SZÁJER JÓZSEF, DR. a FIDESZ frakcióvezető-helyettese:

Teljes szövegű keresés

SZÁJER JÓZSEF, DR. a FIDESZ frakcióvezető-helyettese:
SZÁJER JÓZSEF, DR. a FIDESZ frakcióvezető-helyettese: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Szeretném megakadályozni, hogy az elnök úr – a múlt héten történtekhez hasonlóan – ismételten durván megsértse a Házszabályt, (Zaj a jobb oldalon.) a választójogi törvényt, és ezzel egyben az alkotmányos rendet is.
Az elnök úr az imént felolvasott szöveg alapján nem szavaztathat, ugyanis ez nem házszabályszerű. Az elnök úr csak annyit tehet, hogy a Házszabályból személyére fakadó kötelessége alapján feltegye azt a kérdést, hogy a Ház igazolja-e Izsó Mihály mandátumát. A Házszabálynak az 5. § (4) bekezdése nyilvánvalóan kimondja, hogy ez az elnök úr kötelessége.
Az elnök úr alkotmányos mulasztásban van ebben a kérdésben a múlt hétfő óta. Ezen nem segít az sem, ha most még egyszer meghallgatjuk a mandátumvizsgáló bizottság elnökének a javaslatát.
A frakció nevében ezért nyomatékosan felszólítom az elnök urat, hogy állítsa helyre az alkotmányosságot, és ne akadályozzon egy megválasztott képviselőt jogainak gyakorlásában. (Élénkség, zaj.)
Egyben bejelentem, hogy a FIDESZ az előbb feltett ügyrendi javaslatról szóló alkotmányellenes szavazásban nem kíván részt venni. Köszönöm. (Taps a bal oldalon. – Egy hang: Stadinger!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem