KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. (MDF)
KOVÁCS LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Gyakorlatilag eredetileg az volt a terv, hogy én leszek a szociális bizottság előadója. Valóban, mivel késő éjszaka van… (Zaj. – Közbeszólások: Nincs még éjszaka, kora este van.) Köszönöm, képviselőtársaim, az az igazság, hogy mint a szociális bizottság előadója, most én egy szenvedélyes felszólalásra készültem. (Közbeszólások: Halljuk! Halljuk!) Köszönöm. (Egy hang: Mondd nyugodtan!) Bocsánat. Mielőtt az állásfoglalásunkat, mint bizottsági állásfoglalást kifejteném, szeretném bejelenteni, hogy az együttes jelentés 5., 15. és 18. pontjában szereplő módosító javaslatainkat visszavonjuk. (Egy hang: Hű, de szenvedélyes volt! – Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! A hat képviselőtársunk által benyújtott, eredetileg 6912-es számú, majd új változatban 6935-ös számú módosító javaslat három olyan törvény módosítását javasolja, amelyeket már ez a Ház alkotott meg. Mivel első helyen a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló 1991. évi LXXXIV. törvény módosítását javasolja, a szociális bizottság nem kerülhette meg azt a felelősségét, és nem is kívánta megkerülni, hogy e törvényjavaslat sorsát kezdettől fogva megkülönböztetett figyelemmel kísérje.
Hogy milyen drámai erőfeszítések után jutottunk el az eredeti törekvéseinkhez, ahhoz, hogy ezt a törvényjavaslatot mielőbb elfogadjuk, ezt most nem kívánom részletezni.
Az egyes bizottsági indítványok elbírálásánál abból az alapállásból indultunk ki, hogy a szociális bizottság mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy a társadalombiztosítási önkormányzati választásokat, valamint a két másik törvény által érintett üzemi tanácsi és alkalmazotti tanácsi választásokat egyidőben, vagy legalábbis egymáshoz nagyon közeli időpontokban valósítsuk meg.
Szokás szerint a módosító indítványok mindenképpen törekedtek arra, hogy elképzeléseink ne valósuljanak meg. Az öt képviselőtársunk által benyújtott 7, vagy a mai megvitatással a 8. módosító javaslat lényegében a határidőket kívánta módosítani, vagy jogalkotási, törvényalkotási szempontok szerint fogalmazódtak meg (Zaj.) és végig – bármennyire is nem érdekli önöket, tisztelt képviselőtársaim – voltak olyan módosító javaslatok, amelyek radikálisan kívántak belenyúlni az 1991. évi LXXXIV. törvény érintett szakaszaiba.
Nagyon rövid leszek. A szociális bizottság csak azokat a módosító indítványokat támogatta, amelyek a három választás egymáshoz közeli időpontokban való megvalósítását célozzák.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem