GYARMATI DEZSŐ (MDF)

Teljes szövegű keresés

GYARMATI DEZSŐ (MDF)
GYARMATI DEZSŐ (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Távol álljon tőlem, hogy szónoki képességeimet bárkivel szembeállítsam itt, és elsősorban Torgyán úréval szemben. De azért meg kell jegyeznem higgadtan, hogy nekünk, fradistáknak nincs szükségünk fogadatlan prókátorokra (Taps.) akik indulatokat felszakítanak, uszítanak, hanem emberi méltóságra, emberségre van szükségünk a pozsonyi jogtiprásokkal szemben.
Most pedig engedjék meg, hogy felszólalásomat felolvassam.
Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány héttel ezelőtt ugyanebben a Házban még Magyarország olimpiai sikereit ünnepeltük. Manapság a Slovan Bratislava–Ferencváros BEK-mérkőzés a sporttéma. Pontosabban fogalmazva, ez már egyáltalán nem csak sporttéma.
Pozsonyban a kommandósok védtelen, kiszolgáltatott magyarokat vertek. Nagyon jó lenne hinni, hogy a brutális támadás nem szándékos jelzés a Szlovákiában élő magyar kisebbség számára. Nem jelzés a Bős–Nagymaros-kérdés vonatkozásában sem. Függetlenül kétségeinktől, ezt éreznünk, tudnunk és bizonyítanunk kell. Ilyesmi nálunk nem fordulhat elő! A történteket nem lehet meg nem történtté nyilvánítani. Ez ellenben a pozsonyi vendéglátókat és hatóságokat minősíti, és nem bennünket. Nekünk – meggyőződésem – az európaihoz lényegesen közelebb álló normáink vannak. Ez nálunk nem következhet be! A magyaros sportvendéglátásnak is nem mellékesen éppen olyan tiszteletre méltó hagyományai vannak, mint sportbéli sikereinknek.
(15.50)
Ezek is nyilván köteleznek bennünket a visszavágóra érkező szlovák csapat és vendégszurkolók tisztességes fogadására. Mi a visszavágón messze nem csupán a két pontért játszunk, a mérkőzés a pályán és a pályán kívül egy időben zajlik majd.
Remélem, nem tagadom meg közel két évtizedes Fradi-múltamat, de engem most valójában a pályán kívüli történések izgatnak sokkal jobban. Bizonyítanunk kell, hogy Magyarország vendégszerető, hogy méltó a Világkiállítás megrendezésére, és akár olimpiai játékoknak is otthont adhat. Nem szabad elégtételt vennünk a minősíthetetlen szlovák kommandóakcióért. A Ferencváros szurkolóinak, a rend fenntartásáért felelős rendőrségi erőknek, de éppen így közéletünk ismert személyiségeinek egyaránt és együttesen azért kell tennünk, hogy a pályán és a lelátón rend legyen, hogy sportemberekhez méltó körülmények között zajlódjon le a BEK-mérkőzés.
Minden képviselőtársamat arra kérem, hogy ennek szellemében lépjen fel; mindenkit, még azokat is erre szólítom, akik szenvedő alanyai voltak a pozsonyi stadion eseményeinek: mutassunk emberségből példát. Senki se feledje: nem a kommandósok jönnek el hozzánk a visszavágóra, ellenben még ha ők jönnének, akkor is meg kellene mutatnunk, mi másképp gondolkodunk, élünk, cselekszünk. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem