SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a kérdésben egy májusi időpont van megjelölve, a kérdés, illetve a megfogalmazott problémakör még nem vesztette aktualitását.
Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Tudományos Akadémia intézetei, valamint az egyetemek és a főiskolák az 1992. május havi költségvetési támogatásuk csak 65%-át kapták meg, legtöbbjük kénytelen volt kölcsönöket fölvenni, illetve belső tartalékait mozgósítani. Az Akadémia, belső tartalékait fölhasználva, átcsoportosítással átmenetileg kiegészítette az intézmények ellátását, így azokat májusban az elvonás közvetlenül nem érintette. Az elmaradt támogatás miatt azonban előfordulhat, hogy folyamatban lévő kutatásokat szüneteltetni kell, hogy az OTKA keretében vállalt, de költségvetési alapellátást is igénylő feladatok nem teljesíthetőek, vagy nem határidőre teljesíthetőek.
A váratlan intézkedés miatt sok helyen éppen csak a munkabéreket, az ösztöndíjakat, a megbízási díjakat tudták kifizetni, és a májusi beszerzéseket és vásárlásokat a gazdasági hivatalok kénytelenek voltak letiltani. Az elmaradt összegre tehát szükség van.
Mi az oka annak, hogy erről az intézkedésről csak 1-2 nappal megtétele előtt értesülhettek az érintett intézmények vezetői? Az akadémiai szféra intézményei a Pénzügyminisztérium intézkedése miatt nem tudták átutalni például a társadalombiztosításnak, illetve az APEH-nak járó összeget. Továbbá vannak olyan helyek, ahol még a számlákat sem tudták kifizetni. Ezért is kell föltennem azt a kérdést, hozzájutnak-e az MTA intézetei, a felsőoktatási intézmények az elmaradt 35%-os költségvetési támogatáshoz, illetve az ön által prognosztizált költségvetési hiányra való tekintettel tervez-e ilyen intézkedéseket a miniszter úr? Várom a válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem