KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Mindenekelőtt néhány gondolat Gaál képviselő úr fölvezetőjéhez, ami egy picit korholó éllel indult, azután átváltott baráti kézfogás nyújtására, és még kaptunk néhány dicsérő szót is.
(20.50)
A korholás – amit sajnálok, hogy ő így értékeli – arra vonatkozott, hogy mi itt csak beszélünk, de semmi alternatív javaslatot nem teszünk. Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy tettünk ezeknél a módosító indítványoknál, amikor arra kértük az előterjesztőket, hogy vonják vissza, mert nem kezelhetőek, sajnos ebbe a metodikába nem illeszhetőek bele. Ez elsősorban a Zsiros képviselőtárs és a Cséfalvay képviselőtárs módosító indítványaira vonatkozik.
A Gaál képviselő úr által előterjesztett módosító indítvány – amely elég tömör, három szakaszból áll – gyakorlatilag az árverés szisztémáját akarja egyértelművé tenni, és nem titkolt szándékkal – nagyon helyesen – biztosítani azt a lehetőséget, hogy a kiválni szándékozók ténylegesen jussanak is vagyonhoz, méghozzá olyan lehetőségek között, ami az ő további életfeltételeiket nem teszi lehetetlenné.
Az 1. §-nál, ami a külön-külön vagy csoportonként történő árverezést írja elő konkrétan – teljesen igaza van, de ez a törvényben jelenleg is így van szabályozva, és hogyha ezt megszegik, és amit csoportonként bocsátottak árverésre, az árverésen mégis külön-külön teszik meg, az bizony jogellenes, és azzal szemben nyugodtan lehet bírósági utat igénybe venni most is, illetve a jövőben is és a múltban is lehetett volna. Ezt a problémát talán úgy lehetett volna a legcélszerűbben és ésszerűen kezelni, ha az ilyen árverésekre egy közjegyzőt is kivisznek, aki a közgyűlési jegyzőkönyvben és az árverésen foglaltakat össze tudja hasonlítani, mert a közgyűlési megállapítás mindig a joghatályos, azt kell alapdokumentumnak tekinteni. Ha ott úgy állapodnak meg, hogy bizonyos vagyontárgyak csoportonként kerülhetnek árverésre, azt az árverésen nem lehet szétbontani és egyénileg szétszedni. Ezt én mondom mint jogász. Hogy ennek körülbelül mi a valóságtartalma és hogy valósul meg, az egy más kérdés, de a törvényben erre nézve egyértelmű utalások vannak. Még egyszer ugyanarra a problémára jutunk vissza, amit itt most már két hete állandóan körbejárunk, hogy van egy törvény, amit vagy nem akarnak vagy nem tudnak végrehajtani, és annak a végrehajthatóságát mi törvénymódosításokkal, illetve külön törvényekkel akarjuk kikényszeríteni, ahelyett, hogy azt az apparátust szorítanánk rá, amely a törvény végrehajtására hivatott.
Amiben nem tudok egyetérteni az előterjesztővel: a vagyonárverésen, a vagyonrészek árverésén egy szűk kört privilegizál, a kiválni szándékozókat, és az üzletrész-tulajdonosokat kihagyja a módosítás során, azokat a tagokat, akik ott vannak a szövetkezetben.
Miért kerül sor árverésre? Azért kerül sor árverésre, mert a vagyonmegosztáson nem tudtak békésen túlesni. Nem tudták eldönteni, hogy kihez kerüljön az x vagyontárgy, mert nyilván ez a közösség is igényt tartott rá, meg egy újabb: a kiválni szándékozók közössége is, és a kettő közötti érdekellentét vezet ahhoz a törvényi metodikához, hogy árverést kell létrehozni. De az árverésnek épp az a lényege – és az a tartalma –, hogy pró és kontra mérettessenek meg. Ha én kizárom azt a kört, amelyik nem akarta odaadni, mert neki is szüksége van rá, és csak azoknak teszem oda, akik nem tudták árveréssel megszerezni, akkor miért van a árverés, akkor mi szükség van rá, nincs szükség rá. Akkor ők most törvényi felhatalmazottság alapján kiviszik, és már megkülönböztettük a tagoknak és az üzletrész-tulajdonosoknak egy körét, akik gyakorlatilag egy versenyszűkítéssel kerülnek tulajdonhoz, azok hátrányára, akik a döntésnek megfelelően ebben az árverésben már nem vehetnek részt, mert történetesen a bentmaradó szövetkezeti tagok többségét jelentették.
Én voltam bátor indítványozni egy napirendi ponttal korábban, hogy az Igazságügyi Minisztérium e vonatkozásban itt is mondjon szakvéleményt. Az államtitkár úr most nem tartotta ezt időszerűnek és célszerűnek, nem tudom, hogy miért, mert ha van ilyen álláspontja, akkor jó lett volna, ha most elmondja, mert a vita talán csak parttalanul fog továbbfolyni.
A 2. §, amely azt mondja, hogyha eredménytelen egy árverési metodika, illetve nem azok nyerik meg, akik ebben érintettek: a kiválni szándékozók, akkor egy újabb vagyonmegosztást kell kezdeményezni. Evidens, hogy kell, evidens, hogy kell, mert ha ki akar valaki szállni a közös játékból, akkor az csak vagyonnal szállhat ki. És ha az árverésen nem tudta megszerezni ezt a vagyont, akkor további alanyi joga fennáll az újabb vagyonkivitelre, tehát egy olyan alkupozíció beindítására, amely esetleg más vagyontárgy megszerzésére irányul. Ez természetes, ez benne van a törvényben most is. Az indoklásban a képviselő úr ezt hozza is, nagyon helyesen, hogy itt is törvénysértések vannak, ha nem írnak elő újabb árverést. Meg kell csinálni – meg kell csinálni, elő kell írni, mert ezt a jelenleg hatályos törvény is így szabályozza le.
Glattfelder Béla barátom tett ehhez egy módosító indítványt, amelyben részleteiben leszabályozza az eljárás menetét, és odateszi, hogy 30 napon belül bírósági eljárásnak is helye van, ha az újabb árverés nem lenne eredményes.
Bírósági útról most is beszélhetünk, csak sokan nem tudják. Nagyon sok kiválni szándékozó ember jön hozzám, akik nem sokan vannak, 8-an, 10-en: mehetünk az árverésre. Mondom, bátyám, oszt menynyi az összvagyon, amit ki akarnak vinni? Azt mondja, hárommillió forint. Mennyi a szövetkezet vagyona? 450-valahány millió forint. Kedves jó uram! El kell olvasni a törvényt – és el kellene olvasni annak a vezetésnek is, bár lehet, hogy elolvasták, csak nem akarják tudtára hozni az illetőnek, mert ezzel még egy picit zsarolni is lehet –, hogy ahol nem éri el a 10%-át az átalakulni kívánó szövetkezetnek a kiválni szándékozók vagyonrésze, ott nincs árverés, ott nincs ilyen játék. (Glattfelder Béla: Bíróság!) Így van. Ott bírósághoz lehet fordulni, és a bíróság nagyszerűen el fogja dönteni, hogy a szövetkezet által felajánlott vagyontárgyak vagy a kiválni szándékozók által kért vagyontárgyak-e azok, amelyet megkaphatnak, illetve milyen kompromisszumos megoldást talál a bíróság úgy, hogy ide szakértőket is bevon, és megpróbálja majd a szakértő által bizonyítani azt, hogy a bentmaradó szövetkezeti tagoknak a további működését mennyiben gátolná az a vagyontárgy, amit a kiválni szándékozók ki akarnak vinni.
Jó lenne, ha ez tudatosulna az országban, nagyon sok árverést el lehetne kerülni. Tehát csak a 10% fölötti résznél van kötelező árverési metodika, amit ebben a törvénymódosításban is szabályozni kívánunk.
Úgy gondolom, azzal, hogy picit túlhangsúlyozottan és fölöslegesen tesszük bele a 2. §-ba az új árverési egyezség, illetve vagyonmegosztási megállapodás kezdeményezését, ez nem kifogásolható, és Glattfelder Béla módosító indítványával elfogadható, de még egyszer mondom: fölösleges, mert a törvényi rendelkezések erre most is pontos eligazítást adnak, attól függetlenül, hogy a végrehajtásban nagyon sok gond van. Nem biztos, hogyha ezt így megalkotjuk, akkor kevesebb lesz a gond, de meg kell tenni.
Az 1. §-nál ezt a kirekesztést a bentmaradó tagoknál nem tartom elfogadhatónak, és ez ellen, mint jogász, berzenkednék.
Képviselő úr bevezetőjének vége felé említette: az új szövetkezeti törvény hatálybalépését követően valóban el kell gondolkozni azon, hogy tudjuk majd ezt a szövetkezeti rendszert úgy mobilizálhatóvá tenni, hogy itt azért a vagyonmozgás és a személyi mozgás is valamelyest oldódjon.
Teljes az egyetértés ebben a tekintetben. Ezért bátorkodtam én annak idején Zsiros Géza és Cséfalvay Gyula képviselőtársamnak is ajánlani, hogy ezt a módosító indítványukat most vonják vissza, és azon gondolkozzunk januárban, hogy február közepére, végére ide tudjunk hozni egy olyan törvénymódosítást, amely a szövetkezeti törvénynek épp ezen krónikus gondjait és problémáit kívánja megoldani. Ha kíváncsiak rá, már előzetesen arról is tudom önöket tájékoztatni, nem zárkózunk el – és miért is zárkóznánk el, hisz valamennyiünknek egy a célja azért – az elől, hogy az üzletrésszel való rendelkezési jog törvényileg legyen garantáltan szabályozva úgy, hogy az üzletrész-tulajdonos ne érezhesse véglegesen és egyszer s mindenkorra visszavonhatatlanul azt, hogy a kezébe kapott papír az bizonyos egészségügyi célokat szolgálhat, de pénzt nehezen láthat belőle. Igen, ezt meg kell oldanunk, és ugyanúgy a tagoknál is, hogy a létükért küzdő csoportok azért a vagyonrészükkel megfelelően, gondolom, felelősségük tudatában dönthessenek.
(21.00)
Ezt megoldjuk, meg fogjuk csinálni – de nem hiszem, hogy most, ebben a sűrített ütemű december végi hajszában kellene nekünk módosító javaslatok tömkelegével egymást bombázni, és olyan dolgokban meg kiváltképp nem, amelyeknek a leszabályozása bár nem világos, de adott. Ott a végrehajtást kell addig is nagyon keményen szorgalmaznunk – mindnyájuknak – otthon, a saját körzetükben és a Kormány felé is, azzal, hogy amit elmulasztottunk, illetve elmulasztottak eddig, némiképpen pótolni tudjuk.
De a megoldás – még egyszer hangsúlyozom – nem az, hogy még tovább rontsunk, még átjárhatatlanabbá, áttekinthetetlenné tegyünk olyan törvényi szabályozásokat, amelyeknek kusza volta már így is eléggé világos számunkra.
Köszönöm szépen. (Taps. – Dr. Zsiros Géza: Nem félsz Lakostól?)
