HALÁSZ ISTVÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ ISTVÁN (MDF)
HALÁSZ ISTVÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság március 12-én tárgyalta meg Gaál Gyula, Kuncze Gábor és Matyi László képviselők 5055-ös számú önálló indítványát, amely az 1991. évi XC. számú törvény módosítására irányul. A bizottsági ülésen az SZDSZ képviselői jelezték, hogy nem csupán e három képviselő indítványáról van szó, hanem egyeztetett, frakció által támogatott javaslatról.
Szigethy István képviselő úr – IPOSZ-véleményt idézve – leszögezte, hogy nem az előleg fizetése ellen, hanem annak irreális módja ellen tiltakoznak. Szigethy István a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény 47. §-ának (1) bekezdését alkotmánysértőnek tartotta a versenysemlegesség megsértése miatt. Ő is elfogadhatónak tartotta ugyanakkor az adóelőleg fizetését, és csak a fizetés konkrét módszerét tartotta vitára érdemesnek.
A bizottsági vitában a Kormány által kifejtett álláspont szerint az eredeti törvény biztosítja a versenysemlegességet azáltal, hogy nemcsak a társasvállalkozásból, valamint a bérből és fizetésből élők fizetnek ezentúl adóelőleget, hanem az egyéni vállalkozók is. Álláspontja szerint a központi pénzbevételek is arányosan kell hogy képződjenek, hiszen a kiadások is év közben merülnek fel és nem az év végén.
A jelenlegi megoldás szerint ugyanakkor nem az egyéni vállalkozónak kell az adóelőleg-számítási feladatokat ellátni, hanem a kifizetőhelyek végzik azt el. Nem csökkentené a javasolt módosítás az egyéni vállalkozók adminisztratív terheit, hanem növelné azt, ha negyedévenként kellene zárlati munkát végezniük, és megállapítaniuk bevételeiket és kiadásaikat. Nem tenné lehetővé az amortizáció éves elszámolása a negyedéves megbontást sem.
A vitában megállapította a bizottság, hogy az általános vitára bocsátás nem a törvényjavaslat olyan irányú elbírálása, miszerint az minden változtatás nélkül elfogadható, hanem annak kimondása, hogy eléri azt a minimumot, amely szerint vitára alkalmas.
Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy – a módosító indítványokra is tekintettel – részletes vitát is kell tartani, és a módosító indítványok bizottsági megvitatására akkor kerül majd sor.
Végezetül az alkotmányügyi bizottság 10 "igen" szavazattal a törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatta. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem