PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
PAPP SÁNDOR, DR. (MDF) Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A privatizációs törvénycsomag olyan vonatkozásához szeretnék hozzászólni, amelyről az eddigiekben viszonylag kevés szó esett. Nevezetesen az állami vállalat gazdasági társasággá történő átalakulása kapcsán az átalakuló vállalat és környezeti állapotának viszonyáról.
A 4973-as számú tervezet 33. §-ának (2) bekezdésében az f) pont a következőket mondja ki: "Az átalakulási tervnek tartalmaznia kell a működéssel okozott esetleges környezeti károk rendezésére vonatkozó tervet." Eddig az idézet.
Ha elfogadjuk azt a ma már kétségbe aligha vonható becslést, hogy miközben a gazdaság működéséből származó környezeti terhek évente a GDP 3–6%-át teszik ki, ám a környezet védelmére, a megelőzésre, továbbá a károk részleges felszámolására csupán 1% körüli kiadás jut, aligha meglepő, hogy az elmúlt évtizedekben fölhalmozott környezeti károk mértéke megközelítőleg azonos nagyságrendű külföldi eladósodásunk mértékével. Gazdaságunk ily módon tekintélyes környezeti adósságba is verte magát, aminek terhét a szó szorosan vett értelmében minden egyes állampolgár saját bőrén érezheti.
Ez a tehertétel természetesen a vállalatoknál is jelentkezik, igaz, csupán a szabályozás szigorától függő mértékben. Felelősségük elsősorban bírságfizetésben, ritkább esetben polgári peres eljáráson keresztül kártérítési kötelezettségben nyilvánulhat meg, amihez még hozzá kell vennünk a termelés során keletkező veszélyes hulladékok átmeneti tárolásának költségeit, de végső soron ide kell vennünk a már felhalmozott károsodás felszámolásához a jövőben szükséges ráfordításokat is.
Az átalakuló vállalat értékét ily módon a vállalati vagyonhoz kötődő környezeti terhek értelmeszerűen csökkentik. A leendő új tulajdonos ezeket a terheket nem csupán a jelenlegi szabályozás szigorához méri, hanem figyelemmel van a jövőben bekövetkező, ezen a területen jelentkező változásokra is. Elegendő lehet ebben a tekintetben csupán az Európai Közösség környezetvédelmi normáihoz való tervezett közeledésünkre utalni.
Elméletileg tehát ilyen feltételek mellett a reménybeli új tulajdonosnak elemi érdeke, hogy a vagyonértékelés során a környezetvédelmi hiányosságokat és az értékesítendő gazdasági egység környezeti állapotát a legszélesebb értelemben figyelembe vétesse. A gond csupán az, hogy a vállalatok által okozott, illetve a vállalatokat terhelő környezeti problémákról gyakran az alapvető információk is hiányoznak.
Hogy a vagyonértékelő cégek a gyakorlatban alig, vagy egyáltalán nem tárják fel ezeket a problémákat, azon nem csodálkozhatunk, hiszen a jelenlegi hazai helyzetben az értékelőnek gyakran még a kezdeti lépést jelentő vagyonleltár összeállítása is komoly nehézségeket okozhat.
Ettől függetlenül rögtönzött megoldások, már ha a probléma egyáltalán felmerül, viszonylag egyszerűen elképzelhetők oly módon, hogy a vagyonértéket a terhek átválallásával csökkentik, vagy a környezettisztítást elvégzik, természetesen a bevétel terhére.
Látnunk kell azonban, hogy a rögtönzött megoldások az átalakulás folyamatát lassíthatják, másfelől azzal a veszéllyel járhatnak, hogy a környezeti terhek egyáltalán nem kerülnek feltárásra. Gyakran a potenciális vevő érdekeltsége sem olyan, hogy környezetvédelmi átvilágítást kezdeményezzen. Bár a jóhiszemű új tulajdonos később kiderített környezeti kár esetén is jó eséllyel perelheti a régi tulajdonost, pontosabban az államot, mégis ezeknek a pereknek az elszaporodása hátrányosan érintené az egész átalakulási folyamatot, és megrendíthetné a befektetők bizalmát.
Ily módon elsőrendű érdek, hogy a vagyonértékelő cégek listáján környezeti átvilágítást elvégezni képes szervezetek is szerepeljenek. Ezt tekintve jó lehetőségeink vannak. Itt legyen elegendő csupán arra a feltáró munkára utalnom, amelyet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium szervezésében a szovjet csapatok által okozott környezeti károk felmérése kapcsán egyes hazai szervezetek végeztek.
A környezetfeltáró munka nem csupán a felhalmozott károk, főként a hulladékok egyszerű számbavételét jelentheti. Ki kellene terjednie minden olyan elemre, amely a vagyon jelenlegi állapotából fakadó, a jövőben szükséges minden ráfordítást meghatározhat. Tartalmaznia kellene annak értékelését, hogy például milyen az illető vállalat környezetvédelmi szervezete, mennyire működnek környezetvédelmi berendezései, s a vállalat mennyire képes kielégíteni a jelenlegi, esetlegesen a jövőbeli jogi, hatósági, környezetvédelmi követelményeket.
Az elmondottakat végül szükséges elhelyezni a mindenkor érvényes nemzetközi szabályozás keretei között.
Tisztelt Ház! Az elmondottak kapcsán minduntalan felmerülő kérdés, hogy mindez nem hat-e riasztóan az új tulajdonossá válni szándékozók, különösképpen pedig a külföldiek körében. Ezt tekintve számos megnyilatkozásból arra lehet következtetni, hogy a piacgazdaság körülményei között megedződött vállalkozókat sokkal inkább elriasztják a bizonytalan és tisztázatlan körülmények, mint a még oly szigorú, de egyértelműen meghatározott és kiszámítható feltételek.
Az elmondottakat tekintve kézenfekvőnek látszik, hogy a tervezet 33. §-a (2) bekezdésének f) pontját célszerű lenne bővíteni, és az egész kérdéskört jobban meghatározni, hiszen ha azt mondom, hogy vagyonleltárt kell készíteni - lásd a b) pontot –, akkor ezen mindenki tudja, talán már évszázadok óta, hogy mit kell értenünk, míg a környezeti károk rendezése az átalakulás kapcsán tartalmát és mechanizmusát tekintve jóval újabb keletű feladatot jelent számunkra.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottakból arra lehetne következtetni, hogy az átalakulással összefüggő környezeti kárfelszámolás egyértelműen a privatizálandó vállalat értékét csökkenti. Ez a "szennyező fizessen"-elv szinte kíméletlen érvényesítését jelentené. Egy ilyen értelmezés azonban nem helytálló, mert úgy tűnhet fel, hogy kizár minden támogatást. Szeretnék utalni arra, hogy az OECD rendtartásában például az alábbi feltételek megléte mellett lehet alkalmazni kedvezményeket a környezet érdekében:
Ha olyan iparágról, területről, vagy konkrét üzemről van szó, amelynek esetében komoly nehézségek állnak fenn.
Ha a támogatás megtagadása jelentős torzulásokat okozna a nemzetközi kereskedelemben és beruházásokban.
Ha a támogatások jól definiált átmeneti periódusra korlátozódnak.
Magyarországra ezek a feltételek együttesen fennállnak, ily módon nem csupán kívánatos, de egyenes indokolt környezetvédelmi támogatások nyújtása.
A támogatások vissza nem térítendő alapjuttatástól a tőkemegelőlegezésig széles skálán mozoghatnak.
Központi támogatásokat elsősorban a veszélyes hulladékok ártalmatlanításához lenne célszerű nyújtani, amelyeknek felszámolási költségei gyakran olyan nagyok, hogy a privatizációt szinte veszélyeztetik. Célszerű lenne ezért a privatizációhoz kötődően egy sajátos központi alap létrehozása, amelynek forrásai – elméletileg persze – a következők lehetnének.
Először: privatizációból származó hányad.
Másodszor: környezetvédelmi alapból eredő támogatás.
Harmadszor: központi költségvetésből elkülöníthető rész, és negyedszer: nemzetközi támogatásként adósságátváltás.
Engedjék meg, hogy a negyedik, tudom, neuralgikus pontot érintő forrás kapcsán néhány megjegyzést tegyek.
Nyilvánvaló, hogy ezt tekintve esetünkben a csupán kisebb hányadot képviselő kormánykölcsönök jöhetnek számításba, egy konkrét részfeladat, nevezetesen a privatizációval összefüggő, a múltban felhalmozódott környezeti károk felszámolására. Erre elsősorban kamatrész, vagy egyéb adósságszolgálati hányad lenne felhasználható. Természetesen a kölcsönt nyújtó kormány kiköthetné, hogy ehhez csak akkor járul hozzá, ha az érintett nemzetiségű tőke is részt vesz a privatizációban. Ez ugyan korlátozó kitétel lenne, de egyben pozitív hatású is, hiszen az eladósodás iránya és a privatizációs tőkeimport származási helye között érezhető kapcsolat áll fenn.
Gazdasági kihatását tekintve ez a lépés nem nagy, de ökológiai érdekek szolgálatát vállalva politikai hatása pozitív lehetne a követelését átváltó ország kormánya számára is.
(18.00)
Az illető kormányok talán nem zárkóznának el az ilyen jellegű kezdeményezéseink elől.
Tisztelt Ház! A kérdés, a környezeti terhelés kérdésének rendezése a privatizáció kapcsán, nem enged meg halasztást, hiszen az új környezetvédelmi törvény ennek a poblémának – úgy vélem, későbbi megalkotása miatt a kívánt mértékben – a megoldásához nem járulhat hozzá.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
