IVÁN GÉZA, DR.

Teljes szövegű keresés

IVÁN GÉZA, DR.
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP 10 tagú képviselőcsoport): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezet általános jellegű felülvizsgálatánál és a frekvenciagazdálkodási rendszer jogi besorolásánál előbb tisztáznunk kell, hogy a frekvenciagazdálkodást az állam nem a saját tulajdonához fűződő joga alapján végzi, hanem csupán a rendelkezésére álló, saját működtetésű vagy koncessziók alapján működő berendezések és azok üzemeltetése felett van csupán alanyi joga.
A javaslat szerint a frekvenciakészlet a nemzet közös természeti erőforrása, korlátozott mértékű, osztatlan kincse, ezért védeni és jól gazdálkodni kell vele. Ez a meghatározás nem elegendő, kiegészítésekre szorul. A frekvenciagazdálkodásnak az ország számára hasznos végzéséhez egy központi szerv kialakítása is szükséges, és ez a javaslat szerint a Nemzeti Frekvenciagazdálkodási Tanács, NFT. E fontos szerv tagjainak széles körű, frekvenciákra vonatkozó tudással kell rendelkezniük és nyilvánvalóan magas szintű közjogi, sőt nemzetközi jogi tudással, hogy egyetlen hazai szerv vagy külföldi állam jogát meg ne sértsék. A frekvenciagazdálkodásért az érdekelt minisztériumok és a távközlési hatóság együttesen felel. A frekvenciagazdálkodás mindezeken felül csak úgy lehet hatályos, ha az FGI, azaz a Frekvenciagazdálkodási Intézet – mint elsőfokú hatóság – a hatósági működésével összeférhetetlen és azt hátrányosan befolyásoló, akadályozó tevékenységeitől a törvényben előírt módon megválik.
A frekvenciagazdálkodás első fokú funkciói az engedélyezés, kérelem és tervek elbírálása, a frekvencia-használat nyilvántartásának megoldása és szabályozása, a díjbeszedés, felügyelet és ellenőrzés. Ezek mind állami közhivatali teendői az FGI-nek. Ehhez természetesen megfelelően kiépített apparátus szükséges. Vigyázni kell azonban arra, hogy ne forduljon elő összeférhetetlenség. Ilyen például a törvényjavaslat indokolásában szereplő homályos szöveg, műszaki, tervezési és koordinációs megjelölés. Ez szintén kifejtésre szorul még. Azt törvényesíteni, hogy műszaki tervet készíthet, koordinálhat, majd engedélyezhet és elbírálhat ugyanaz a szerv vagy szervezet, enyhén szólva jogi anomália és törlendő – megtalálható ez az általános indoklás 28. oldalának közepén –, és ezért igen fontos a keretek elosztásának pontos rögzítése.
Ha tekintetbe vesszük, hogy az FGI legutóbbi adatai szerint eddig mintegy 230 regionális és országos, valamint helyi rádió- és televízióműsor sugárzásához igényeltek frekvenciát, rögtön kiviláglik egyrészről, hogy mennyire fontos közérdekű szerepet töltene be a frekvenciák engedélyezésével, működésük tervezésével, szolgáltatásukkal és forgalmazási jogukkal rendelkezők listájának a közzététele, másrészt a frekvenciákkal kapcsolatos tényállások jogi meghatározása és szabályozása.
A frekvenciasávok besűrűsödése miatt a frekvenciák kérelmezőit nem tudja mind kielégíteni az intézet. Ezért rendkívül fontos az elbírálás pártatlan, tárgyilagos szabályozása, mert a frekvenciasávokban egy adott területen csak korlátozott számú berendezés működtetésére tud az intézet engedélyt adni.
Fontos az a megállapítás is, hogy az 1985. évi 18. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Távközlési Egyezmény és annak részét alkotó Nemzetközi Rádió Szabályzat csaknem teljes beépítése a hazai frekvenciagazdálkodási jogszabályokba tulajdonképpen minden frekvenciagazdálkodási tényállást szabályozna és megadná a nemzetközi együttműködés előírt működési szabályainak lehetőségét is, melyek hazánkra is egyformán kötelezőek.
(17.50)
A törvényjavaslat elfogadása esetén a frekvenciafelhasználás szabályai ki tudják zárni a kölcsönösen okozott zavart is.
Szólni kell még az adatszolgáltatási kötelezettségről is. E téren a titoktartás biztosítását megfelelően szabályozná a javaslat.
A frekvenciák működtetésének megelőző zavarelhárítását biztosítják a javaslatban szereplő előírások a frekvenciát használó berendezések gyártási szakaszában.
Célszerű lett volna még a javaslathoz egy szervezési sémát illeszteni, hogy a függelmi összefüggéseket a különböző, frekvenciagazdálkodással és távközléssel foglalkozó hivatalok, szervek között világosan láthatnánk.
Dicsérnünk kell a javaslatnak a mellékletét, mely a fogalommeghatározások gyűjteményét tartalmazza, és biztos eligazodást nyújt a külső, nem szakszemély számára is.
Célszerű lett volna még a javaslathoz egy olyan klauzulát betenni, mely a megfelelő represszáliákat tartalmazná a nem tárgyilagos döntések esetén.
Mindezek után majd a részletes vitánál adom elő a további megjegyzéseimet, de már most az általános megállapítások alapján is elfogadásra ajánlom. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem