SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerencsésnek tartom, hogy a két törvényjavaslatot egy általános vitában beszéljük meg, hiszen valóban nagyon sok olyan kérdés van, amely mind a két törvényjavaslatban azonos, és hasonló megoldási módokat is kínál a felvetett problémákra.
Az Alkotmánybíróság döntését, amellyel alkotmányellenessé nyilvánította a törvényességi óvás eddigi intézményét, teljes mértékben helyeseljük. Az Alkotmánybíróság döntése azonban olyan időben érkezett, amikor – úgy tűnik – az igazságügyi tárca még nem készült fel arra, hogy a kormányprogramnak megfelelően az átfogó igazságügyi reformot és ehhez kapcsolódóan az átfogó polgári perrendtartás és büntetőeljárási törvény reformját keresztül tudta volna vinni. Ebből a helyzetből bizonyos értelemben felemás megoldások keletkeztek. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány szót beszélni.
Új jogintézmény bevezetésére kerül sor. Ez a jogintézmény hasznos, fontos, azonban mivel nincsenek tapasztalatai, szükséges az együttgondolkodás. A Kormány előterjesztése erre az együttgondolkodásra alkalmas. Azonban a Parlament mindkét oldalán ülő és az adott területen tapasztalattal rendelkező képviselőtársaimnak mindenképpen indokolt, hogy elgondolkodjanak ezeken a javaslatokon, és próbáljunk olyan törvényt meghozni, amely lehetőség szerint minél később kerüljön módosításra ebben a részében.
Amint a bevezetőben említettem, elmaradt egy átfogó reform, és ennek megfelelően elmaradt egy olyan szervezeti átalakítás, amely lehetővé tette volna azt, hogy ezt az új jogintézményt különösebb zökkenő nélkül be lehessen vezetni. A jelenlegi helyzetből szükségszerűen adódott ezért az, hogy a Legfelsőbb Bíróság munkakapacitásában helyet kellett szorítani arra, hogy ezt a felülvizsgálati eljárást valamilyen formában meg tudja valósítani.
A javaslat erre két módszert alkalmaz: egyrészt hatásköröket átcsoportosít, másrészt a korábbi törvényességi óváshoz képest – különösen a büntetőeljárásra gondolok – bizonyos jogokat megszigorít. Mindkét megoldás problémás és vitatható kérdéseket is felvet. Ezekkel szeretnék foglalkozni.
A hatásköri átrendeződésről miniszter úr az expozéjában beszélt. Valóban nem lehet másként megoldani a Legfelsőbb Bíróság tehermentesítését, mint úgy, hogy a Legfelsőbb Bíróság kevesebb másodfokú ügyet tárgyaljon, tehát szükségszerű, hogy mind a polgári, mind pedig a büntető ügyszakban több ügy a megyei bírósági első fokról elkerüljön a helyi bíróságokhoz első fokra. Ez néhány kérdésben – amelyekkel most nem szeretnék foglalkozni – lehet, hogy gyakorlati nehézségeket jelent majd, erre már érkezett is be módosító indítvány. Fontosabb kérdés azonban az, hogy az alsófokú bíróságok mennyire lesznek felkészülve erre a megnövekvő munkateherre.
Nos, a költségvetési törvény előterjesztésében utánanéztem, hogy erre valamiféle többletlehetőségeket kapnak-e az alsófokú bíróságok, és a költségvetési törvény indokolásában nem láttam nyomát, hogy bármit is a költségvetés erre szánt volna. Tehát megint úgy tűnik, hogy az alsófokú bíróságok munkaterhe növekszik, ennek azonban a tárgyi és személyi feltételei nincsenek megfelelő mértékben biztosítva. Az adott személyi állománnyal, az adott tárgyi feltételek mellett kell minden valószínűség szerint ezt a megnövekvő elsőfokú munkaterhet ellátnia a bíróságoknak, ami azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg a perek tovább húzódnak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szervezeti reform ne késsen, és ennek megfelelően ezek a kérdések is megoldódhassanak.
A két törvényről nem kívánok részleteiben beszélni, most csak az elvi kérdéseket szeretném felvetni. Több módosító indítvány már beérkezett, és várható, hogy a módosító indítványok kapcsán a konkrét megoldási javaslatokról a részletes vitában elmondhatjuk majd a véleményünket.
Elvi kérdésként a polgári perrendtartás kapcsán csak egy kérdést szeretnék felvetni, ami bizonyos értelemben újdonságnak tűnik az eljárásjogban, és kérdés, hogy ez helyes-e vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban szűk körben vehet fel bizonyítást. Méghozzá nem is tartalmi a szűkítés, hanem formai. A Legfelsőbb Bíróság szerezhet be, kérhet be okiratokat. Nos, kérdéses, hogy mennyiben szerencsés ilyen felemás bizonyítási eljárás bevezetése a polgári perrendtartásba, ugyanis mindenféle kötött bizonyítási eljárásnak az a hátránya, hogy nem biztos, hogy egy adott ténynek a feltárásához az adott formájú bizonyíték csak a legmegnyugtatóbb. Ha tehát bizonyítást fel lehet venni, aggályos, hogy ezt ilyen formai feltételekhez szabad-e kötni, vagy esetleg tágabb körben kellene biztosítani a bizonyítás lehetőségét.
Sokkal érdekesebb és sokkal több elvi kérdést vet fel a büntetőeljárási törvénnyel kapcsolatos előterjesztés. A büntetőeljárási törvény szempontjából eddig töretlen elv volt a magyar büntetőgyakorlatban, hogy rendkívüli perorvoslattal a terhelt javára időbeli korlátozás nélkül lehetett élni. A jogban kevésbé járatos képviselőtársaim figyelmét fel szeretném hívni arra, hogy az igazságügyi tevékenység során természetesen éppúgy lehetnek hibák, mint bármiféle más emberi magatartásnál, és ezeknek az orvoslására szolgál a rendkívüli jogorvoslat két formája, a perújítás, illetőleg eddig a törvényességi óvás. A perújítás legtipikusabb esete, amikor valamiféle új bizonyíték alapján lehet újból megvizsgálni az ügyet, a törvényességi óvás viszont azt biztosította, hogy törvénysértés vagy megalapozatlanság esetében hozzá lehetett nyúlni az egyébként jogerős ítélethez. Mind a kettőnek közös vonása, hogy a terhelt javára időbeli korlát nélkül, bármikor elő lehetett terjeszteni perújítást, illetőleg törvényességi óvást.
Ezt az eddigi gyakorlatot – amelyet, hangsúlyozom, a pártállami eljárás sem korlátozott –, ezt a gyakorlatot indokolja az, hogy a büntetőeljárásban a komoly szakapparátussal rendelkező állammal, az igazságszolgáltatással szemben gyakran a jogilag képzetlen terhelt áll, akinek a háta mögött nem minden esetben áll védő, aki a szükséges jogi felvilágosítást számára meg tudja adni.
(17.30)
Szükséges tehát, hogy neki – egyrészt a hátrányosabb helyzetéből adódóan, másrészt azért, mert nem feltétlenül rendelkezik jogi képzettséggel – több jogot biztosítson az eljárás, mint a terhére megemelhető óvások esetén az állam javára, illetőleg a terhére elrendelhető perújítások esetén az állam javára.
Nos, ebben a körben elvileg kérdéses néhány rendelkezés a mostani előterjesztésben. Az előterjesztés négy területen korlátokat állít fel a törvényességi óváshoz képest – ez a négy terület a következő. Egyrészt: törvényességi óvást akárhány alkalommal elő lehetett terjeszteni – a mostani előterjesztés szerint egy terhelt vagy egy védő egy alkalommal terjesztheti ezt elő. Újdonság, hogy az eddigi, időbeli korlát nélküli előterjesztési lehetőséget maximum egyéves előterjesztési határidővel korlátozza – kívánja korlátozni – az előterjesztés. Lényeges különbség az is, hogy az előterjesztés alapján első fokon jogerőre emelkedett ítélettel szemben csak akkor van helye felülvizsgálati eljárásnak, ha a jogorvoslati lehetőséget kimerítették… Illetőleg elnézést: nyilván az első fokú döntés akkor jogerős, ha nincs jogorvoslati lehetőség, ellene akkor lehet felülvizsgálati kérelemmel élni, hogyha eljárási szabálysértés történt.
Végül megszigorító rendelkezés az is, hogy az eddigi ingyenes törvényességi óvási kérelem és törvényességi eljárás helyett a mostani eljárás költséghatással jár: a bűnügyi költséget az eredménytelen eljárásnál viselni kell.
Nos, ezek a korlátozások több szempontból indokoltak, van azonban néhány kérdés, ahol megfontolandó, hogy célszerű-e ezeket a korlátozásokat bevezetni.
Problémát jelent az, hogy ha első fokon jogerőre emelkedik az ítélet, és abban tényleg törvénysértés történt, akkor nincs helye, csak eljárási okból, felülvizsgálati eljárásnak. A gyakorlatban nagyon sokszor védő nélkül jár el a gyanúsított az elsőfokú eljárásban, és a helyi bíróságoknál szükségszerűen több kevésbé rutinos bíró dolgozik, nagyobb a hiba valószínűsége. Az is fölvetődik itt, hogy a másodfokú eljárásban nem vizsgálták felül a döntését, tehát nem ment keresztül szakmai szempontból egy kontrollon ez az elsőfokú döntés. Kérdés, hogy ha a terhelt, esetleg jogi képzetlensége miatt, nem élt jogorvoslattal, és mégis törvénysértő az az ítélet a terhére, szabad-e korlátozni a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a lehetőségét csak azért, mert nem élt ezzel a jogával – bár elfogadottan, senki által nem vitatottan törvénysértő az az ítélet a terhére.
Egy másik problematikus kérdés ebben a körben az, hogy az eddigi, határidő nélküli előterjesztési lehetőséget a terhelt javára is korlátozni kívánja az előterjesztés. Ennek bizonyos értelemben van egy politikai vetülete is, amivel a későbbiekben kívánok foglalkozni.
Az előterjesztés – nem vitásan – korlátozná azt a jogot, ami eddig a törvényességi óvásnál megvolt, hogy bármikor elő lehessen terjeszteni egy kérelmet. Tehát hadd mondjak konkrét ügyet: ha például egy '56-os ügyben törvényességi óvást emelt a legfőbb ügyész, akkor természetesen időbeli korlátozás nélkül el lehetett járni. A mostani, tervezett rendelkezés tartalmaz egy bizonyos kifutási időt – nem vitásan. Azokban az ügyekben tehát, amelyekben eddig törvényességi óvást lehetett emelni, 1993. december 3l-éig még felülvizsgálati kérelmet elő lehet terjeszteni törvénysértés esetén. Itt azonban hadd hivatkozzam a Reform múlt heti számában megjelent egyik cikkre, amelyben dr. Horváth Ibolya legfelsőbb bírósági bíró – aki többek között a törvénysértő elítélésekkel is foglalkozik – hivatkozik arra, hogy több olyan ügyben is indokolt lenne még törvényességi óvást emelni, amelyekre a semmisségi törvények nem vonatkoznak. Nagyon kérdéses, hogy ezeket az ügyeket garantáltan be lehet-e fejezni 1993. december 3l-éig, és ki lehet-e azt mondani, hogy 1993. december 3l-e után nem lesz lehetőség arra – hogyha a törvényjavaslat ebben a formában keresztülmegy –, hogy ezekhez az ügyekhez törvényességi szempontból hozzá lehessen nyúlni. Nem vagyok meggyőződve, hogy ezeket az ügyeket addig teljes körükben fel lehet dolgozni, és nem vagyok meggyőződve, hogy politikailag helyes döntés lenne azt kimondani, hogy 1993. december 3l-e után nem lehet hozzányúlni az elmúlt negyven év büntető ítéleteihez akkor sem, ha esetleg kiderül, hogy valóban, nyilvánvalóan törvénysértő módon születtek meg.
Ebben a körben módosító indítványt terjesztettem elő, amely azt a célt szolgálja, hogy a terhelt javára ne legyen ez után sem időbeli korlát, tehát a terhelt javára ne csak egy éven belül lehessen előterjeszteni a felülvizsgálati kérelmet. Nem hinném, hogy ez az indítvány különösebb nehézséget jelentene a bírósági gyakorlatban. Aki ugyanis frissen el lett ítélve, nyilvánvaló, abban érdekelt, hogy a felülvizsgálati kérelmét minél előbb előterjessze, hiszen számolnia kell azzal, hogy a vele szemben alkalmazandó büntető joghátrányok – akár a szabadságvesztés-büntetés – végrehajtásra kerülnek. Ezekben az ügyekben tehát minden bizonnyal nem egy éven belül – heteken belül elő fogják terjeszteni a felülvizsgálati kérelmet.
Ugyanakkor azonban, ha az egyéves határt feloldjuk, akkor kérdéses, hogy helyes politikai döntést hoztunk-e az előbb elmondott indokokra való tekintettel.
Két másik kérdéssel szeretnék még foglalkozni – ugyancsak elvi jelleggel – a büntető eljárás kapcsán.
Nos, az igazságszolgáltatás munkájának segítését nagyon fontosnak tartjuk. Nagyon fontos a jogállamiság megteremtése érdekében, hogy az igazságszolgáltatás minél zökkenőmentesebben, minél jobban dotáltan, minél jobb tárgyi feltételek mellett fejthesse ki tevékenységét, hiszen jogállamot erős igazságszolgáltatás nélkül nem lehet fölépíteni. Nem tudunk azonban egyetérteni azzal, ha olyan indítványok kerülnek be egy eljárási törvénybe, amelyek nem az érdemi igazságügyi munkát segítik, hanem olyan, bizonyos igazságügyi részérdekeket szolgálnának, amelyek nem kifejezetten eredeti rendeltetésüket szolgálják, azaz az állampolgárok jogainak garantált védelmét és az ennek megfelelő büntető eljárások lefolytatását. Ebben a körben én két kérdésre szeretném felhívni a figyelmet – mind a kettőnek van elvi jelentősége.
Meglepetéssel láttam, hogy a felülvizsgálati kérelmet az előterjesztés értelmében az első fokon eljárt bíróságnak harminc napon belül kellene felterjesztenie. Lehetséges, hogy egy államigazgatási eljárásban ez megnyugtató határidő – hiszen ott érdemi ügyintézésre kerül sor –, egy egyszerű felterjesztés azonban nem áll másból, mint hogy az aktát elő kell venni az irattárból, össze kell rakni, a szükséges iratokat kivenni belőle, ami visszamarad, feljegyzést készíteni és postázni. Ez az eljárás nem igényel harminc napot, sőt, hadd mondjam: órákat igényel legfeljebb. Ilyen körülmények mellett nem tartom szerencsésnek a 30 napos elintézési határidőt, nemcsak azért, mert ez az ügyek elhúzását szolgálhatja, hanem azért sem, mert alapvető emberi jogokat sérthet. Három napot jelöltem meg, ami alatt ezt a felterjesztést el kellene végezni. Ez a három nap bizonyos értelemben rímel a habeas corpussal kapcsolatos három napra – és szándékosan rímel. Ez alatt az idő alatt ugyanis embereknek esetleg be kell vonulni a szabadságvesztés letöltésére, és ha úgy látja a Legfelsőbb Bíróság, hogy indokolt a végrehajtás megkezdésének a felfüggesztése, akkor intézkedhet ebben a körben, intézkedhet a már megkezdett szabadságvesztés félbeszakítása iránt is. Teljesen indokolatlan, hogy ilyen esetben, amikor emberi szabadságról van szó, egy 30 napos elintézési határidő kerüljön be a törvénybe, csak azért, mert kényelmes ügyintézést, hadd ne mondjam, lustaságot tesz lehetővé.
A másik kérdés, amiben bizonyos értelemben alibimegközelítést láttam, és elvileg tartom fontosnak, hogy ne így kerüljön be a törvénybe, az a következő: ha a Legfelsőbb Bíróság úgy látja, hogy a felülvizsgálati kérelem nem eléggé világos – azaz nem tudja megfejteni, hogy tulajdonképpen mit akart az előterjesztő –, akkor az előterjesztés értelmében jogi képviselőt rendelhet ki ennek a beadványnak a megszerkesztésére. Ha a jogi képviselő harminc napon belül megfelelően nem terjeszti elő ezt az egyébként hiányos vagy érthetetlen előterjesztést, akkor tisztességesen meg lehet bírságolni, hiszen a rendbírság összege 50 ezer forintig terjedhet.
(17.40)
Én úgy gondolom, hogy tartalmilag sem, formailag sem helyes ez az elképzelés, és bizonyos alibimegközelítést tesz lehetővé a bírói eljárásban, ami az adott helyzetben nem szerencsés.
Ha az eljáró tanács elnöke nem tudja megfejteni ezt a beadványt, semmi garancia, hogy egy kirendelt jogász meg tudja fejteni. Nem biztos, hogy azt hiánytalanul, megalapozottan elő tudja terjeszteni. Éppen ezért a jogi képviselő bevezetését a büntetőeljárási törvénybe ilyen szempontból sem tartanám szerencsésnek. Tudom, hogy van jogi képviselő a büntetőeljárási szabályokban a sértett oldaláról vagy a magánvádló oldaláról.
Az előterjesztés értelmében azonban legföljebb a magánvádló jöhet számításba a terhelti körön kívül, akinél ilyen képviseletet biztosítani lehetne. Én nem tartom indokoltnak, hogy a magánvádló számára ilyen esetben rendeljenek ki egy jogi képviselőt, a polgári eljáráshoz hasonló megoldásokat ott is lehet találni, és ennek megfelelően intézze el saját maga, hogy a hiánypótlásnak hogyan tesz eleget. Ha szociálisan rászorult, legfeljebb pártfogó ügyvéd ott is kirendelhető lenne.
A jogi képviselő kirendelése így általánosságban teljesen szabályozatlan a büntetőeljárási törvényben. Nem lehet tudni, hogy ki rendelhető ki, nem lehet tudni, hogy milyen jogai vannak, nem lehet tudni, hogy hogyan kérheti a felmentését, nem lehet tudni, hogy a költségeit ki viseli, nem lehet tudni, hogy saját zsebére kell-e esetleg elutazni 200 km-re levő börtönbe, vagy esetleg ezeket a költségeket elszámolhatja. Egyszerűen azért, mert a törvényben ezek a szabályok nincsenek benne. Benne vannak ugyanakkor a terhelt javára kirendelhető védő szabályai, amit a büntetőeljárási törvény precízen szabályoz.
Éppen ezért nekem az a javaslatom ebben a körben, hogy ne vezessünk be új fogalmat, és a védőre korlátozzuk ezt a kirendelési lehetőséget, aki a védőre vonatkozó általános szabályok szerint járjon el. A másik oldalról, ha nem neki felróhatóan nem képes 30 napon belül érthetővé tenni azt a beadványt, akkor ne lehessen őt megbírságolni, csak akkor, hogyha ezt önhibájából mulasztotta el.
Úgy gondolom, ezek a kérdések annyira elvi jellegűek, hogy mindenképpen célszerű volt az általános vitában elmondani. A részletes vitában természetesen a részletszabályokkal is foglalkozhatunk, amikor a már előterjesztett módosító indítványokat is meg fogjuk vitatni.
Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy a törvényjavaslatot a rendeltetésének a megoldására általánosságban alkalmasnak tartjuk, azonban mindenképpen szükség van arra, hogy a rendeltetésének a betöltéséhez a módosító indítványokkal ezt javítsuk még. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
