ELNÖK (Dornbach Alajos)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az ülésünket. Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el a helyüket. Határozathozatal következik, és folyamatosan, elég hosszasan határozathozatal történik.
Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk még hátralévő várható programját:
Először az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala történik. Ezt követi a lágymányosi Duna-híd és csatlakozó úthálózata megvalósítását indítványozó országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Ezután az 1990. évi állami költségvetés végrehajtásával összefüggésben tett állami számvevőszéki javaslatokra vonatkozó intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája és határozathozatala kerül sorra. Majd a nemzetiségi és etnikai kisebbségi szervezetek támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala következik. Ezt követően a Postáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról határoz az Országgyűlés, majd befejezésül mentelmi ügyek tárgyalása következik.
Tisztelt Országgyűlés! Következik az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak káprótlásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést 3413-as számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy múlt heti ülésünkön a részletes vita lezárását követően nem került sor a miniszteri válaszadásra, ezért megadom a szót Balsai István igazságügy-miniszter úrnak.
Dr. Balsai István igazságügy-miniszter válasza

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem