KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban nemcsak szakmai körökben kavart igen nagy vihart a megyei bíróságok elnökeinek kinevezése, ahol is a bírói tanácsok véleményezési jogköre némiképpen csorbát szenvedett. Nem szeretném ezt a továbbiakban előhozni, felesleges az idegeket tovább korbácsolni, azonban úgy gondolom, ez a bírói kar presztízsét semmiképen nem növelte.
A törvényhozás gyakorlata a jogállamiság felé haladva kiszélesíti a bírói felülvizsgálat intézményét – nagyon helyesen –, erre megvannak a jelek a munka törvénykönyvénél, a közigazgatási bíráskodás bevezetésénél, a csődeljárási törvény alkalmazásánál, amely újabb terheket ró az amúgy sem túl jó infrastruktúrával felszerelt bíróságokra.
(15.30)
Az első lépést 1990-ben megtette az Országgyűlés a bírák és ügyészek előmenetelét szabályozó törvény megalkotásával, valamint az ezt módosító 1991. évi LXXVIII. törvénnyel, azonban a miniszter úr annak idején bevezetőjében említette, hogy ez a bérfejlesztés egy első lépés annak érdekében, hogy a bírák – független státuszukat megtartandó, egyéb anyagi ellenszolgáltatásoktól megóvandó – nyugodtan dolgozhassanak, és ez az emelés változatlanul követni fogja az infláció ütemét.
Sajnálatos módon ez az utóbbi két évben már nem így alakult, ugyanis a tavalyi 36%-os és az idei várható 30%-os infláció az anyagi megbecsülésüket majdnem hogy a korábbi szintre ejtette vissza. Ami még kirívó ebben az esetben az az, hogy egy 12 éves gyakorlattal rendelkező bíró és egy kezdő bíró javadalma között mindössze 6 ezer forint a nettó különbség. Nagyon kívánatosnak látszana egy olyan gyakorlat megteremtése, amely a bírói testületet mind gazdaságilag, mind politikailag teljesen függetlenítené, és valóban egy olyan államhatalmi ágban dolgozóknak a rendszerét teremtené meg, amely csak a törvényeknek alárendelten dolgozik.
Ez a kérdés lényege, amely szerint érdeklődnék tisztelettel, hogy a kormányzat, illetve a tárca a közeljövőben ezen ellentmondás feloldására tervezi-e és milyen intézkedések bevezetését. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem