GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Ez év február 11-én elhangzott interpellációmra válaszolva Für Lajos miniszter úr közölte, hogy a hatóságok – úgymond – megfelelő kezdeményezéseket tesznek Szendi József: Csendőrsor című, valamint Mónus Áron: Összeesküvés – A NIETZSCHEI BIRODALOM című könyvének Magyarországon történő kiadása és forgalomba hozatala kapcsán.
Erre az ígéretre azt követőleg került sor, hogy ügyészségi közbelépés folytán mindkét könyv példányait lefoglalták, minthogy közösség elleni izgatást valósítottak meg, és gyűlölet keltésére voltak alkalmasak. A kormányfő nevében kifejezett miniszteri ígéret így nem a könyvek további sorsára vonatkozott, arra nem is vonatkozhatott, hanem csakis a szerzők és a két könyv kiadásában vétkes más személyekre.
E tárgyban ez év február 26-án már levélben fordultam a legfőbb ügyész úrhoz, és kértem, értelmezze a miniszteri ígéretet. Utaltam e levélben arra is, hogy Für miniszter úr a fent hivatkozott megnyilatkozásában célzott 5-6 olyan büntetőeljárásra is, amelyek hasonló jelleggel izgatás miatt voltak folyamatban. Az erre a levelemre kapott válaszban azonban a legfőbb ügyész úr e kérdéseimet megkerülte, illetőleg nem adott információt.
Az azóta eltelt időben a sajtó, tudomásom szerint, egyetlen esetben sem közölt hírt arról, hogy a Für Lajos által említett hat vagy öt eljárás kik ellen folyik, és milyen eredménnyel zárult. Arról sem értesülhettem, hogy Szendi József, illetőleg Mónus Áron ellen büntetőeljárás indult volna. Erre úgy látszik, nem került sor, amint arra sem, hogy a két könyv kiadóit és terjesztőit, előállítóit felelősségre vonták volna.
(14.20)
Erre pedig még a külföldre távozott Szendi esetében is meg lett volna a lehetőség, hiszen büntetőeljárás a vádlott távollétében is lefolytatható. Különösen nehezen tudom megmagyarázni a mindmáig tartó késedelmeskedést ezekben az ügyekben azóta, hogy az Alkotmánybíróság meghozta ismeretes határozatát a Büntető Törvénykönyvnek a közösség megsértését, illetőleg a közösség elleni gyűlöletkeltést, izgatást érintő tényállásáról. E határozat értelmében nincs akadálya a büntetőeljárás lefolytatásának, és a vonatkozó törvény cikkelyének érvényt lehet és kell is szerezni. Ha ez nem történik meg – mint ahogy mindmáig nem történt meg –, mondom: ha nem történik még akár ennyi késedelem után is meg, úgy ebből a mulasztásból az uszítók és gyűlöletkeltők bátorítást merítenek galádságaik folytatásához.
Kérdezem ezért legfőbb ügyész urat: folyt-e büntetőeljárás Szendi József és Mónus Áron nevezett könyveinek hazai kiadása kapcsán a szerzők, a kiadásért felelős személyek, valamint az előállítók és terjesztők ellen?
Ha igen, úgy milyen eredménnyel, illetve milyen ítélettel zárultak ezek az eljárások? Ha pedig nem, akkor történt-e mulasztás, és felelősségre vonták-e a mulasztásban vétkeseket?
Továbbá, miben állott az az öt vagy hat büntetőeljárás, amire Für miniszter úr utalt február 11-én adott válaszában?
Végül indokoltnak tartom azt is, hogy itt kérdezzem meg, mikor és mennyiben folytatódik a büntetőper a Szent Korona című hetilap és főszerkesztője: Romhányi László ellen, továbbá mikor és mennyiben folytatódik büntetőeljárás a Hunnia című folyóirat és főszerkesztője: Kunszabó Ferenc, valamint társai ellen?
Ezek a kérdések annál is aktuálisabbak, minthogy szemtanúi és fültanúi vagyunk a szélsőjobboldal politikai offenzívájának, a büntető igazságügyi szervek késedelmeskedése e tekintetben is csak ezeknek a szélsőjobboldali erőknek nyújt akaratlanul is bátorítást. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem