HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A XX. században a földrajzi távolságokat áthidaló társadalmi-gazdasági kapcsolatok létesítésének és fenntartásának számos korszerű eszköze ismert, de a posta alapvető szolgáltatásaira az embernek ma talán nagyobb szüksége van, mint a postagalambok és lovas futárok idején.
Az, amit ma a magyar postának nevezünk, hosszú évszázadok alatt alakult ki, és ma már annyira része életünknek, hogy általában csak akkor vesszük észre, hogy van, ha baj van vele. Talán ezért is tudunk keveset róla, és talán ezért is vált egy kicsit az állam mostohagyermekévé. Mert hogy ez így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, ha összehasonlítjuk hírközlő testvérével, a távközléssel, amely nem olyan régen vele még egy test, egy szervezet volt.
A távközlési törvénytervezet megjelenését sok-sok vita előzte meg, megjelenése óta pedig egymás kezéből kapkodják bel- és külföldi üzletemberek, politikusok.
A postatörvény tervezetét mély hallgatás veszi körül. A postai küldemények továbbítása korántsem olyan nagy üzlet, mint a távközlés, de legalább olyan fontos feltétele életünknek, mint az, ezért nekünk, tisztelt Országgyűlés, legalább olyan behatóan kell ezzel a törvénytervezettel is foglalkoznunk, mint ahogy várhatóan foglalkozni fogunk a távközlési törvénytervezettel.
Bizonyára mindnyájan tisztában vagyunk azzal is, hogy a postai küldemények továbbításának látszólag egyszerű feladata mögött valójában nagyon bonyolult folyamatok, postai dolgozók tízezreinek tapasztalata, érdeke és sorsa, jogszabályok, hivatali szabályzatok, üzletszabályok tömege, és fontos nemzetközi kapcsolatok állnak.
Miért kell törvényt alkotnunk ma a postáról? Az a törvény, amely alapján ma a Magyar Posta szolgáltatásait teljesíti, 1964-ben született, együtt szabályozva akkor még az egy szervezet által végzett távközlési, postai és frekvencia-elosztási tevékenységet. A mai viszonyok között ez a törvény több fontos részletében már nem alkalmas eredeti funkciója betöltésére.
De szükségessé vált az újraszabályozás az átalakuló gazdasági és politikai viszonyok miatt is. Szükséges, mert a megújuló, új feladatok elé állított gazdaságnak, az átalakuló országnak több és jobb postai szolgáltatásra van és lesz szüksége. Szükséges, mert megváltoztak, bővültek és tartalmasabbak lettek nemzetközi kapcsolataink, nagyobb és más minőségű igényekkel kell szembenéznie a Magyar Postának is.
Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezet általános vitájára készülve a szabad demokrata képviselők és szakértőik a törvény koncepcióját igyekeztek feltárni, keresték a tervezet kritikus pontjait, vitatták azokat, és keresték a javítás lehetőségeit.
Az előterjesztő ezzel a törvénytervezettel látszólag nehéz helyzetbe hozza a liberális ellenzéket. Adott ugyanis egy szolgáltatás, amelynek merev kereteit a törvénytervezet készítői igyekeznek szétfeszíteni. Lehet-e ezt a szándékot nekünk, szabaddemokratáknak vitatni, és tudunk-e ettől mi jobbat ajánlani?
A szabaddemokrata képviselőcsoport véleményét úgy tudnám összefoglalni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a tervezet alapkoncepciója találkozik egyetértésünkkel, de számos alapvető és részletkérdésben nem tudunk azzal egyetérteni.
Első megközelítésben a törvénytervezet három olyan csomópontját emeljük ki, amely az egész tervezet jellegét véleményünk szerint adja.
1. Ennek a törvénytervezetnek a legszembetűnőbb és talán egyik legfontosabb vonása, hogy nem az adott vagy a lehetséges postaszervezet működését szabályozza, hanem magát a tevékenységet, a postai szolgáltatást.
2. Fontos vonása a tervezetnek – és egyúttal kritikus pontja is – egyes tevékenységek kizárólag állami feladattá minősítése, míg mások látszólagos liberalizálása.
3. A kötelező postai alapellátást a települések nagysága alapján szabályozza.
Vajon kellően garantálja-e ez a megoldás mindenki számára a kötelező postai alapellátást?
Először nézzük a Magyar Postának – mint adott postai szolgáltatást ma kizárólag egyedül végző szervezetnek – a kérdését.
Vajon előnye-e a törvénytervezetnek, hogy ettől az adott szervezettől elvonatkoztatva döntően a tevékenységre koncentrál? A postatörvénnyel szomszéd törvényjavaslatban, a távközlési törvénytervezetben ugyanaz az előterjesztő fontosnak tartja a távközlési jelenlegi szervezetrendszerének védelmét, míg ebben a tervezetben a Magyar Posta szervezetéről nincs szó.
Miért tartja az előterjesztő az üzleti érdeklődésének előterében álló monopolhelyzetű szolgáltató szervezetet, a MATÁV-ot adottnak és védelemre szorulónak az egyik szolgáltatás szabályozásakor, és miért nem tartja annak a szabályozásánál, amely, legyünk őszinték, egyáltalán nem áll az üzleti érdek érdeklődésének előterében. Vagy talán éppen ezért?
Nem fontos ebben ott az alaposabb, akár szervezetre is vonatkozó szabályozás, ahol a piac szabályozó hatásának érvényesülése kevésbé várható. Ezekre a kérdésekre a tervezet még az indokolásában sem ad megnyugtató választ. Véleményünk szerint pedig ez a kérdés nem kerülhető el.
A második fontos kérdés a kizárólagosan állami szolgáltatások köre. Egyet kell értenünk azzal, hogy a postabélyeg, a postai értékcikkek kibocsátása és forgalma kizárólagosan állami feladat. Nem tartjuk azonban indokoltnak a nemzetközi forgalommal való kapcsolattartás esetében ugyanezt. Miért van szükség állami monopóliumra olyan szolgáltatások teljesítésénél, ahol nagyon hatékony nemzetközi vállalkozások működnek?
A postai alapszolgáltatás az a harmadik, az előzőekkel azonos mértékben fontos kérdés, amelyre szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét.
A tervezet idevonatkozó részének lényeges elemei: az ország területének, illetve népességének alapszolgáltatásokkal történő lefedésére irányuló szabályozás és a feladat teljesítésének módjára, illetve az állami irányításra vonatkozó szabályozás.
A térségi szabályozással kapcsolatban a vita jelenlegi szakaszában annyi az észrevételünk, hogy nem tartjuk szerencsésnek az olyan merev korlátozást, mint például azt, hogy a 600 főnél nagyobb településen feltétlenül állandó szolgáltatóhelyet kell működtetni. 601 fős lakosságú településre akkor már nem ez a kategória vonatkozik.
Nem feltétlenül igaz, hogy a szolgáltatások színvonala csak ilyen módon tartható vagy fokozható. Véleményünk szerint e téren nagyobb mozgási lehetőséget kell a törvénynek biztosítania a mindenkori szolgáltató számára.
A merevnek tűnő szabályozás még nem ad megnyugtató garanciát arra nézve, hogy állampolgári jogon mindenki hozzájusson, és közel azonos szinten jusson hozzá a postai alapszolgáltatásokhoz.
És most érkeztem el, tisztelt képviselőtársaim, ahhoz a kérdéshez, amelyet a legnagyobb mértékben vitatunk. A postai szolgáltatások teljesítésének lehetséges módjára és annak irányítására gondolok.
A törvénytervezet szerint a postai szolgáltatásokat – a kormányszintű szabályozástól függően – nyújthatja költségvetési intézmény, állami többségű részesedéssel működő gazdálkodó szervezet vagy koncessziós társaságok. A lehetséges megoldások közös vonása a széles körű és teljes mélységű miniszteri irányítás.
Itt kívánom felhívni a figyelmet arra a körülményre, hogy a döntéshozatali jogkört a tervezet a miniszter hatáskörébe utalja. Igaz, hogy a miniszter bizottságot kell, hogy létrehozzon, de ennek szabályait ő állapítja meg, így a miniszter élet-halál ura lesz a koncessziós kérdések elbírálásánál.
A tervezet tartalmaz ugyan rendelkezést arra, hogy országgyűlési jóváhagyás szükséges, de ez nem nyújt kellő biztonságot, ugyanis ha például csak egyetlenegy megye is kimarad a koncesszióból, már a miniszter kezében marad a döntés joga a parlamenti kontroll nélkül.
A miniszter úr szerint a tervezet szűk körben teszi lehetővé a minisztériumi szabályozást. Ezt hallva, egy kicsit nekem úgy tűnt, mintha nem ugyanazt a tervezetet olvastam volna. Önmagában a koncesszió jogi szabályozása is téves, hiszen a tervezetben a koncessziós törvényre utalás helyett – kiemelve az eltéréseket – sajátos szabályokat rögzít a tervezet, amely egyértelműen jogbizonytalanságot eredményezhet.
Vitatjuk, tisztelt Országgyűlés, hogy az ország népessége és gazdasága számára alapvetően fontos döntések meghozhatók-e az Országgyűlés nélkül.
Véleményünk szerint a törvénynek a postai alapszolgáltatások vonatkozásában is ki kellene mondania, hogy a Magyar Posta az a szervezet, amely felelősen végzi vagy végezteti ezt a tevékenységet. Az alapszolgáltatásokon kívül egyéb postai szolgáltatások körében ugyanakkor, véleményünk szerint, lényegesen csökkenteni kellene az állami monopóliumot a közvetlen és részletekre történő, kiterjedő miniszteri irányítást, beavatkozást.
Összefoglalva tehát, tisztelt képviselőtársaim, a szabaddemokrata képviselőcsoport véleményét a posta törvénytervezetéről: a kizárólagos állami feladattá nyilvánított szolgáltatások körét csökkenteni kell, a postai alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás garanciáit erősíteni kell, az egyéb postai szolgáltatások területén több lehetőséget kell engedni a piaci elemek érvényesülésének, s erre a leendő törvénynek utalnia kell.
Befejezésül, tisztelt képviselőtársaim, még néhány észrevételünkre szeretném felhívni figyelmüket. A postai, a távközlési és a frekvenciaelosztásról szóló 1964. évi II. törvény helyet három törvény születik.
Véleményünk szerint – és ebben véleményünk azonos a gazdasági bizottság állásfoglalásával – fontos volna a törvénytervezetek együttes tárgyalása, sőt elkerülhetetlen, mert időbeli eltolódás esetén fontos tevékenységek maradhatnak, ha ideiglenesen is, szabályozatlanul.
A törvénytervezet tartalmaz egy sor olyan hiányosságot és ellentmondást, amelyre a részletes vita során, illetve javaslatainkkal visszatérünk, most csak megemlítek néhányat.
Ilyenek többek között:
Ellentmondást fedeztünk fel az 1991. évi XVI. törvényben meghatározott postai alapszolgáltatások és e tervezet fogalommeghatározásai, illetve normaszövegében található tartalom között.
Hiányzik a nemzetközi egyezményben foglalt, a vakok küldeményeire vonatkozó rendelkezés.
Nem szerepel a tervezetben az úgynevezett felszólamlási jog, amely a postai tevékenység során az állampolgárok jogait védő sajátos jogintézmény.
Nem szabályozott a tervezetben a küldemények tulajdonjoga, noha klasszikus elv – és a nemzetközi egyezmény is rögzíti –, hogy a küldemény tulajdonjoga mindaddig a feladóé, amíg azt nem kézbesítik.
De, mint említettem, ezek a kifogásaink már a részletes tárgyalás tárgykörébe tartoznak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
