatásra azonban a frakció kérésére fog sor kerülni. Nem fogjuk támogatni.
A Kormányt, illetőleg a koalíciós pártokat számos bírálat érte, hogy újra és újra elmulasztjuk a konszenzus lehetőségét. Ugyanakkor nekem meggyőződésem, hogy a törvényjavaslat bizottsági vitái is alapvetően cáfolják ezt a vádat, hiszen ez tükröződik abból is: számos olyan módosító indítványt is támogatunk – akár a definíció körében is már –, amelyek a normaszöveg jobb, pontosabb és közérthetőbb megfogalmazását célozzák. Nem támogatunk azonban olyanokat – főleg az ellenzéki képviselők részéről benyújtott olyan indítványokat –, amelyek a közszolgálati tájékoztatási eszközök – tehát a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Magyar Távirati Iroda – vezetőinek kinevezési rendjéről szóló, ismert törvény módosítására irányultak. Ebben a kérdésben elutasító álláspontunk ismert, és a tisztelt Országgyűlés néhány nappal ezelőtt állást foglalt ezzel azonos módon, amikor a köztársasági elnök úr által benyújtott javaslatot tárgyalta és elvetette.
A javaslatot, a Kormány javaslatát, a kormánypárti képviselők által támogatott koncepciót igen sok kritika érte a Rádió és Televízió Hivatal Társadalmi Tanácsa szabályozási körét illetően. Ezek lényege abban foglalható össze, hogy a Társadalmi Tanács jogosítványai szerintük a Rádió és Televízió Hivatal tevékenységének kontrollját illetően nem kellő súlyúak. Mi nem értünk egyet ezzel az érveléssel, ugyanis a törvény szerint ez a testület teljeskörűen jogosult ellenőrizni, hogy ez a hivatal tevékenységét a törvényben meghatározott szabályok szerint végzi-e, emellett állást foglal arról is, hogy az engedélyezési tevékenységgel összefüggő elvi kérdésekben a hivatal a Társadalmi Tanács által elvárt követelmények szerint jár-e el. Ha pedig a Társadalmi Tanács álláspontja szerint a hivatal ismételt vagy súlyos törvénysértést követne el, akkor a testület levonhatja ennek személyi konzekvenciáit, és javasolhatja a miniszterelnöknek az elnök felmentését. Amennyiben a miniszterelnök maga kezdeményezi a felmentést, ebben az esetben is ki kell kérnie a hivatal Társadalmi Tanácsának véleményét.
Mindezek a jogosítványok, azt hiszem, ékesszólóan és mindennél világosabban bizonyítják, hogy a Társadalmi Tanács kellő súllyal rendelkezik a hivatal fölött felügyeletet gyakorló miniszterelnöki jogosítványokat illetően is.
A Társadalmi Tanács életre hívása egyébként, a magyar közigazgatás rendszerében egyedülálló módon, intézményesített társadalmi ellenőrzést is megvalósító testületet hozott létre. Természetesen – mint mondottam az elöljáró szavak között – én nem tudok itt a teljesség igényével válaszolni minden olyan kérdésre, amely itt a közeli hetekben és az elmúlt két év során kisebb-nagyobb intenzitással a javaslat kritikájaként vagy azt támogató véleményként megfogalmazódott – de ez nem is volt célom.
Végezetül engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim – annak ellenére, hogy feltételezem: valamenynyien eleve a megmásíthatatlan véleményalkotás tudatában, szilárd döntési elhatározással ültek le most itt, a Parlament szavazógombjai mellé, és annak ellenére, hogy azt hiszem, sem én nem rendelkezem, sem más azzal a retorikai készséggel, amely alkalmas lenne egy elhatározott döntés megváltoztatására –, szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy próbálják meg szenvedély és érzelmi elfogultság nélkül, az értelmi érvek szem előtt tartásával meghozni döntésüket. Ennek reményében abban bízom, hogy egy kétéves, eléggé elkeseredett küzdelem után a lényeges elemektől megfosztott törvény helyett nem egy csonka törvénnyel fogják megajándékozni a társadalmat a média függetlenségét és pártatlanságát biztosító legfőbb kérdésként.
(15.00)
Néhány szót szeretnék még ejteni a kétharmadosság ügyéről, hiszen ebben a tekintetben az 1990-es alkotmánymódosításra kell visszatérnünk. Azt nem szeretném ismertetni, de valamennyien tudjuk, hogy mik vezették akkor valamennyiünk, szinte valamennyiünk politikai szándékát. Annak az alkotmánymódosításnak a tartalma teljes mértékben eligazít minket ebben a kérdésben.
Az Alkotmány 61. §-ának (4) bekezdése szerint ugyanis a közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről, továbbá a kereskedelmi rádió és televízió engedélyezéséről, illetőleg a tájékoztatási monopóliumok megakadályozásáról szóló törvény elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Ennek a módosításnak a célja – mint ahogy azt az indokolás is tartalmazta – az volt, hogy a törvények elfogadásánál egyértelműen meghatározza a Parlament által alkalmazandó szavazási módokat. Az indokolásból idéznék: "A jelenlegi Alkotmányban szereplő alkotmányjellegű törvénykategóriát, amely gyakran értelmezési nehézségeket okozott, a javaslat megszünteti, és általános meghatározás helyett minden konkrét esetben megjelöli, hogy az adott kérdésben milyen döntési arányra és milyen támogató többségi szavazatra van szükség a tárgyban való állásfoglaláshoz. Ahol ilyen kifejezett megjelölés tehát nem található, ott a döntéshez egyszerű többség kell."
Ez, amit most felolvastam önöknek, tisztelt képviselőtársaim, az Alkotmány 6l. § (4) bekezdéséhez fűzött indokolás, amit önök – közel 100%-os többséggel – annak idején az alkotmányjellegű törvények helyébe lépő módosítással eldöntöttek. Tehát tételesen meghatározza az Alkotmány azt, hogy a médiaügyekben melyek azok a kérdések, amelyek szabályozása kétharmados többséget igényel, és ebből nyilván következik az, hogy a Televízióra és a Rádióra vonatkozó minden ezen kívül eső szabály elfogadásához nem kell kétharmados többség, hanem csak egyszerű többség.
Összehasonlítva ezt a szabályt az Alkotmány egyéb tárgykörökre vonatkozó rendelkezéseivel, akkor lenne az egész médiatörvény kétharmados, ha az Alkotmány úgy rendelkezne – mint ahogy más törvények kapcsán így rendelkezik –, hogy a közszolgálati rádióról, televízióról és hírügynökségről, valamint a kereskedelmi rádiókról és televíziókról szóló törvény elfogadásához kell a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata – de nem így rendelkezik.
Nyilvánvaló az általam idézett mód és e szerint feltételezett rendelkezés közt a különbség. Tehát teljes mértékben alkotmányellenes lenne azt feltételezni, hogy a törvény egészének a kétharmadosságára van szükség.
Ezek alapján, tisztelt képviselőtársaim, a már elmondottak szerint, kérem önöket a törvényjavaslat támogatására, és mindezek alapján az általunk elfogadni javasolt módosító indítványokkal együtt az egész törvényt szíveskedjenek elfogadni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
