SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka:
SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka:
SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Valamilyen formában azt hiszem, mindannyian ügyfelei vagyunk a postának. Egyelőre csak mint egy szervezetnek. Mindenki igénybe veszi ezt az intézményt, annak tevékenységét és szolgáltatását. A jelenleg hatályos törvény a szervezetre ír elő jogi szabályozást. A jelenlegi törvényjavaslat indoklásában ez a javaslat a hatályos törvénytől eltérően nem szervezetre, hanem tevékenységre irányuló szabályozással kívánja biztosítani a postai ellátáshoz fűződő társadalmi érdekeket és vállalkozói versenysemlegességet. Ebből viszont az következik, hogy e törvényjavaslatnak már a címe sem helyes.
Bármilyen jó szabályozás születhetne azonban, hogyha megnézzük a törvényjavaslat utolsó szakaszát, a 33. § (2) bekezdését, amely így hangzik: "A törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik…", és itt nincs folytatás. Ezzel megint csak arra kell visszautalnunk, hogy a törvényelőkészítés folyamán problémák léptek föl, erre a Parlament gazdasági bizottságának előadója már jelzést tett. Ez, abban az esetben, amikor a törvényről szavazunk, azt jelentené, hogy a törvény hatálybalépési megszüntetések nélkül jelenne meg, ez viszont teljesen értelmetlen a Parlament szempontjából és az állampolgárok szempontjából egyaránt. Ez is azt követeli, hogy a három törvényt – a távközlési, a frekvenciagazdálkodási és a postatörvényt – együtt tárgyaljuk.
Tehát a törvényjavaslat címe, eleje nem jó, a vége nem jó. De tekintsünk bizalommal a közte levő részekre. Nézzük meg, megfelel-e a kitűzött célnak az itt fekvő javaslat. Vagyis annak, hogy a postai tevékenységeket, szolgáltatásokat – beleértve a Magyar Postát és a majdani postai vállalkozókat – ügyfélcentrikus, piacképes, korszerű vállalkozások rendszerévé kell alakítani.
Három oldalról szükséges megnézni, megfelel-e ennek ez a törvényjavaslat: a koncessziós törvénnyel való kapcsolatban, a jogszabályszerkesztés szempontjából, valamint az önkormányzatok szempontjából.
A nemzetközi egyezményeken túl alkalmazkodni kell a magyar jogi szabályozáshoz is, leginkább ez a koncessziós törvényhez kapcsolódik. Ehhez való kapcsolatban dönthető el igazán, mennyire komoly a kormányzatnak azon szándéka, hogy piacosítani kíván-e, vagy megőrizni monopóliumát. Elolvasva a törvényjavaslat 4. §-ának indoklását, mely szerint alapmegoldásként a törvény éppen a nem kellően ellátott területek ellátására, a gyenge színvonalú szolgáltatások feljavítására kíván koncessziót adni. Ezt is csak egy korlátozott és államilag ellenőrzött verseny keretében tehetné meg, a vállalkozó és a befektetés szempontjából azonban ez csak másodlagos terület lehet.
Nem állítható tehát, hogy a Kormány valóban koncessziót kíván erre a területre adni, és meg kívánja őrizni monopóliumát. Ennek példája az, hogy kimarad a törvényjavaslatból, kiemelik a törvényjavaslatból a várost, mint olyan területet, amelyre koncesszió adható. Ezen a területen a leginkább lehetséges a verseny.
A koncessziós törvény 1. §-ának m) pontja szerint "Az egyes tevékenységek folytatásának módját, részleges feltételeit meghatározó ágazati törvényeknek – a továbbiakban: ágazati törvény – csak e törvény keretei között rendelkezhetnek". E törvényjavaslatban foglaltak olyan gumi-jogszabályokat írnak le, amelyek éppen a feltételek tekintetében nem felelnek meg a miniszter úr által említett elveknek, ami az áttekinthetőséget és a közérthetőséget illeti.
Áttérve a jogszabályszerkesztés mivoltára, módjára: a törvénytervezet szerint a posta- és távközlési felügyelet a koncessziószerződés alapján postai tevékenységet végző szervezetek tekintetében gyakorol jogosítványokat, hatósági jogosítványokat.
Ez a szabályozás lényegében két új információt tartalmaz. Egyrészt tovább bővül a minisztériumokhoz rendelt dekoncentrált szervezetek típusú tevékenység, másrészt hogy e szervezet funkciója, működése még tisztázatlan, és megkülönböztető a postai tevékenység esetében, a postai szolgáltatók tekintetében.
Vélhetően nincs összhangban továbbá a felügyelet működése a törvény 5. szakasz (2) bekezdésével, hiszen "a szolgáltatás helye szerinti illetékes" felügyelet fogalma nem értelmezhető a koncessziószerződések országos és regionális jellegére.
A fentiek alapján tehát más-más illetőségi területe lehet a felügyeletnek és a koncessziószerződés alapján a postai szolgáltatást végzőnek, ami egyébként súlyos eljárási összeütközéseket eredményezhet.
A törvénynek a postahatósági engedélyezésre és ellenőrzésére vonatkozó része több ponton a fentieknek is megfelelő szakmai hiányosságot mutat, ami megkérdőjelezi az előzetes tárcaegyeztetés létét, illetve jellemzi annak minőségét, illetve még inkább az igazságügy-miniszter azon jogalkotási törvényben előírt kötelezettségét minősíti, hogy e törvényeket együttesen készíti elő az ágazati miniszterrel. Különösen az Igazságügyi Minisztérium kompetenciájába tartozó az a szakmai tévedés, amely a postahatósági engedélyek esetében a bírói utat oly módon kívánja megnyitni, hogy a postahatósági engedély visszavonását cégbírósághoz kell benyújtani, holott az egész postahatósági engedélyezési eljárásra az indoklás szerint az államigazgatási eljárás általános szabályait kívánja alkalmazni, amelyhez kapcsolódó bírói fórumrendszert a polgári eljárásról szóló hatályos törvény rendezi.
Ugyancsak problémát vet fel jogi felhatalmazások tekintetében a rendkívüli helyzetekben a miniszter számára előírt felhatalmazás, amely nem igazán felel meg az Alkotmány vonatkozó paragrafusának, aholis a rendkívüli helyzetben a Honvédelmi Tanácsot hatalmazza meg bármiféle rendelkezéssel.
Az alapszolgáltatás terén, annak megoldása érdekében helyesebb lenne – és ez főleg a kistelepüléseket érinti – nem előírhatóvá, hanem előírandóvá tenni az alapszolgáltatást, például a pénzforgalmi közvetítést, hiszen az állampolgár nem szaladgálhat több helyre, egy-egy településről vagy egy-egy régióból máshova. Ez szolgálja igazán az ügyfeleket.
Továbbá egy apróságnak tűnő gondolat, amely azonban nem kerülhető ki. Nem tudom, hogy koncepcionálisan vagy véletlenül maradt ki a törvényjavaslatból a kézikapcsolású telefonközpontok szerepe. Ez ugyancsak a kistelepüléseket érinti, és ezek a kézikapcsolású központok nem választhatók el a jelenlegi postai intézménytől.
A helyi önkormányzatokkal kapcsolatos az a feltehetően az előkészítés szakmai hiányosságának betudható rendelkezés is, amely a helyi önkormányzat képviselőinek biztosít hatáskört, például a postai küldemények felbontása esetén, ha az erre rendelt bizottság nem működtethető: 28. § (4) bekezdés. Ez a rendelkezés szakmailag az önkormányzati törvénnyel ütközik, ugyanakkor célszerűsége is megkérdőjelezhető.
Ugyancsak kodifikációs probléma az ingatlanhasználati jogokra vonatkozó szabályozás, hiszen ezeket a szabályokat más jogszabályokba kellett volna beépíteni. Különösen igaz ez a kisajátítási eljárásra, hiszen a kisajátítás célját, ebben a postai szolgáltatást ellátó létesítmények kérdését a kisajátításról szóló hatályos jogszabályba kellene beépíteni.
Summázva az eddig elmondottakat: a konceszsziót érintően úgy tűnik, az előterjesztő nem fogalmazta meg célként, hogy a vállalkozás eszközként igazi, valós szerepet kapjon a postai tevékenységben.
A jogszabályszerkesztés szempontjából erős hiányosságok tapasztalhatók, ami az igazságügy-miniszter szerepét minősíti, ahogy arra a bírói út megnyitásával kapcsolatban utaltam. Az ügyfelek, az állampolgárok és az önkormányzatok egyaránt az alapszolgáltatások garanciáját kívánják.
Mindazonáltal örülök a kormányzat megegyezésre hajló mondatainak, és módosító indítványaival a FIDESZ azon lesz, hogy a hiányosságokat megszüntesse és a garanciákat pedig beépítse. Köszönöm figyelmüket. (Taps a FIDESZ padsoraiban.)
(Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el, a jegyzői székben Boros Lászlót dr. Kóródi Mária váltja fel.)
