LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter úr! Azt hittem, valamivel poztívabb választ fogok ezzel kapcsolatban kapni, mivel nekem is tudomásom volt arról, hogy bizonyos pozitív lépések történtek az elmúlt napokban, elmúlt hetekben. Mivel ha valamit, akkor ezt igazán nem pártpolitikai ügynek kell tekinteni. Valahol sajnálatos, hogy ennek a kérdésnek interpelláció útján kell egyáltalán felvetődnie.
Sajnálatos, hogy éppen egy éve folyik a küzdelem ennek az életmentő szolgálatnak egyáltalán a létéért. Nem is értem, miért kell ennyi idő ehhez. A Népjóléti Minisztérium évek óta ismeri ezt a problémát, mégis csupán most, az interpelláció beadása óta, tehát április 13-a és május 11-e között tette meg végre azokat a szükséges lépéseket, amelyek jelen pillanatban biztatónak látszanak.
Tudomásom szerint négy államtitkár - beleértve az OTF főigazgatóját, helyetteseit - és végső soron miniszter úr foglalkozott az elmúlt hetekben ezekkel a kérdésekkel, tehát valóban intenzív munka folyt. Nem egészen világos előttem, hogy miért kell egy ilyen ügyet józan előrelátás helyett interpellációról interpellációra, bizonyos fokig rohammunkában elővenni, és csak akkor intézkedni, ha ilyen szempontból ég a ház, és amikor leáll ez a bizonyos mentőszolgálat.
Az én legutóbbi információm szerint - amit ma reggel kaptam - a mentőszolgálat a tegnapi napon mégis beindította a működését és úgy tűnik, hogy az anyagi körülmények valamilyen formában biztosítottnak látszanak. Éppen ezért addig, ameddig ez tart, és ameddig a működése biztosítottnak látszik, addig a magam részéről elfogadom az interpellációra adott választ. De szeretném említeni, hogy ez egy átmeneti elfogadás, addig, ameddig ez biztosítottnak látszik, és amennyiben ez nem történik meg, akkor szeretném a következő időszakban ezt ismételten elővenni. Köszönöm és elfogadom az interpellációra adott választ. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem