HASZNOS MIKLÓS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
HASZNOS MIKLÓS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka:
HASZNOS MIKLÓS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Amikor egy számszerűsíthető, számokban megvalósuló törvény előző évi végrehajtásáról tárgyalunk, akkor óhatatlanul felvetődik az a gondolat, mi lehet az értelme egy olyan anyag megvitatásának, aminek a tényein már senki nem tud változtatni.
A magyar közmondás azt mondja, hogy más kárán tanul az okos. A saját káron nemcsak tanulni kell, hanem nagy ívben elkerülni a jövőbeni kár lehetőségeit is. Köztudomású, hogy ha az előirányzathoz képest összehasonlítjuk a teljesítést, akkor a legkedvezőbb helyzet az, ha a teljesítés megegyezik az előirányzattal. Ha azonban eltérések vannak, az eltérések is kétirányúak lehetnek, mégpedig vagy pozitív, vagy negatív irányúak. Ha negatív irányúak, akkor vetődik fel annak a kérdése, hogy mi okozta a kedvezőtlen teljesülést. Az előirányzat megalapozatlan mivolta vagy a végrehajtás során tanúsított, nem kellő hozzáállás, vagy olyan objektív tények, amelyeket senki nem látott és nem láthatott előre.
A tisztelt Ház 1991. évi III. törvénnyel szabályozta a Társadalombiztosítási Alap 1991. évi költségvetését. Most nem kívánom méltatni az Alap különállásának és külön kezelésének jelentőségét az eddigi gyakorlattal szemben. Ez az előirányzat a bevételeket és a kiadásokat majdnem azonos szintre tervezte. Már az év közben látszott, hogy annak ellenére, hogy bizonyos előirányzatok kiadási szinten sem valósulnak meg, a bevételi oldal tervezett szinttől való elmaradása szükségessé teszi bizonyos hiány betervezését. Ennek nagyságrendje mintegy 1,6 milliárd forintban került megállapításra az 1991. évi LXXIV. törvénnyel, amelyet 1991 decemberében hozott meg a tisztelt Ház.
Az élet realitása azonban túllépett az előirányzat határain, és a valós hiány majdnem 22 milliárd. Többször és többen hangoztatták már, hogy az ekkora mértékű hiány keletkezése objektív folyamatok, méghozzá gazdasági folyamatok nem kívánt következménye. Ha megvizsgáljuk a Társadalombiztosítási Főigazgatóság által készített háttér-információkat, azt a megállapítást látszik igazolni a tény, hogy a járulékbevételek mintegy 30 milliárddal maradtak el az előirányzattól. A járulékbevételen belül is a vállalati és a szövetkezeti szektor a tervezettől 43 milliárddal kevesebbet fizetett, ugyanakkor a költségvetési szervek az előirányzathoz képest közel 6 milliárddal, a magánszektor közel 4 és fél milliárddal több járulékfizetést teljesített.
A kiadási oldalt vizsgálva azt is láthatjuk, hogy az előirányzatokat a nyugdíjaknál és a járadékoknál, az anyasági ellátásnál sehol sem lépték túl, egyedül az egészségügyi és betegségi ellátásoknál mutatkozik az előirányzathoz képest 4 milliárdnyi többletkiadás, ami jószeriben teljes egészében a gyógyszer- és segédeszköz-támogatás előirányzatot meghaladó mértékű felhasználásából adódik.
(12.30)
Az egész ország előtt közismert, hogy a társadalombiztosítás működésénél jelentős zavart okoz a gazdálkodók fizetési késedelme, amely abszolút számban, bruttó módon 54 milliárd forint kintlevőséget jelent, de ha ezt a túlfizetésekkel csökkentjük, és nettó módon értékeljük, az is közel 50 milliárd forint. Ezekben a kintlévőségekben természetesen élen járnak a vállalatok a maguk 33 milliárdjával, az ipari szövetkezetek 5 milliárddal, az egyéni vállalkozók szintén 5 milliárddal, a gazdasági munkaközösségek 3 milliárddal.
Külön sajnálatos az a körülmény, hogy ebből az 50 milliárdnyi kintlevőségből több mint 21 milliárd 12 hónap feletti kintlevőség. Ez a szám önmagában mutatja, hogy az eddigi intézkedések nem voltak kellő hatással a kintlevőségek behajtására. Hiszen a társadalombiztosítási igazgatóságok 1991-ben 375 felszámolási eljárást indítottak a fizetésképtelen munkáltatókkal szemben, és ezek mindegyike még jelenleg is folyamatban van.
Sajnálattal kell megállapítanunk azt is, hogy az 1991-ben befolyt 7,4 millió forint társadalombiztosítási követelés olyan felszámolásokból realizálódott, amelyeket 1987-ben, illetve azt megelőzően indítottak.
Azt kell mondanunk, hogy eredményesebb volt az adóslista háromszori nyilvánosságra hozatala, mert ennek hatására 758 munkáltató 755 millió forint befizetést teljesített, vagyis százszorosát a felszámolási eljárás során befolyt összegnek.
Köztudott, hogy ebben az országban az iparban súlyos gondok vannak. Egész régiókat sújt a receszszió. Ezért hatott számomra váratlanul az a tény, hogy a száz legnagyobb adós közül a legrégebben tartozók kizárólag budapestiek, mint például a 79 hónapja tartozó Egyesült Villamosgép-gyár, az 53 hónapja tartozó Mester Coop-ker Részvénytársaság, az 50 hónapja tartozó Magyar Acélárugyár és a 48 hónapja tartozó Duna Cipőgyár.
Lehet-e beszélni a behajtás komolyságáról és szigorúságáról akkor, amikor több mint 4 éve tartozó vállalatok végrehajtás és minden konzekvencia nélkül megúszhatják ezt a fizetési fegyelmezetlenséget?
Ezeknek az adatoknak az ismeretében láthatjuk – és azt hiszem, senki sem vonhatja kétségbe ", hogy precízebb, előrelátóbb munkával és a követelések következetes betartásával és behajtásával számszakilag is jobb eredményt lehetett volna elérni.
Természetesen illúzió azt hinni, hogy minden csődbe ment vállalattól a kintlevőséget azonnal be lehet hajtani. De vannak olyan munkáltatók, amelyek tudnának fizetni, csak taktikai okokból nem áll fenn a fizetési készségük, ezeket hatékony ellenőrzéssel, valamint a jogszabályok adta felelősségre vonással a kötelezettségeik teljesítésére kell ösztönözni.
Itt nem fogadható el az a közismert, régi latin közmondás, hogy: "Ut desint vires, tamen est laudanda voluntas." Nem elég az akarat, ide kellő végrehajtási erő is kell, hogy eredményes legyen.
Az 1991. évi kintlevőség vonatkozásában mutatkozó szomorú tapasztalatok miatt nagy figyelemmel olvastam a beszámoló azon részét, amely a hátralékok behajtásával foglalkozik, és ezt az indoklásban találtam meg.
"Jogilag már rendezett és biztosított, hogy a járulékbehajtás végrehajtható okirat, és benyújtható az adós bármely bankszámlája ellen." Zárójelben utalás szerepel az indoklásban arra is, hogy a társadalombiztosítás saját behajtási apparátust kíván létrehozni, és megvalósítják a felajánlott vagyontárgyak értékesítésére az úgynevezett társadalombiztosítási börzét.
Mind a kettőt jó gondolatnak tartjuk és támogatjuk, azonban egyet nem szabad elfelejteni, hogy itt is előbb fog jelentkezni a kiadás, a dologi és a személyi kiadás egyaránt, és csak utána fog realizálódni belőle valami.
Tudomásul kell venni azt, hogy pénz nélkül nem lehet betegbiztosítás keretében korszerű, lelkiismeretes, magas szintű ellátást biztosítani, a gyógyuláshoz szükséges legmodernebb eszközök igénybevételét garantálni.
A tisztes és gondtalan öregkort csak olyan nyugdíjrendszerrel lehet biztosítani, amely követi az életszínvonal szinten tartásához vagy csekély mértékű növekedéséhez szükséges nyugdíj nagyságrendjét. Ehhez azonban pénzen kívül biztosítani kell a jogszabályok előírásainak betartását. Biztosítanunk kell az állampolgárokat arról, hogy a nyugdíjakat semmilyen veszély nem fenyegetheti.
A kereszténydemokraták ehhez minden törvényhozói segítséget megadnak.
A kiadási oldallal kapcsolatban a '91. évi végrehajtás tapasztalatai – és valószínűleg hasonló lesz a '92. év is – egy fontos követelményt állítanak előtérbe, és ez a takarékoskodás. Takarékoskodás az igazgatási költségekben, mert nincs szükség mamutszervezetekre és túlburjánzó bürokráciára. A takarékoskodásnak ki kell terjednie a gyógyszerfelhasználásra is.
A nemzetközi összehasonlító adatok egyértelműen bizonyítják azt, hogy nálunk igen jelentős a gyógyszertúlfogyasztás. Ezen sürgősen változtatni kell, és nemcsak azért, mert a társadalombiztosítás nehezen viseli el az emelkedő gyógyszerárakat, hanem azért, mert egy testileg és szellemileg is egészséges nemzet nem kívánhat ennyi gyógyszert.
Rendkívül fontosnak tartjuk a felvilágosító és megelőző tevékenységek folyamatos fejlesztését, mint ahogy az érrendszeri kérdéskörben is előfordult, és már gyakorlattá vált.
A Kereszténydemokrata Néppárt az ilyen tevékenységeket szorgalmazza.
Mind az egészségi ellátás, mind a gyógyszer, mind a kórházi elhelyezés tekintetében fel kell állítani egy új kategóriát, és ez a rászorultság kérdése. Fokozottabban kell figyelembe venni a rászorultságot, mert nekünk, kereszténydemokratáknak az ilyen rászoruló emberek segítése a célunk. Ha kell, szükségesnek tartjuk a rászorultság pontosabb jogi kritériumának a meghatározását, és elsősorban ők kapják meg ingyen – a társadalombiztosítás terhére – mindazon ellátásokat, amelyek egészségük érdekében szükségesek.
Bízom abban, hogy ez a beszámoló és az ebből levont tanulságok eredményesen fogják segíteni azt a munkát, amely a társadalombiztosítással kapcsolatban már eddig is kiemelt figyelmet kapott, és egy lépéssel tovább tudunk haladni a céljaink felé.
Az elmondottak alapján tisztelettel javaslom a T. Háznak, hogy a 6400-as törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
