SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az együttes jelentés 17. oldalán az egész törvény szempontjából eléggé lényeges szerkesztési hibát vettem észre, amire mindenképpen fel kell hívnom a figyelmet.
A 8. § (2) bekezdésének elhagyását, illetőleg módosítását indítványozta Wekler Ferenc és Török Ferenc. A költségvetési bizottság úgy ítélte meg, hogy a kérdés alkotmányossági problémákat vet fel, éppen ezért megkereste az alkotmányügyi bizottságot, hogy foglaljon állást ezeknek a módosító indítványoknak a sorsáról.
Sajnálatos módon, az alkotmányügyi bizottság jelentése nem hangzott el a részletes vitában, illetőleg nem szerepel az összesített jelentésben. Ezért ennek a hiányosságnak a pótlására mindenképpen jeleznem kell, hogy az alkotmányügyi bizottság mind az elhagyásra irányuló javaslattal, mind pedig annak kisebb korrekciójával, amelyet Török Ferenc terjesztett elő, egyetértett.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem