CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az egyes saját jogú nyugdíjak emeléséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Azt általános vitára alkalmasnak tartotta, és így ennek alapján támogatja.
Az előttem szólók már részleteibe menően ismertették a határozati javaslat lényegét. Én a bizottság részéről és a magam nevében is két dolgot szeretnék kiemelni, két pozitív dolgot.
Az egyik az, hogy ez a nyugdíjemelés igazodik a relatív értékvesztés mértékéhez. Nyilvánvalóan ez ott a legnagyobb, ahol a nyugdíj minél régebbi megállapítású, és az induláskor átlagos, illetve annál magasabb összegű volt. Ebből az elvből következik az, hogy a nyugdíjemelésnek ez a most rövidesen bekövetkező mértéke differenciált az egyes kategóriákban. S ebből következik az, hogy ahol ez a relatív értékvesztés a legnagyobb, ott ennek a nyugdíjemelésnek a mértéke is a legnagyobb, és ez a mérték – ha megnézzük a számítások alapján – meghaladja az idei inflációs várakozási százalékot. Itt a legnagyobb mértékű emelés 30–36%-os. Ez hogyha a nyugdíjasok nem is egész körében valósul meg, csak egy szűkebb körben, egyes kategóriákban, akkor is örömmel üdvözöljük és értékeljük, hogy most következik be először egyeseknél egy olyan emelés, amely magasabb mértékű, mint az inflációs várakozás, illetőleg ilyen értelemben reális értéknövekedést jelent egyes nyugdíjkategóriákban.
Ennek alapján én úgy vélem, hogy az emelésnek a pénzügyi mennyiségétől függetlenül is ez a törvényjavaslat egy szociális tartalmú üzenet az egész nyugdíjas társadalom részére, amelyben az van elrejtve, hogy a Kormány igenis törődik a nyugdíjasokkal, és – amennyire a pénzügyi lehetőségek engedik – a megfelelő lépéseket megteszi.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem